Mai születésnapos: Joel Coen, az egyik Coen-testvér, „egy Oscar-díjas rabbi”

A nagy Lebowski, a Nem vénnek való vidék, A nagy ugrás, Fargo és a nyomukban járó Oscar-díjak sora. A Coen-fivérek a „beteg” és sötét zsidó humor filmes nagymesterei, egy titkos rabbipár tulajdonképpen.

Joel_Coen.jpg
Joel Coen

A thrillertől a westernig érnek a műfajok, amelyeket használnak, komolyan vesznek és kinevettetnek. Humoruk néha szinte perverzen önironikus, sötét és reménytelen, lényegében mindig és minden műfajból kegyetlen szatírát csinálnak. Önálló filmes világot építettek fel közösen és ez azért elég ritka: közösen írják és rendezik filmjeik jó részét már évtizedek óta, tulajdonképpen már kora gyermekkoruktól.

Zsidó értelmiségi családból jönnek, édesanyjuk művészettörténész, az apukájuk közgazdász volt, ők meg azzal töltötték az idejüket, hogy az éppen rendelkezésükre álló eszközökkel újraforgatták a filmeket, amelyeket a tévében láttak. „Hogy inspirálta-e a világ, amelyből jövünk, a filmjeinket… ki tudja? Nem gondolkozunk ezen… Afelől viszont nincs kétség, hogy a világlátásunkat nagyon is befolyásolta a zsidó örökség”. Az ő világukban is a zsidók bölcs, évezredek tapasztalatán edződött szkepszise válik önironikus nevetéssé, csak a szokásosnál kissé kíméletlenebbül.

Filmjeik felett ama rabbi híres tanítása lebeg, aki, amikor két vitatkozó zsidó elébe vitte az ügyét és ő úgy ítélt, hogy mindkettejüknek igaza van. De rabbi, élesen ellentmondanak egymásnak, mindkettejüknek egyszerre nem lehet igaza – vetette ellen egy minden lében kanál zsidó, mire a bölcs tanító szelíden megjegyezte: tudod mit, fiam, Neked is igazad van. Nem tudunk kiigazodni a gyakran félelmetes világban és ezt legjobb mosolyogva tudomásul venni – így hangzik röviden a Coen-testvérek tanítása is.

A Coenek világa olyan világ, amelyet Isten szerető gondviselése elhagyott, de maga az Isten azért nem hagyott el, a tudásban, a hagyományban és a reményben él.

Ne a kultfilmekből, ne. A nagy Lebowskiból vagy a Nem vénnek való vidékből induljunk most ki, vegyük inkább az egyik legnyíltabban zsidó filmjüket, az Egy komoly embert, amelyek főszereplője egy napon arra ébred, hogy fokozatosan összeomlik az élete, a családja, a munkája, minden egymás után, ahogyan nagy zsidó elődje, Gregor Samsa ébredt arra egy napon, hogy bogárra változott Ranz Kafka novellájában. Valami oka bizonyosan van a dolognak, gondolja, mint még távolabbi zsidó elődje, a bibliai Jób és elmegy a rabbihoz, hogy tanácsot kérjen és a rabbi mesél neki egy történetet egy fogorvosról, aki héber írást talált egy páciense fogán: várnánk az élet értelmét a fog belsejéről, ám a helyzet végül egy frenetikus, szándékosan ízléstelen és idétlen poénba fut ki.

A hülye vicc tanulsága éppen ugyanaz, mint a rabbi megengedő megállapításának: nincs igazság, legalábbis számunkra nincsen. De talán mégis van fölöttünk valaki, aki Jób és követőinek kínjairól rendelkezett az ő bölcs belátása szerint, akit megérteni nem tudunk, csak hinni benne és akinek végtelen, kiismerhetetlen hatalmát a Coen-fivérek bizarr és kegyetlen zsidó humora hirdeti immár évtizedek óta. Ők az amerikai film legnagyobb zsidó tanítói, „rabbijai”, akiknek sötét világa igenis Istenre mutat, mint az emberi remények egyetlen igaz kútfejére, a vigasztalás egyetlen forrására.

A filmes rabbik közül Joel az idősebb, ő ma töltötte be a 62. évét. Még csak most ért el élete második feléhez, ha a Jóisten, akiről nem tudni, mit akar, mégis úgy akarja ez egyszer, ahogy mi, hogy 120 évig éljen.