A csodálatos balek. A szerencsétlen slemil. Kövesi, a tartalék. A saját hülyeségét észre sem vevő, felfújt hólyag. Kardos doktor Ötvös Csöpi mellett és a félrelépni próbáló miniszter. De azért vicces és bölcs is ugyanakkor abban, ahogy igazságot szolgáltat ezeknek a karaktereknek. A magyar, a kelet-közép-európai Woody Allen, aki néha, titokban, egy egészen hangyányit jobb tud lenni az eredetinél.
A kép forrása: kernandras.hu
Egy egész ország nézte azt az elragadóan csúnya, elálló fülű, 14 éves kis parodistafiút 55 évvel ezelőtt: „hát énrajtam röhög az egész város”, panaszolta, és valóban úgy is volt. Így kezdődött. Dolgozott a külsejével, kinevettette magát és rögtön a nagyokat is, akiket utánzott. Profi kabarészínész volt már a legelső pillanatban.
Rengeteg hangja van arra, hogy megjelentesse közös, pitiáner nyomorúságunk kedélyes otthonosságát: van-e bármi, ami inkább megidézi a ’80-as éveket, egy egész ország közös hangján, mint az NDK turmixgép. „Weiner elvtárs ebédel és szabadságon van és a másik vonalon beszél”, de mindegy, mert úgyse azt érjük el, akit akarunk és akitől úgysem remélhetünk semmit és a mellékapcsolások zűrzavarában egymásra találunk és összetartozunk: mi vagyunk Kern András 10 millió különféle hangon, mind a 10 millióan. Az élet röhejes, létezőszoc vesztesei, akik sosem jutnak hozzá ahhoz a nyamvadt NDK turmixgéphez, vágyaik netovábbjához és még Weiner elvtársat sem kaphatjuk soha telefonvégre.
Ezeket a veszteseket játssza, ezeket az álmodó veszteseket Willy Lomanként Az ügynök halálában, a túlélő, történelmi vesztest Örkényben, Svejkben, a Neil Simon Furcsa párjának kiöregedett komédiásában, a Játszd újra, Sam Humphrey Bogartot istenítő Woody Allenjében és egyáltalán Allen minden filmjének szinkronhangjaként és ezt énekli ki fanyar nosztalgiájú slágereiben – Látlak, Amerika, bár még sosem jártam ott és nekem a 44. utca sarka olyan, mint a Kresz Géza vége, ahol fordul a villamos. A szegény ember Amerikája, aki a Lövölde téren állt fiatalkorában a fagyban a Liget felől húzó szélben, egy folyton elmaradó randira várva, megújra elengedve a trolit. Kövesi, a tartalék a Régi idők focijában, Minarik Ede, Garas Dezső egyetlen igazi társa, ahogy aztán a másik Sándor Pál-filmben, a Ripacsokban is. Egyedül nem megy és nem megy közösen se, de legalább együtt vagyunk. Látlak, Amerika, vigyázz, Amerika, egyszer Te is megtudod. Persze, persze.
De azt azért vigasztaló nézni, hogy milyen az idióta, ha egyenruhába bújik, vagy ha miniszteri kinevezést kap. Az önkomolyanvételében megfáradt, fontoskodó ökör nagy magyar társadalomkritikai ábrázolása a Bujtor István Ötvös Csöpi-filmjeinek, a magyar Piedone-sorozatnak a Kardos doktora, olyan, mintha az eredetiben Bud Spencer mellett Caputo brigadérost maga Woody Allen alakítaná: csak Magyarországnak sikerült a helyi Bud Spencert összehozni a helyi Woody Allennel.
És még amikor annyira sajnálja és szereti magát, mint a Sztracsatellában, még akkor is nézhető és szerethető, legkivált akkor, amikor szolid öniróniát egekig érő ripacssággal vegyítve énekli, hogy „ez történt Lellén”.
És most egy nagy, megrázó zsidó szerepben lép fel, a legnehezebben, amelyet a drámatörténet kitalált: a gonosz zsidó, Shylock kiszolgáltatott nyomorúságát, vesztes gonoszságát kell megértetnie velünk, hogy utáljuk és szánjuk, hogy viszolyogva érezhessünk együtt vele és megvethessük a körülötte lévő, oly igen jó képmutatókat. Ideje volt, hogy végre eljátszhassa Nádasdy Ádám fordításában a Vígben.
Kern András a mai napon 70 éves lett. A helyzet semmiképpen sem nevezhető jónak, de ez azért mégis vigasztaló. Vegyünk egy nagy levegőt és kezdjük el a következő 50 évet együtt.
