Hamarosan megtalálhatják a rohonci áldozatok sírját

Dr. Vadász Gábor sebész-aneszteziológus szakorvos kitartó munkájának is köszönhetően hamarosan kiderülhet, hogy hol nyugszanak az 1945-ben a burgenlandi Rohoncon meggyilkolt magyar munkaszolgálatosok földi maradványai. Dr. Vadász Gáborral – akinek az édesapja, és annak ikertestvére veszett oda az öldöklésben – a rohonci mészárlásról és az áldozatok utáni, mindeddig eredménytelen kutatásokról beszélgettünk.

A rohonci áldozatok sírjainak felkutatása szempontjából lényeges fejlemények történtek. Melyek ezek?

A tavalyi évben a volt rohonci polgármester, Engelbert Kenyeri, aki az elrejtett sírok megtalálására tette fel az életét, olyan egykorú amerikai légifelvételeket tudott beszerezni, amelyeken a rohonciak által 72 éve elrejtett tömegsírok fölfedezhetők. Ezután megkérte a nagyobbik fiamat, aki geofizikus, hogy határozza meg a sírok GPS-koordinátáit, s ezeket a koordinátákat helyezze rá egy mai műholdfelvételre. Ez idén tavasszal megtörtént, és a legújabb hír az, hogy Engelbert Kenyeri törekvéseinek eredményeként az említett GPS-adatok alapján most novemberben megindulhatnak az új ásatások az áldozatok nyughelyének föltárására.

Önnek és a családjának mi a személyes kötődése a rohonci tragédiához?

Az 1945-ben történt rohonci gyilkosság idején nyolc éves gyerek voltam, a mészárlásban az édesapám és az ikertestvére veszett oda. A kor furcsa jelenségeinek egyike volt, hogy 1944 nyarán munkaszolgálatosként otthon aludtak, reggelente összeszedte őket egy keretlegény, és elszállította őket dolgozni. Apámék 1944 nyarán a Ferihegyre vezető közutat építették. Ez a nyilas hatalomátvételig tartott. 1944 novemberének elején a nyilasok a munkaszolgálatos századokat újra összevonták és különböző helyein a városnak helyezték el őket. Apámékat az Anker-közben ma is meglévő Anker panzióba. A nyilasok a Budapesten lévő munkaszolgálatos századokat november végén átadták a németeknek, többek között az Anker-közből is és az embereket kihajtották a józsefvárosi pályaudvarra, ahonnét Kőszegre szállították őket. Ott tankelhárító árkokat kellett ásniuk, télen, fagyott földben, téli ruházat, megfelelő élelmezés és szállás nélkül, kiszolgáltatva a német és a magyar őrség kegyetlenségének, a vérhasnak, tífusznak. Az oda szállítottaknak kb. a két ötöde, mintegy 2 000 ember halt meg Kőszegen. Onnan az oroszok közeledése miatt 1945 március végén gyalogmenetben elindították a még életben maradt embereket Mauthausen felé. Mintegy száznyolcvanat, akik olyan rossz egészségi állapotban voltak, hogy nem vállalták a gyalogmenetet, vasúton vitték Rohoncig, majd lerakták őket a rohonci Batthyány-birtok egyik majorságában, egy kereszt alakú pajtában. Apámék nagyszombaton kerültek a pajtába, ahol már nem kaptak se enni, se inni. Batthyány Margit grófnő, a rohonci kastély úrnője, Batthyány Iván felesége azon a hétvégén egy húsvéti mulatságot rendezett a kastélyában, ahová meghívta a helyi náci vezetőket. Éjfél körül, egy telefonhívás után önkénteseket kerestek egy kis zsidóvadászathoz. A bulizó társaság tizenegy tagja a kastélyból kiment a pajtához, ahol az embereket, köztük apámat és az ikertestvérét, agyonverték és lelőtték, majd visszamentek a kastélyba, és mulattak tovább. A halottakat különböző sírokba temették, voltak olyanok, akikkel megásatták a saját sírjukat, másokat már előtte megásott árkokba temették. A pár nappal később megérkező oroszok a sírok egy részét föltárták, mert azt hitték, a halottak között vannak szovjet katonák. Megállapították, hogy a sírokban nem orosz katonák vannak, úgyhogy a halottakat visszatemették.

rohonc_eml__km__.jpg

Önök idahaza hogyan szereztek tudomást a történtekről?

