Mai születésnapos: Arnold Schönberg, a holokauszt legnagyobb komponistája

A modern zene óriása volt, a disszonancia apostola: német nacionalista, aki utolsó évtizedeiben visszatért a zsidósághoz és talán elsőként állított zenei emléket a holokauszt áldozatainak Egy varsói menekült című művében.

A kettős Monarchia felfelé ívelő korszakában, 1874-ben született a császárvárosban, Bécsben egy alsó-középosztályos zsidó kereskedőcsaládban, az egykori gettó területén. Szülei nem mutattak különösebb zenei tehetséget, ő viszont már kisgyerekként komponálni kezdett lényegében önmagát képezve.

Egy másik nagy modern zeneszerző, Gustav Mahler vette szárnyai alá a fiatalembert, aki 24 éves korában kikeresztelkedett lutheránusnak, mert úgy érezte, sokkal több köze van az európai, azon belül is a német kultúrához, mint zsidó örökségéhez és igyekezett az antiszemitizmus útjából is kitérni.

Korán foglalkoztatni kezdték az alaphang köré szerveződő dallamok, az így szerveződő harmónia meghaladásának lehetőségei, az „atonalitás”, a disszonancia kompozíciós esélyei. Ezek a kísérletei komoly érdeklődést keltettek és eleinte talán még több megdöbbenést váltottak ki.

Az első világháború során kérdezte meg tőle egy felettes tisztje, hogy ő-e az a hírhedt Schönberg, amire állítólag azt válaszolta, hogy „alázatosan jelentem, uram, igen. Senki nem akart az lenni, valakinek viszont muszáj volt, úgyhogy végül én lettem az”. A zenei modernitás korszakának egyszer el kellett jönnie és Schönberg elvállalta, hogy elhozza. Pályája későbbi szakaszában elméletileg kidolgozta és gyakorlatilag is megszólaltatta a tonális harmóniák rendjét leváltani képes, „dodekafón” zenei kompozíciót.

Az első háború alatt még harcos német nacionalista Schönberg azonban már a húszas években kezd elbizonytalanodni, Hitler hatalomra jutását követően pedig – 35 év lutheranizmus után – egy párizsi reformzsidó közösségben visszatér ősei hitére – tanúi a korabeli tudósítások szerint Albert Einstein egyik rokona és Marc Chagall voltak. Ezt követően az Egyesült Államokba emigrál.

Anton Webernnek, a nácizmussal magát némiképp megégető tanítványának írta, hogy „már régen elhatároztam, hogy zsidó leszek. Hivatalosan is visszatértem a zsidó közösségbe. Szándékom az, hogy részt vegyek vállalkozásaikban és ezt fontosabbnak tekintem a művészetemnél is. Arra szántam el magam, hogy semmi egyebet nem teszek a jövőben, csak a zsidó nemzeti ügyért fogok dolgozni”.

Többé-kevésbé így is lett. Kaliforniában az UCLA-n kapott egyetemi állást magad fizetéssel, a campus közelében lévő negyedben lakott a gyereksztárként épp akkoriban tündöklő Shirley Temple szomszédjaként és egy másik nagy zsidó komponistával, George Gershwinnel teniszezett rendszeresen (a zenéje látszólag távol állt tőle, de Schönberg szerette és becsülte is Gershwint).

Vasárnaponként egy időben bécsi kávé és süteménypartik zajlottak Schönbergék los angeles-i lakásában (a komponista mindent összevéve csak zenei forradalmár volt, a társadalmi konvenciók azonban gyakorta inkább vonzották), amelyeken rendszeresen feltűnt Otto Klemperer vagy a színész Peter Lorre is. (Születésnapján őt sem mulasztottuk el felköszönteni.)

Ezekben az években, élete utolsó szakaszában cionistává válik, és ekkor írja zsidó tárgyú műveit is. Az Engesztelés napját bevezető Kol Nidré-ima által ihletett kompozíciót, amelyről eleinte úgy reméli a Schönberget felkérő rabbi, hogy akár zsinagógai, liturgikus használatra is alkalmas lehet, továbbá befejezetlen, dodekafón operáját Mózesről és Áronról, amelyhez Kocsis Zoltán szerez harmadik felvonást. A háború után két évvel, 1947-ben születik Egy varsói túlélő című, megrázó kis műve, amelynek a gettóról és a koncentrációs táborról szóló, szaggatott látomásaiból végül (a narrátor szövegét is maga Schönberg írta) végül a Smá Jiszróél éneklése bontakozik ki, szárnyal fel. Egy német zenekar egy ízben úgy játszotta, hogy szünet nélkül „átérjen” Beethoven Kilencedik Szimfóniájába, egyetlen zenemű részévé téve a Smá-t és az Örömódát.

Arnold Schönberg kétségbeesetten rettegett a 13-as számtól és ez végül önbeteljesítő jóslatnak bizonyult: 76 évesen vette észre, hogy a korát jelző két számjegy, a 7 és a 6 összege 13. Ennek az évnek a közepén jött rá különös erővel a szorongás és még aznap, éjfél előtt negyed órával meg is halt. 1951 július 13-án.