A mai magyar zsidóságnak két oszlopa volt, most a második is kidőlt

2015. Február 24. / 20:02


A mai magyar zsidóságnak két oszlopa volt, most a második is kidőlt

Schöner Alfréd főrabbi, az OR-ZSE rektorának gyászbeszéde a 93 éves korában szombaton elhunyt Domán István főrabbi temetésén.



A jeruzsálemi Templomnak két oszlopa volt. Jáchin és Boáz. Ez volt a nevük. A kabbala tanítása szerint az oszlopok üzenete: dísz és dicsőség. Mi lett a Szentéllyel, amikor meginogtak az oszlopok? A mai magyar zsidóságnak is két oszlopa volt. Most a második is kidőlt.

Mi lesz a magyarországi zsidósággal?


A szeretet, a gyász s a fájdalom gyűjtött össze bennünket, hogy szorosabbra zárjuk sorainkat, hogy összetartozásunkat hangsúlyozzuk, amikor kegyelettel búcsúzunk a másik Tanítómestertől, főrabbitól, egyetemünk díszdoktorától, a magyarországi zsidóság díszétől Prof. dr. Domán Istvántól.

Közösségeink, oktatási intézményeink hajtanak fejet egy tudós rabbi eseményekkel és eredményekkel teli pályája előtt. Búcsúzunk a rabbitól, a habilitált bölcsészdoktortól, a talmud professzorától, a történésztől, az újság szerkesztőtől, a szépírótól. A hagyomány tanítását búvároló Mestertől, az idős korban is fiatalos léptű, csintalan tekintetű, halk szavú tudóstól, Egyszóval a rabbitól.

Búcsúzunk a hitvestől, az édesapától, a nagyapától és mindannyiunk tanítómesterétől. Sok-sok beszélgetésünk emlékeiből szemezgetek.

Említette Nagykanizsát, majd kaposvári őrhelyének, rabbinikus feladatának helyszínét, amikor is első vizitációja alkalmából drámai érzésekkel átitatottan állott a hívektől megfosztott zsinagóga tövében, amelyet később, 1980. július 18-án a Magyar Néphadsereg szakemberei felrobbantottak.

A ház leomlott, de ő úgy érezte, újból építenie kell. Ennek szellemében és Kollmann főrabbi hagyomány tiszteletét átörökítve majd' egy évtizedig tanított a Sász Chevra Vasvári Pál utcai zsinagógájában. A Tóra igéit terjesztette, esketett, bár micvát avatott és ékes szóval, kedvesen beszélt a szószéken.

Mesélt szegedi küldetéséről, ahol szívet szorongató érzés hatotta át, amikor helyet foglalt a legnagyobb magyar neológ rabbi Lőw Immánuel rabbiszékében. Elgondolkodó tekintettel vizsgálta a sittin fából készült Frígyszekrény feletti idézetet: „Emlékezzetek Mózes a mi Tanítómesterünk szent tanítására.” (Máleáchi 3.22.)

Különösen időszerű e gondolat hangsúlyozása alig másfél nappal Zájin Ádár előtt. Lelkületét áthatotta a Tóra szeretete, éltető ereje. Hiszen ez irányította lépteit a jesívák, általa oly megkapó módon írásban is ábrázolt világában. Ez éltette a Soá rémségei alatt, amikor a zsidó ember életének nem volt értéke. Amikor elpusztították közösségeinket, az emberi lelkeket, a könyveket, s talán jövőt. A Tórai szeretet vitte az Új világba, majd tért haza, hogy közösségét és népe szolgálatát válassza örökre.

És sokat beszélt az újpesti zsinagógában töltött éveiről, a majd tizenkilencezer áldozatot elveszítő újpesti közösségről, elfelejtett családokról, az egykoron viruló hitközségről, amelynek romjain különösen csillogtak a helyi zsinagóga oromzatán olvasható örök értékű üzenet betűi Jesája próféta interpretációjában: „mert házam az imádság házának neveztessék minden nép számára”. /Jesája 56.7/ E felismerés vezette életének új színterére a Nemzetközi Keresztény Zsidó Társaság vezetőségébe. Ott is öntudatosan beszélt és tanított hitről, múltról, az átörökítés fontosságáról.

És sokat beszélt élete utolsó közösségéről, ahol rabbinikus munkáját végezte a majd százhúsz esztendős Hunyadi téri templomról. Rajongásig szeretett közösségéről, munkatársairól, nyugalmának évtizedeiről, amikor hosszú évtizedek némasága után magyar anyanyelvűnkbe – könyvek formájában – ültette át a talmud eszmevilágát, gondolatait, textusát.

Megszülettek könyvei


Kilenc kötete és több mint háromszázötven publikációja önmagáért beszél. Tudományos életműve feldolgozásra vár, inspirálólag hathat a következő generáció kutatói felé.

És sokat beszélt a siófoki zsinagógáról, ahol nyaranta minden sábbáton istentiszteleten fogadta a pihenni vágyókat, a külföldről hazaérkezett híveket.

Rabbinikus munkájának integráns része volt egyetemünkön való tanítása. Évtizedeken keresztül oktatta az idősebbeket, fiatalokat szép szóval, a talmud gondolat világának érzékelhető gyengédségével.

Az egykoron többszörösen is üldözött, de mindig öntudatos rabbi elődeitől örökölt szellemiségével övezve, teljesítette hivatását és emelkedett a magyar rabbikar legnagyobbjai közé. Nem vettük észre, hogy egy igazi legenda élt közöttünk. Az elmúlt esztendők responzum irodalmából idézek: „Az az ember, aki szombaton adja vissza lelkét az Örökkévalónak igaz és különleges személynek tekinthető”.

Domán István sábeszkor adta vissza lelkét az Örökkévalónak. Jóságos, különleges egyénisége adomány volt közösségünknek és szellemi üzenete kísér bennünket céljaink megvalósításában.

Néhány héttel ezelőtt még összeállította a következő szemeszter talmudi tételeit Rabbi Szimláj paraboláját, Mákot traktátusából. Élete kvintesszenciája összegződik az általa fordított 15. zsoltár varázslatos soraiban: „Örökkévaló, ki időzhet sátradban, ki lakhatik szentséged hegyén!

Ki a tökéletesség útján jár, ki az igazságot gyakorolja és kimondja az igazat, mi szívében van. Nem rágalmazott nyelvével, nem tett felebarátjának rosszat, és nem hozott szégyent a társára. Megvetett a szemeiben, ami utálatos, míg az Istent félőket tiszteli, esküdjék bár a maga kárára, nem változtatja meg.”

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Izrael
Silló Sándor: Kerem – ahol elbújt a múlt
Megemlékezések
Ma 10 éve halt meg Kemény Henrik bábművész

Kommentek