Egy nagy magyar, neológ történet: kultúra a Holokauszt árnyékában

2019. November 12. / 14:31


Egy nagy magyar, neológ történet: kultúra a Holokauszt árnyékában

A neológia büszke magyar és európai kultúrzsidóság is volt, ahogy az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) története, ez a megrendítően szomorú történet is mutatja, amelyet Harsányi László közgazdász, társadalomtudós dolgozott fel egy rendkívül szép könyvbe.

A Goldmark-terembe nem lehetett beférni november 11-én. Ahogy most, a könyv bemutatóján, úgy talán kereken 80 évvel azelőtt sem, 1939 novemberében, pár héttel a II. világháború kezdetét követően, a Művészakció kezdetén, amikor a zsidótörvények által kiszorított művészek lehetőséget kaptak, hogy újra felléphessenek, szintén mindenhonnan lassan kiszorított társaik előtt.

Harsányi László és Mélykuti IlonaHarsányi László és Mélykuti Ilona

A kezdet nem ez volt viszont, a kezdet a boldog békekorszak vége, amikor a Dohány főrabbija, a kiváló Hevesi Simon úgy látja, hogy ideje a magyar kultúrát és az egyetemes kultúrát terjesztő zsidó közművelődési egyesületet alapítani a neológ szellem, a magyarrá váló zsidóság ihletésére. Felismerte, hogy a neológia nem csak óvatosan könnyítő vallási irányzat, de legalább annyira politikai, nemzeti ajánlat is, a magyarrá levés útja a zsidók számára. A magyar gazdaságba, politikába, sajtóba büszkén integrált közösség megmutatkozása, önmagára ismerése az OMIKE megalapítása. Harsányi László, mint mondta, ezért kezdett el foglalkozni a témával, azt követően, hogy távozott a Holokauszt Emlékközpont igazgatói posztjáról. „Vallástalan neológ” családból jött, tudta mindig, hová tartozik, és, úgy tűnik, a kultúrzsidóság programja szólította meg, keltette fel személyes és kutatói érdeklődését.

Elmesélte Mélykuti Ilona kérdéseire válaszolva, hogyan működött művészpalánták segélyegyleteként is a szervezet, hogyan tette a kultúra közvetítését a vigasztalás eszközévé az addigi legpusztítóbb háborúban, 1914 és 1918 között. Mert az aranykor, a békeidőszak, amely a gondolatot adta az OMIKE megalapításához, rögtön a születése után véget is ért, immár több, mint 100 éve. Az OMIKE akkor született, amikor eszméje soha többé már el nem múló válságba került, 19. századi kezdeményezés volt a világháborúk idején. Helytállt, őrizte a befogadó, nemzeti liberalizmus lángját a totalitarizmusok századában, neológ szellemi őrhely volt.

A háború után reprezentatív figurái, a Horthy-rendszer kezdetén, tömegesen kitértek magas társadalmi státuszuk valamilyen mértékű megóvásának reményében, a vezetőség és a tagság átalakult, a lényeg, a kulturális élet segélyezése, a kultúra révén is mutatkozó segítségnyújtás maradt. És kibővült azzal, amit az egyesület a tömeghalál árnyékában végzett, jellemzően a leghíresebbé vált korszakával, a Művészakció megszervezésével. A már említett kitaszítottak közösségeként, közönségként és előadókként egymásra találtak, amikor máshol már nem volt számukra hely. Heisler András megnyitójában Radnótit idézte az Első Eclogából. Olyanok voltak, művészek és közönségük, mint a fa, amelyet már megjelölt a favágó. Várja a pusztulást, amely talán elkerülhetetlen, várja, de addig is új levelet hajt. Játszik, figyel, tanul, énekel, szaval. Él. Amíg lehet és jobban, mint ahogy lehet. Célt és értelmet, művészetet és vallást keres, hiába tudja, hogy megjelölték.

Az este legjobb vicce is épp ebből a korszakból származik, amikor a zsidó, üldözött, ezért foglalkoztatott, hamis gordonkásra rászól a karmester, hogy most még biztos állása van, de mi lesz vele, miből fog élni, ha elmúlnak a zsidóüldözések?

Voltak azért nagy művészek igen szép számmal az OMIKE Művészakció résztvevői között Anna Margittól Ámos Imrén át Pap Károlyig, Ascher Oszkárig.  

Majd egy Moliére-előadás próbája közben bevonultak a németek Magyarországra. Az OMIKE feltámadt még a háború után, de a fordulat, a sztálinizmus véget vetett a zsidó egyesületi életnek. 

Most eleven emléket kapott, a könyvbemutatón és jól dokumentált, alapos és szép kiállítású emlékkönyvet Harsányi László munkájában.

A könnybemutató zárásaként Beregi Oszkár korszakos jelentőségű művész hangját idéztük fel a technika segítségével, akitől Kiss József: Tüzek című versét halhatta a közönség, majd Frölich Róbert főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője a Művészakcióban részt vett, a holokauszt áldozatává vált, és a Goldmark-terem emlékező táblájáról hiányzók új márványtábláját leplezte le.

Frölich Róbert főrabbiFrölich Róbert főrabbiFotók: Szentgyörgyi Ákos

A Goldmark teremben újra nem lehetett a gombostűt leejteni. Ez világossá teszi, hogy a neológ kultúrzsidó vonzalmak élnek, élénkek. Hogy új neológ kultúréletre, ha tetszik, új OMIKÉ-re van szükség 110 évvel Hevesi Simon javaslata után. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek