Heisler András: Merjünk szabadnak lenni…

A pészach a zsidó nép történetéről szól, mégis valójában egy történelmen túli ünnep. Velünk van ugyanis hétköznapi szabadságküzdelmeinkben.

Idén március 30-án (péntek) este köszönt ránk Pészach ünnepe, amely április 7-én (szombat) este ér véget. Az első széderestét március 30-án este, a másodikat 31-én este üljük.

A Hágádá talán legismertebb mondata szerint minden nemzedékben úgy kell tekintenünk a kivonulás történetére, mintha az nem őseinkkel történt volna meg, hanem most történik éppen velünk. A széder nem anekdotázás őseinkről, nem nagyapáink, vagy éppen saját katonatörténeteinknek az előadása, hanem egyfajta szabadság-gyakorlat. Széder este minden szimbolikus gesztusunk a szabadság megtanulását szolgálja, mert az életben sokszor nem könnyű szabadnak lenni. Nehéz kitörni szokásaink börtönéből, nehéz kimenni meleg otthonunkból az ismeretlen, ki a szabad pusztába. Aki megpróbált megszabadulni, leszokni a dohányzásról, tudja milyen nehéz az öngyújtóért, vagy gyufáért nyúló kezünk mozdulatának újjászervezése. Nem véletlen, hogy Izrael népe sem tudott azonnal mit kezdeni a szabadsággal, amely a megszokástól fosztotta meg őket. Aki szabaddá válik a világban, annak új helyet kell találnia benne. Meg kell találnia a saját helyét.

A széder azt jelenti: rend. A szabadság rendje. Talán ez a széder rövid lényege. Azért küldetik ki a nép a szabaduláskor a pusztába, hogy néppé tudjon válni és országot, társadalmat építsen magának. Olyan társadalmat, amelyet majd a pusztában kapott Tóra törvényei szabályoznak. De ahhoz, hogy az emberi szív befogadja a Tórát, előbb ki kell belőle ürülnie a szolgaság emlékének. Meg kell tisztulni a lelkeknek.

2018-ban, magyar zsidóként szabadok lehetünk. Nincs fáraó és nem vagyunk rabszolgák. Másokkal azonos jogokat élvező állampolgárai vagyunk Magyarországnak. De képesek vagyunk-e megszabadulni saját félelmeinktől, fel merjük-e vállalni saját véleményünket másokkal szemben, vagyunk-e elég bátrak ahhoz, hogy az elmúlt évtizedeknél nyitottabb és befogadóbb zsidó közösséget kezdjünk építeni? Van-e bátorságunk megbocsátani egymásnak a múltban elszenvedett sérelmeinket, tudunk-e igazi közösséggé válni, ahogyan Izrael néppé lett a pusztában? Sok a kérdés, s csak egy dologban lehetünk biztosak: tudjuk, tovább kell követni az Örökkévaló hívását!

Miben különbözik ez az éjszaka az összes többitől -- hangzik el a kérdés szédereste családjaink asztalainál. Mert ilyenkor minden más, a szabályok különösek. Ekkor kell rákérdeznünk, vagy legalábbis végig gondolnunk, mennyire élünk mi magunk a szokásaink, a félelmeink rabjaként. Nem zárnak-e be minket azok a saját világunkba? Nem a félelmeinket és előítéleteinket erősíti-e környezetünk, akár saját hírfogyasztásunk, vagy az a Facebook-buborék amely körülvesz sokunkat? Nem zár-e be minket saját világunkba, s nem szűkíti-e be látókörünket, ha állandóan azt érzékeljük, hogy a közösségi médiában saját véleményünk jön szembe velünk? Ha nem vagyunk nyitottak a világra, ha nem figyelünk másokra, akkor magunkat zárjuk az önzés börtönébe, s válunk újra rabszolgákká, mint hajdan őseink. Merjünk kimenni ebből a biztonságos fogságból a pusztába!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) dolga az, hogy a 20. századi történelem során kétszer derékba tört közösségünknek visszaadja tartását, segítsen megszerezni újra biztonságát, büszkeségét, igazi zsidó öntudatát.

A szabadság felelősségével meg kell hallanunk mások szavát, meg kell éreznünk a másokkal történő együttműködés ízeit. Bátran és szabadon kell gondolkoznunk és nem a múltat, hanem a jövőt kell építenünk. Üljünk le az asztalhoz, tegyük ki és töltsük tele Elijáhu poharát és mindnyájan érezzük át a szabadság kalandját.

Chag Peszách Szaméah! Boldog ünnepet kívánok Mindnyájatoknak!

A szerző a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke