Híres izraeli magyarok: Imi Lichtenfeld önvédelmi harcos, a krav-maga zsidó kifejlesztője

2018. Augusztus 03. / 13:30


Híres izraeli magyarok: Imi Lichtenfeld önvédelmi harcos, a krav-maga zsidó kifejlesztője

Lichtenfeld Imi Budapesten született, Pozsonyban verekedett birkózóbajnokként az utcán a helyi nácikkal, Észak-Afrikában küzdött Hitler ellen és Izraelben véglegesítette az általa kitalált zsidó harcművészetet, a krav magát, amelyet évtizedekig tanított az Izraeli Véderőnél.


A budapesti zsidófiú, Lichtenfeld Imre édesapja rendőr volt – előtte pedig cirkuszi akrobata. Ő kezdte önvédelemre tanítani, edzeni a fiát, aki fiatalon birkózni és bokszolni kezdett, be is került a szlovák birkózóválogatottba, bokszbajnok is lett, nemzetközi tornákon vett részt.

A verekedős sportoknak élő fiú azonnal „szolgálatba helyezte magát”, amint az antiszemitizmus szintje Pozsonyban étlépte az elviselhetőség mértékét, vagyis fiatal felnőttkorától, az 1930-as években, amikortól Hitler árnyéka Európára vetült, védte a közösségét a rasszista erőszakkal szemben. Immár nem sportból verekedett, hanem meggyőződésből és valódi veszélynek kitetten. Rájött, hogy a sport és az utcai élet-halál harc között felmérhetetlenül nagy a különbség, az ilyen helyzetekre nem készít fel az, ha szabályokat betartva rivalizálnak az atléták a birkózószőnyegen. Ekkor kezdett el gondolkozni egy praktikus önvédelmi rendszeren, amelyet minél többen és minél egyszerűbben elsajátíthatnak, még a fokozottan kiszolgáltatottak, nők, gyerekek is.

Amikor már világos volt, hogy nincs miért – és nem is szabad- tovább maradni Szlovákiában, 1940-ben elindul, hogy az észak-afrikai frontot megjárva megérkezzen Izraelbe, a hadsereg elődjéhez, ahol rögtön észrevették, hogy van egy titkos csodafegyverük és ilyesmire pont nagy szükségük volt. Ők is olyan élet-halál peremhelyzetben voltak, amilyenben Lichtenfeld Imi évek óta, amilyenekre a krav magát kitalálták: Imi elkezdte kiképezni az elitegységeket olyan harci helyzetekre, amelyek teljesen reménytelenek, megtanította őket túlélni és jól sikerült, mert bő 70 éve megy Izraelnek. Húsz évig volt a hadsereg csodafegyvere és csodafegyver-képzője, amikor visszavonult, elkezdte a civil életre, hétköznapi bűncselekményekre tökéletesíteni, alakítani a krav magát, mindenki számára hozzáférhetővé tenni, először Izraelben, aztán külföldön, képzőközpontot alapított Tel-Avivban és Netanján, kiképezte bennük az utódait és a krav maga a túlélés művészete túlélte őt így, immár húsz évvel, 1998-ban halt meg.

A holokauszttúlélők nemzedékéből való volt, bár ő maga elég gyors volt ahhoz, hogy tudja, mikor kell elmennie, hogy elkerülje a holokausztott. A krav maga pedig a túlélés igényére és tapasztalatára épül, a holokauszttól „ihletett” küzdősport és harcművészet, a zsidóság alaptapasztalata, a túlélés válik benne mozdulatokká, fizikai rendszerré, a kiszolgáltatottakat teszi erőssé. Ugyanannyira zsidó tapasztalatból fogant, mint a flódni vagy a trenderli vagy Kafka regényei. Egy magyar zsidóember, a páratlan keménysége ellenére mindig Iminek megmaradt magyar zsidófiú nagy, nemzetközi hírű túlélő-szabadalma lett, ezt is egy magyar eredetű zsidó adta Izraelnek és a világnak.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek