Kié 1956? A forradalom köszöntése

2020. Október 22. / 19:52


Kié 1956? A forradalom köszöntése

Teljes nemzeti egység még akkor sem volt, de lehetne és legyen minél teljesebb nemzeti egység a közös és tágas emlékezetben.

1956-ban a hazugság gátja tört át az utcán, a rádióban, a katartikus mondatokban: hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon. Néha, váratlanul, hirtelen megjelenik a történelemben az igazság. Az 1956-os forradalom ilyen pillanat volt.

Ilyen pillanat volt azoknak, akik hittek abban, hogy a történelemben győz végül az igazság és az ígéret társadalmában valóban nem lesz többé szabad és szolga, férfi és nő, görög és zsidó, proletár és burzsoá között különbség, akik vonalas regényt, termelési riportot, a pártos énekét írták a munkaszolgálatból hazatérve, a bujkálásból feljőve a fényre: Örkény István, Déry Tibor, Zelk Zoltán, akik a kiábrándulás után a forradalom mellé álltak, Déry és Zelk börtönbe kerültek. Kortársuk, a forradalomhoz megtérő Vas István. A fiatalabb, üldözött megtérők között Eörsi Istvántól Méray Tiborig sokan, egykori Szabad Nép-propagandistáktól Lukács-tanítványokig. Több zsidóként üldözött, baloldali értelmiségi nemzedék nagy hazaélménye. A pesti srácok, közöttük a méltán mitikussá vált Tűzoltó utcai parancsnok, Angyal István, aki mintegy megtestesített mindent, ami tiszta volt a forradalomban és nagyszabású, megejtő. Egy kis nemzet harcát, a magára hagyott igazság harcát egy világbirodalom ellen. Jól írta Faludy György, amikor Petőfit idézve erről a tüneményről beszélt: 1956, Te csillag.

A mi forradalmunk, a mi gyászunk, a mi történetünk is, magyar zsidóké. A kétségtelen szörnyűségek, a szórványos kvázi-pogromok ellenére is, de azok is hozzátartoznak a teljes képhez. Szólni kell erről is, ahogy Térey János és Papp András beszélt közös drámájukban a Pártház ostromát követő, szégyenletes Köztársaság téri lincselésről. Ez is volt és a nemzeti emlékezetnek, mindenki emlékezetének ezt is őriznie kell. Azt is, hogy Angyal István védte a fennhatósága alá került ávósokat, miközben a magyar szabadságért és a magyar népért harcolt.

És az utolsó nagy exodusról is szólni kell, mindazokról, akik akkor mentek el, kétszázezer ember, közöttük rengeteg zsidó, akik még 1945-ben hazajöttek, itthon maradtak.

Tudjuk, hogy történtek szörnyűséges dolgok is, mégis, gondoljunk Angyalra, a Parlament épületében egymagában a Vörös Hadseregre váró Bibó Istvánra, két egymástól nagyon különböző szocialista magyar hazafira, akik láttak valamit, amit a megszállók és az árulók nem láthattak. A szabadság angyala azon az őszön meglátogatta a sokat szenvedett Budapestet.

Bibó azzal zárta magányos kiadványát az üres épületben, hogy „Isten óvja Magyarországot”. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek