Mai születésnapos: Eliezer Ben Jehuda, a modern héber nyelv megalkotója

Jesivabóherből lett modern, világi értelmiségi, abból pedig romantikus zsidó nacionalista: kicsapatás, kiközösítés, feltétlen szerelem két lánytestvér iránt, gyermekhalál, tüdőbaj és börtön valamint az egész életet meghatározó elköteleződés egy ősi-új nemzet nagy ügye mellett. Romantikus regény az élete annak, aki nyelvet adott a modern Izraelnek.

Eliezer_Ben_Jehuda.jpg

Eliezer Jichák Perlman a mai Belorusziában, Vityebszk közelében született a cári Oroszországban jámbor ortodox családban 1858 január 7-én. Édesapját kisgyermekként elveszti, korán nagybátyja házába kerül és már ezt megelőzően kitűnik a héderben eleven szellemével. Világosnak tűnt, hogy rabbi, jelentékeny rabbi válik majd belőle.

De a közeli jesivában egy kis baj történt. Tanítóinak egyike óvatlanul megismertette őt a zsidó felvilágosodás irodalmával és a héber nyelvű világi irodalommal és lebukott, amikor a tiltott könyveket falta: kicsapatása indította el az úton, amelyet követve egyike lett a zsidó nép legnagyobb fiainak, bár az ortodoxiától, ahonnan indult, mind messzebb vitte útja.

Világi tanulmányokba kezdett nagybátyja házától távol, megtanult szállásadója lányától, Deborah Jonastól franciául, cionistává válik és Párizsba megy orvosi tanulmányokat folytatni. Itt tör rá huszonéves korában a tüdőbaj, amely nem is ereszti el már hátralévő életében. Ápolása során végleg tudatosul benne, hogy a hely, ahol dolga van, Jeruzsálem, mert nem elég otthon az ősi föld, ha nem fűzi össze néppé a világ minden tájáról megérkező zsidókat az imában őrzött nyelv, a héber feltámasztása. Ha nem szólal meg újra a zsidó mindennapokban a Tóra nyelve. A nagy nemzeti-liberális szabadságmozgalmak ideje volt ez és őt ez az európai kitekintés vitte el saját népe ügyéhez, tette világi zsidó prófétává, hazafias romantikussá.

Elbúcsúzik Európától, többé-kevésbé az élettől is, amely már nem tarthat soká és elbúcsúzik, mielőtt elindul, Deborától és az édesapjától is levélben. A választ nem írásban, hanem élőszóban kapja Bécsben. Deborah úgy dönt, hogy bármi történik a fiúval, aki magára vette, hogy nyelvet ad Izráelnek és így teszi újra néppé a népek között hátralévő idejében. Van, aki szerint Rúthot, az első zsidó betérőt idézte Deborah: ahová mész, én is megyek, a Te házad az én házam és a Te Istened az én Istenem.

Megbeszélik, hogy gyermekeiket, ha megadatik még nekik, héberül fogják felnevelni, azon a nyelven, amelynek új, modern szavait addigra majd Eliezer kitalálja: hogy ők lesznek az elsők, akiknek a zsidó nép régi új nyelve lesz az anyanyelvük. Így is lesz. Fiuk, Benzion Ben Yehuda lesz az első héber anyanyelvű kisgyermek mintegy ezer év kihagyás után: Ben Zion, vagyis Cion fia. A kisfiú számára ez a romantikus kísérlet azzal a komoly kellemetlenséggel jár, hogy nem játszhat senkivel, nem lehetnek barátai, nehogy az idegen nyelvi befolyás megzavarja. Édesapja is csak azzal a feltétellel vállal tanári állást, hogy a tárgyak egy részét legalább héberül oktathatja. A „héber Kazinczy” nyelvújító munkájában kitüntetetten támaszkodik az arab nyelvre. Egy ízben azt mondja, hogy két gyógyíthatatlan szívfájdalma van: hogy ő maga nem Jeruzsálemben, de még csak nem is a Szentföldön született és neki magának nem lehetett a héber az anyanyelve. Egy soknyelvű ember, aki egynyelvű akart lenni, a modern világ zsidó száműzöttje, aki minden erejével otthon akart lenni.

Újságokat ad ki, gyártja a szavakat és támadja a Jeruzsálem zsidó népességének nagy részét kitevő ortodox közösség életformáját, akik magát az életcélját is istenkáromlásnak tekintik: a hébert, a szent nyelvet akarja lehúzni a hétköznapi beszéd mocsarába. Végül kiközösítik és valaki fel is jelenti a török hatóságoknál lázításért: hosszú időbe telik, amíg a megfelelő emberek megvesztegetésével ki tudják szabadítani. Felhagy az újságírással, amelyet majd Benzion, a fia visz tovább és minden erejét a nyelvújításra koncentrálja.

A tüdőbaj először nem őt, hanem Deborát viszi el, aki arra kéri utolsó levelében húgát, hogy jöjjön el Ben Jehudához és kísérje tovább az életben: legyen ő a második felesége. A lány szót fogad: úgy csinál, mintha csak a héber iránt érdeklődne, így férkőzik közel az özvegyhez, aztán felveszi a Hemda (Drága) nevet és nem csak új társa lesz az ötből három gyermekét elveszítő Ben Jehudának, de művének folytatója, beteljesítője is.

A régi és modern héber nyelv szótára – magát a szótár szót is ő találta ki „újhéberül” – sok-sok kötetének kiadását épp úgy nem élte meg, mint családi otthona felépülését. Életművét felesége gondozta még évtizedekig 1922-es halála után. Az Olajfák Hegyén temették el. Amikor a sírkövét lefújták műve ellenzői, az először értesített rokon állítólag azt kérdezte: milyen nyelven firkáltak rá. „Héberül”, hangzott a felelet. –„Akkor minden rendben: ő nyert”.