Derűs és ironikus, mint a bölcs emberek általában, mert mindent tud az emberek és más állatok viselkedéséről: ő mutatta be nekünk a saját kutyáinkat és ő írta meg egy lázadó, vagány zsidó apácalány történetét is, akit Avilai Szent Teréznek hívják.
Az emberiség egyetlen dolgot szeret jobban önmagánál: a kutyákat, akik képesek az embert jobban szeretni önmaguknál. Meg sem érdemeljük őket. Csányi Vilmos, a legnagyobb magyar természettudósok egyike tanította meg nekünk, hogy „a kutyák szőrös gyerekek”, egy 23 éves gyermek intelligenciaszintjén közlekednek, vagyis hogy jól éreztük, valóban családtagok lehetnek, képesek rá.
Az állatok viselkedésének tudósa elsősorban már hosszú évtizedek óta, a magyar etológia legfontosabb és legismertebb figurája, ő maga is családtagnak számít a legtöbb magyar háztartásban, mert éppen azt tudja, amit csak a legnagyszerűbb kevesek még a tudósok krémjében is: egyszerűen és világosan elmagyarázni a legkomplikáltabb dolgokat is, úgy, hogy ne csak felfogjuk, de elkezdjen érdekelni is bennünket és még nagyon viccesnek is találjuk az egészet ráadásul. Csányi Vilmos igazi pedagógus, öröm tanulni tőle.
Lassan négy és fél évtizede kutatja az állatok viselkedését az ELTÉ-n, nem csoda, hogy ő a legjobb magyar emberismerő és ezért az sem meglepő, hogy ő az ország legszellemesebb embereinek egyike. Lássuk be, kevés esendőbb és mulattatóbb dolog van nálunk, a mi csetlés-botlásainknál, különösen egy tudós megfigyelő tekintete számára. És mi más lett volna egy jól és könnyedén előadó, bölcs és szellemes viselkedéskutató idős korában, mint regényíró? Persze, hogy az lett, mikor végre akadt egy kis ideje, Csányi Vilmos is.
A legjobb regényét történetesen épp egy elszánt, menő, derűs kedélyű és mélységesen átélt szenvedésre is képes zsidólányról írta, aki a legnagyobb katolikus szentként vonult be a világtörténelembe: Nagy Szent Terézről, vagy másik nevén Avilai Szent Terézről.
Aki zsidó volt, igen. A papája és a nagypapája az inkvizíció idején tértek át érthető okokból a katolicizmusra. Ő a reformáció idejének egyik legnagyobb katolikus figurája volt, vidám és gyönyörű, jókedvű fiatal lány, akit mélyen megérintett a szentek élete, Isten elhívása. Apácának állt és megtapasztalta a legmélyebb közösség pillanatait Istennel, amelyek alig is elviselhetőek. Misztikus volt és ugyanakkor szorgalmas alakítója e világnak, életszentsége nem elzárkózás volt, hanem építés. A legösszetettebb és a legnépszerűbb apácák egyike volt és maradt a katolikus egyháztörténetben, egy roppant zaklatott korszak emblematikus alakja. Csányi így jellemzi róla írott szép regényében: „ ennek a több mint négyszáz éve élt félzsidó szent lánynak a története felébresztette a kíváncsiságomat. Az ő idejében is üldözték a zsidókat, mint később is mindig. S akkoriban a nőket talán még a mainál is kevesebbre becsülték. Szüljenek sok gyereket, dolgozzanak, imádkozzanak, de leginkább ne szóljanak bele a férfiak fontos ügyeibe, mint a vallás, a filozófia, a politika. Teréz az elsők egyike, aki fellázadt a nőket elnyomó kultúra ellen, és félrevezetve korának hatalmasságait elérte a céljait. Elméjében felszabadult, tisztázta viszonyát az Isten fogalmával, és kora kíméletlenül hierarchikus társadalma dacára megszervezte kicsi, egyenlőségen alapuló szerzetesközösségeit… Avila lánya forrongó világba csöppent. Amerikát már felfedezték, Spanyolországból kiverték az arabokat, kialakult a keresztény Európa, Itáliában a reneszánsz vége felé jártak, elkezdődött a reformáció, majd az ellenreformáció.
Tulajdonképpen csak Spanyolország volt biztos pont a keresztény világban. Az amerikai arany és az onnan származó gazdagság időleges stabilitást hozott az araboktól elhódított országnak, és errefelé nem szerették a változást. Avilai Szent Teréz erős akaratú, kemény nő volt, vagyis forradalmár Istenkereső, forradalmár és Isten alázatos szolgája. Belső és külső harcairól Csányi regénye tudja a legtöbbet, mert csak egy etológus értheti meg igazán mélyen az embert. A regény címe A tökéletesség illata, kevesen írtak mélyebben egy lázadó zsidó asszonyról, aki nagy és kitüntetett katolikus szent lett.
Olvassák el, ha még nem tették és gondoljanak jó szívvel a 82 éves Csányi Vilmosra, akit sokáig éltessen az Isten.