Anyám visszatérő munkaszolgálatosoktól tudta meg, hogy apámat és testvérét Rohoncon megölték. 1945-46 fordulóján, amikor a határ még átjárható volt, anyám igyekezett információkat szerezni Rohoncról, de nem járt sikerrel. Írt a rohonci polgármesternek, aki olyasmit válaszolt, hogy a halottak valahol a mezőn vannak, pontosan nem tudja, hogy hol – ez az 1947 januári levél egyébként ki van állítva abban a szabadtéri múzeumban, amelyet 2012-ben létesítettek a Kereszt alakú pajta mellett. A következő években anyám mindenkinek írt, akiről föltételezte, hogy a segítségére lehet, de lényegi információkat nem tudott szerezni. Pedig írt a helyi plébánosnak, aki nem válaszolt, írt a területileg felelős, vagyis a kismartoni püspöknek, aki szintén nem válaszolt, Még írtunk XVI. Benedeknek, a német pápának is, de nem mentünk vele semmire: egy megbízottja azt írta vissza, hogy forduljunk a kismartoni püspökhöz.

Személyesen is elmentek a tömeggyilkosság helyszínére?

Igen, 1970-es évek elején anyámmal átmentünk Rohoncra, egy kukoricás közepén találtuk meg a pajtát. Anyám a sűrűkukoricásba be sem tudott menni, én bemásztam, és megtaláltam a pajta romjait. Kérdezősködtünk, de nem jutottunk konkrét információhoz.

Miért nem történt meg a bűnösök felelősségre vonása?

1946-ban volt egy bírósági eljárás, de azt a két tanút, aki tanúskodott volna a gyilkosok ellen, a tárgyalás előtt két nappal egy kocsmai verekedésben megölték. Egy másik lehetséges tanúnak a háza – hogy úgy mondjam, teljesen véletlenül – kigyulladt. Rohonc pár ezer lakosa elrejtette a sírokat, elhallgatta az egész történetet, a Felsőőrön/Oberwarton tartott tárgyalás iratai pedig nyomtalanul eltűntek.

Hogyan sikerült mégis előrehaladni a tragédia körülményeinek tisztázásában?

Rohoncon megalakult egy kiváló emberekből álló egyesület R. E. F. U. G. I. U. S. néven, ez az egyesület a kilencvenes években megvette az egykori pajta romjait a környező területet, s ott egy emlékhelyet létesítettek, ahol évente megemlékeznek a tömeggyilkosság áldozatairól. 2012-ben itt az osztrákok EU támogatással és magyar közreműködéssel a Délkeleti Birodalmi Védőfal építésén elpusztítottak emlékére szabadtéri múzeumot létesítettek. Az avatáson én tartottam az emlékbeszédet. Szóvá tettem, hogy elfogadhatatlan az, ami a sírok körül eddig történt és nem tűrhető tovább az, hogy nincsenek meg a sírok. A rendezvényen részt vett az akkori osztrák Köztársasági Elnök, Heinz Fischer úr is. Megígérte meg, hogy mindent megtesznek az áldozatok maradványainak fölkutatásáért. Milyen érdekes, hogy az államelnök beavatkozására szinte azonnal előkerültek az 1946-os tárgyalás eltűntnek mondott iratai, köztük egy helyszínrajz a sírokról, amely egy tanú helyszíni vallomása alapján készült. Ez alapján újra megindult a keresés, de sem a 2012-es, sem a 2014-es kutatás nem vezetett eredményre. Nem tudom a részleteket, de még olyat is hallottam, hogy a félbe maradás egyik oka az volt, hogy tönkrement az a nagyon drága műszer, amellyel a keresést végezték. Mivel időközben Fischer úr távozott a hivatalából, az ügy megrekedt. Ekkor azt gondoltam, most már nekünk magyaroknak is kellene valamit csinálnunk. Ezért tavaly bementem a MAZSIHISZ elnökéhez, Heisler András úrhoz, hogy kérjen árajánlatot olyan geofizikai módszerekkel végezhető régészeti kutatásra, amellyel meg lehetne állapítani a sírok pontos helyszínét. Ezt az Elnök úr megtette, egy három milliós árajánlatot kapott, részletes kutatási tervvel. A kapott kutatási tervvel 2016 őszén elmentem Rohoncra, ahol a polgármester azt mondta, ő sokkal olcsóbban meg tudja csináltatni a kutatást, hiszen azokban a hetekben éppen régészek dolgoztak a település határában, akik egy kelta falú nyomait keresték. A régészek a helyszínrajz alapján készített kutatási tervnek megfelelően átkutatták a kijelölt területet a pajta környékén, de nem találtak semmit. Ezután jött az ötlet, hogy próbáljunk légifelvételeket szerezni a harcoló felektől és ezek alapján folytatni a kutatást. Ha minden a tervek szerint halad, novemberben megkezdődik az új kutatás. Itt tartunk most.

Kácsor Zsolt