Kamarás Iván a zsidó fesztiválon: „Jávor Pált szívesen eljátszanám”

2021. Augusztus 16. / 07:23


Kamarás Iván a zsidó fesztiválon: „Jávor Pált szívesen eljátszanám”

Szerző: Kácsor Zsolt

Egy fess pesti este címmel ad koncertet Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színművész az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon. A népszerű művész estjén több más dal mellett a mára már legendássá és klasszikussá lett régi magyar filmek zenéi is felcsendülnek. Villáminterjú Kamarás Ivánnal, akivel a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagógában találkozhatnak augusztus 24-én, egy fess pesti kedden este 7 órakor. 


– Mi ragadta meg leginkább a régi idők magyar filmjeinek zenéjében olyannyira, hogy kedvet kapott előadni a filmslágereket?
– Már gyerekkorom óta szeretem ezeket a régi filmeket, bár az Egy fess pesti este nemcsak filmzenéket szólaltat meg. Abban biztos vagyok, hogy az nem lehet véletlen, hogy ezek a dalok ennyire kiállták az idő próbáját, hiszen az én korosztályom, sőt, a tizenévesek is szívesen hallgatják. A koncert tökéletes szórakozás az egész családnak, sokszor jön unoka, szülő, nagyszülő együtt.

 – Melyik dal a személyes kedvence, amelyet a legnagyobb örömmel énekel?
– Igazából mindig más. Az összes dalt nagyon szeretem, személyes kedvenceim. Egy kicsit leporoltuk őket, jazz, dixieland, gipsy-swing stílusban, de úgy, hogy megmaradt a dalok eredeti formája, szépsége.

– Ha lehetősége lett volna rá, akkor az 1920-30-40-es években készült fekete-fehér magyar filmek közül melyiknek vállalta volna el a főszerepét, és miért?
– Erre nem igazán tudok válaszolni, mert sosem azt figyelem, hogy mi lett volna, ha. Mindig arra koncentrálok, hogy mi lehet még.

– Van-e olyan Jávor Pál-film, amelynek egy esetleges remake-jében főszerepet vállalna?
Darvas Ivánon kívül Jávor Pálhoz is nagyon sokszor hasonlítanak. Ha jó a forgatókönyv, bármelyikben, boldogan. Vagy akár nagyon szívesen eljátszanám őt magát egy életrajzi filmben, hiszen nagyon izgalmas, tanulságos sors jutott neki. 

Az Egy fess pesti este nem egy hagyományos színészkoncert. A ’20-’60-as évek lüktető magyar dalai és filmzenéi a magyar filmgyártás aranykorát idézik meg olyan közönségkedvencekkel, mint a Meseautó, a Kicsit szomorkás a hangulatom, a Villa Negra, a Fogj egy sétapálcát, Mindig az a perc és így tovább. 

A Fess Band kiváló zenészei gipsy-swing és dixieland lüktetést adnak a dalokat, megőrizve azok eredeti hangulatát, Kamarás Iván pedig a dalok között sok-sok kulisszatitkot árul el a kor legnagyobbjairól. Színészöltözők és művészbüfék adomakincseit, olyan titkokat, amelyeket egyetlen életrajzi könyvben sem olvashattunk. 

A művészek mindezt sok humorral tetézik, így az este jelmondata: nevetés, könny, sóhaj és egyebek… Kamarás Iván rajongóknak kötelező, a többeknek kiemelten ajánlott!

A koncertről ezen a linken olvashatnak részleteket, a 23. Zsidó Kulturális Fesztivál teljes programját pedig ezen a honlapon találják. Jó szórakozást!

(A címlapképet Császár Bálint készítette)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi Isten „fiáról”
2024. Március 31. / 11:24

Jonathan Sacks rabbi Isten „fiáról”

Izrael
Beeri kibuc: Magyarország-erdő
2024. Február 29. / 10:06

Beeri kibuc: Magyarország-erdő