A bokharai (buharai) zsidók története

A bokharai zsidók, másképpen a buharai, vagy a bukhari zsidók, héberül a bukharim, azok a zsidók, akik Közép-Ázsiából származnak és bukhori nyelven beszélnek, a perzsa nyelv egy nyelvjárásán. Az elnevezésük a valamikori (1920 előtti) közép-ázsiai Bokharai Emirátus nevéből ered, és akik egykor, létszámuk alapján is, tekintélyes zsidó vallási és polgári közösséget alkottak. A Szovjetunió összeomlása óta a zsidó lakosság többsége Izraelbe és az Egyesült Államokba emigrált, míg mások Európa néhány államában és Ausztráliában telepedtek le.

A bokharai zsidók között még ma is él a hagyomány, bárhol is lakjanak, amely szerint eredetük Izrael elveszett törzsei között rejlik. Ezek a zsidók igényt tartanak rá és úgy is mondják, hogy ők Iszáchár, Náftáli és Efrájim izraelita törzseinek a leszármazottai, akik sohasem tértek vissza, Izraelbe a Babilóniai Fogságból a száműzetés után, az i. e. VI. században. Ezek a zsidók úgy tartják és úgy hirdetik, hogy a száműzöttek közül sokan kelet felé vándoroltak az i. e. VII. és VI. században, a Ninive bukása, Nabopolásszár kezébe kerülése (i. e. 612.) és Jeruzsálem eleste és Nabopolásszár utóda, II. Nebuchadnezár (Nabu-kudurri-uszur) uralma közötti időben, az Új-asszír és Új-babilóniai (chaldeai, vagy káldeai) hatalomváltás idején.

Közép-Ázsia bokharai zsidósága teljesen el volt szigetelve a világ egyéb tájain élő zsidóktól több mint 2 évezrede, mégis sikerült számára a túlélés, valamint zsidó azonosságuk megtartása és örökségük megőrzése a végtelenül sok furcsaság közepette. Őket tartják Közép-Ázsia egyik legrégibb népi-vallási csoportosulásának és az elmúlt évtizedek, illetve évszázadok során sikerült kifejleszteniük egy sajátos, egyedi és mástól megkülönböztethető kultúrát. Az elmúlt hosszú évek során sok más keleti ország zsidó lakói, úgymint Irakból, Iránból, Jemenből, Szíriából és Marokkóból vándoroltak ki Közép-Ázsiába (rendszerint az ún. Selyem Út igénybevételével), ugyan úgy mint annak idején a zsidók, akiket száműztek Spanyolországból az inkvizíció működésének idején, mind ezen újonnan érkező zsidók csatlakoztak a Közép-Ázsiában élő zsidó közösségekhez és később összességükben bokharai zsidóknak nevezték mindannyiukat. Közép-Ázsiában a bokharai zsidó közösség évszázadok során életben maradt, annak ellenére, hogy oly sok hódító és nem kevesebb zsidóüldöző vonult keresztül rajtuk.

A legtöbb bokharai zsidó a Bokharai Emirátus területén élt, amit ma Üzbegisztán és Tádzsikisztán foglal el, míg kisebb számban éltek Oroszországban, Kazahsztánban, Türkmenisztánban, Kirgizisztánban és a volt Szovjetunió egyéb részein, valamint Afganisztánban és a mai Pakisztánban. A Bokharai Emirátusban az ott élő zsidók legnagyobb számban Taskentben, Szamarkandban, Bokharában és Kokandban voltak. Tádzsikisztánban hasonló koncentráltságban, a fővárosban, Dusanbében éltek.

A Brit India felosztása előtt a bokharai zsidók néhánya Pesavar afgán népessége között élt, egy olyan városban, amely jelenleg Pakisztánhoz tartozik. A felosztás után és Izrael Államának megalakulása után ezen zsidók közül sokan Izraelbe és más országokba mentek. Pesavarban egy zsinagóga még most is létezik, és van még két nagy zsinagóga és egy temető a kikötővárosban, Karacsiban, amelyek manapság is működnek.

A „bokharai” elnevezés európai utazóktól származik, akik meglátogatták Közép-Ázsiát, a XVI. század táján, minthogy akkoriban a zsidó közösségek legtöbbje a Bokharai Emirátus fennhatósága alá tartozott, ezért mindnyájan „bokharai zsidó”-ként váltak ismertté. Az elnevezés, amellyel a közösség önmagát nevezte „Iszroil” és „jáhúdí” volt.

A „bokharai” elnevezést átvették azok a bokharai zsidók is, akik angolul is beszélő országokba költöztek, mert a „bokharai” – szó mintegy anglicizálása a héber „bukhárí” – szónak. Mindamellett „bokharai” volt az a fogalom, amelyet az angol és nyomukban más utazók is történelmi szempontból használtak, mintegy más jellegű aspektusaként Bokharának, vagyis a Bokharai Emirátusnak.

A bokharai zsidók a perzsa nyelvet használták az egymás közötti érintkezésre és ez a nyelv fejlődött később a „bukhorivá”, vagyis a tadzsik-perzsa nyelv különálló, a másiktól megkülönböztethető nyelvjárásává, amelyben a héber nyelvnek bizonyos nyomai vannak. Ez a nyelv könnyebb érintkezést biztosított a környező zsidó közösségekkel és felhasználták a zsidók közötti kulturális élet egészében, csakúgy mint a nevelésben, oktatásban. Ezt a nyelvet használták széles körben mindaddig, míg a terület teljesen „oroszosítva” nem lett az oroszok által és amíg be nem szüntették a „vallásos” ismeretek terjesztését. Az idősebb bokharai zsidó nemzedék a bukhorit, vagyis a zsidó-bokharai nyelvet használja első nyelveként, de beszél oroszul kis bokharai tájszólással. A fiatalabb nemzedék az oroszt használja első nyelveként, de ért, vagy beszél bukhori nyelven is.

A bokharai zsidók mizráhi, vagyis keleti zsidóknak számítanak és a judaizmus szefárdi irányzatába vezették be többségüket gyermekkorukban.

Az első írásos beszámoló a közép-ázsiai zsidókról az i. e. IV. évszázad elejéről származik. Ezt a Talmudban újra elbeszéli Rabbi Sámuél bar Biszná, a pumbeditai talmudi Akadémia egy tagja, aki Margiánában (a jelenlegi türkmenisztáni Mervben) utazgatott és attól tartott, hogy a helybeli zsidók által készített bor és egyéb alkohol nem kóser. A zsidó közösségek mervi jelenlétét ugyancsak bizonyítják a zsidó írások a csont-leleteken, amelyeket 1954-ben és 1956-ban hoztak felszínre.

Egy évezreden keresztül fejlődtek spanyol-zsidó, észak-keleti perzsa és arab-zsidó népességekből ezek a közép-ázsiai közösségek, amelyek a szabadság és virágzás időszakait tapasztalták az elnyomás korszakaival váltakozva. A „Selyem Út” létrehozatalával Kína és a Nyugat között az i. e. II. évszázadban, ami a XVI. századig tartott, sok zsidó sereglett a Bokharai Emirátus területére és annak fejlődésében jelentős részt játszottak. A Babilóniai Száműzetés után a Perzsa Birodalom uralma alá kerültek és virágoztak, valamint terjeszkedtek a területen. Az V. évszázad táján azonban megkezdődött az üldözés korszaka. A babilóniai kor híres akadémiáit bezárták és sok zsidót megöltek, elűztek (lásd a Misnában). A korai VIII. században, az arab-mozlim hódítás után a zsidókat (csakúgy, mint a keresztényeket) dhimminek nevezték és vagy kényszerítették az áttérésre, vagy egyéb kényszerintézkedéssel elérték a dzsízja elnevezésű fejadó fizetését. A XIII. században bekövetkező mongol hódítás, ami inkább elözönlésnek nevezhető, szintén hátrányosan érintette a bokharai zsidókat.

buhara_zsid__k_2.jpg

A XVI. század elején a területet és környékét elárasztották és megszállták a nomád üzbég törzsek, akik szigorú iszlám szemléletet és vallásgyakorlatot, valamint vallási fundamentalizmust honosítottak meg. A főváros bizonyos negyedeibe rekesztve kétségbe vonták a zsidók alapvető jogait és sokukat arra kényszerítettek, hogy felvegye az iszlám vallást. Az üzbég uralom alatt a bokharai zsidóknak figyelemreméltó megkülönböztetésben volt részük. Arra kényszerítették őket, hogy viseljenek megkülönböztető fekete, vagy sárga ruhát, hogy látható legyen a másságuk a muszlim lakosságtól. Minthogy a bokharai zsidókat dhimminek tartották, a bokharai zsidó háztartások fejeit arcul kellett csapni egy muszlimnak az évi adó beszedésekor.

A XVIII. század közepén gyakorlatilag minden bokharai zsidó a Bokharai Emirátus területén élt. 1843-ban a bokharai zsidók összegyűjtöttek 10.000 ezüst tan’gát és ezért egy földterületet vásároltak Szamarkandban, amelyet Mákhálláj jákhudionnak neveznek és közel van Regisztonhoz.

A XVII. század elején alkották az első zsinagógát Bokhara városában. Ez Omár kalifa rendeletének áthágásával készült, ő ugyanis ebben megtiltotta új zsinagóga építését és arra ösztönzött, hogy az iszlám bejövetele előtt alakult és azóta is működő zsinagógákat rombolják le. Az első bokharai zsinagóga megalkotása két ember nevéhez köthető: Nodir Divan-Begi – egy jelentős mágnáséhoz és egy nevét elhallgató özvegyéhez, aki, a feljegyzések szerint, túljárt járt egy főhivatalnok eszén.

Az 1700-as évek folyamán a bokharai zsidóknak szembe kellett nézniök számos figyelemreméltó hátrányos megkülönböztetéssel és üldözéssel. A zsidó központokat bezárták, a körzetben lakó muzlimok rendszerint arra kényszerítették a zsidókat, hogy vegyék fel az iszlámot, és a bokharai zsidó népesség drámai módon csökkent, addig a pontig, amikor már szinte meg is szűnt. Az erőszakos iszlámra való térítésnek köszönhetően, az üldözésnek és a világ más tájain élő zsidóságtól való elzárás miatt a bokharai zsidóság elkezdte hiányolni a zsidóságának ismeretét, a zsidó tudást és a zsidó vallásának gyakorlását. Csupán három könyvet tarthattak a Tóra öt könyvéből, nem tudtak héberül és a bár micvákat a t’fillín-rakással helyettesítették.

1793-ban egy szcfárdi zsidó a marokkói Tetuanból, akit Joszéf Maimonnak (vagy Joszéf Mammonnak) hívtak, Bokharába utazott és az ott lakó zsidókat nagyon rossz körülmények között találta, főleg a vallási feltételeik izgatták. Ezért úgy határozott, hogy ott, közöttük telepedik le. Maimon (vagy Mammon) nagyon elkedvetlenedett, sőt késégbe esett azt látva, hogy oly sok zsidó nélkülözi a zsidók vallási szokásainak és a zsidótörvényeknek az ismeretét és a szem előtt tartását. Szellemi vezetőjük lett, aki nevelni akarta őket és az ottani zsidó közösségben fel akarta éleszteni a judaizmus hitét és tanításainak megtartását. Maimon megváltozatta Perzsiából hozott vallási hagyományaikat és helyettük meghonosította a szefárdi zsidó hagyományokat. A Maimon megérkezése előtti időkben Bokhara zsidó élete szinte teljesen megszűnt és közel-keleti zsidók jöttek Közép-Ázsiába és csatlakoztak a megszűnés küszöbén álló bokharai zsidó közösséghez. Maimon ottani tevékenysége és a közel-keleti zsidók odaköltözése, letelepedése Közép-Ázsiában sokat segített a megszűnés szélén álló bokharai zsidó közösségnek az ujjászületésben.

A XIX. század közepe táján a bokharai zsidók megkezdtek Izrael Földjére költözni, ott letelepedni. A földterületet Jeruzsálemben, ahol letelepedtek, Bokharai Negyednek (Scchunat há-Buchárím-nak) nevezik és ma is létezik.

1865-ben orosz csapatok szállták meg Taskentet és ekkor a zsidóknak jelentős bevándorlása kezdődött az újonnan létrehozott Turkesztán Körzetben. 1876 és 1916 között ott a zsidók szabadon gyakorolhatták vallásukat. A bokharai zsidók tucatjai kerültek fontos állásokba, az orvostudományban, a jogtudományban és az államigazgatásban jelentős tisztségeket töltöttek be, valamint sok zsidó meggazdagodott. Sok bokharai zsidó sikeres és tiszteletben tartott színész, művész, táncos, zenész, énekes, filmproducer és sportember lett.

A szovjetrendszerben, Izrael Államának megalapítása előtt, a bokharai zsidók a világ legelszigeteltebb zsidó közösségei közé tartoztak. A szovjeturalom bevezetésekor, 1917 után, a zsidó életet, a zsidó életmódot nagyon megnehezítették. Az 1920-as és az 1930-as években a zsidók ezreit érte vallási elnyomás, javaik elvétele, bebörtönzés és sokan menekültek Izraelbe. Közép-Ázsiában a zsidó közösség megkísérelte hagyományainak megőrzését, míg közben hűséget mutatott a kormányzat irányában. A II. világháború és a holokauszt sok áskenázi menekültet hozott a Szovjetunió európai területeiről és Kelet-Európából Üzbegisztánba, illetve Üzbegisztánon keresztül a Szovjetunióba. Az 1970-es évek elején történt a világtörténelem által ismert legnagyobb bokharai zsidó emigráció, minthogy Üzbegisztán és Tadzsikisztán szinte egész zsidó lakossága kivándorolt Izraelbe és az Egyesült Államokba, ami a kivándorlási korlátozások lazításának tulajdonítható. Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején szinte minden Bokharában maradt zsidó elhagyta Közép-Ázsiát és Izraelbe, az Egyesült Államokba, Európába, vagy Ausztráliába költözött az utolsó tömeges kivándorlási hullámmal, amellyel a bokharai zsidók elhagyták szülőföldjüket.

A bokharai zsidók nagyon büszkék zsidó örökségükre és zsidó vallásukra, amelyek a legfőbb alkotó részei kultúrájuknak. A legtöbbjük elkötelezett cionista és erősen támogatja Izraelt. A bokharai zsidók ugyancsak támogatják a közép-ázsiai kormányzatokat az iszlám-fundamentalisták elleni harcukban.

Borsányi-Schmidt Ferenc / OR-ZSE