Emlékjel a meggyilkoltaknak: leteszik Székesfehérvár első botlatókövét

2019. Augusztus 20. / 13:27


Emlékjel a meggyilkoltaknak: leteszik Székesfehérvár első botlatókövét

Szerző: Kácsor Zsolt

A székesfehérvári Grosz Bernátot és családját a tulajdonukban álló Fekete Sas Szállóból hurcolták el a vészkorszakban. A meggyilkoltak emlékére helyezik el a város első botlatókövét.


Grosz Bernát (1868–1944) szállodatulajdonos Székesfehérvár megbecsült polgára volt, aki aktívan részt vett a helyi közügyek intézésében: 25 éven keresztül volt városi képviselő, de tevékenyen részt vállalt az ország közéletében is. Utolsó lakhelye a híres Fekete Sas Szálloda volt, amely 1909-től állt a tulajdonában. Innen hurcolták el őt és családját 1944-ben.

grosz-bernat-familie-1925-600.jpgGrosz Bernát és családja

A Fekete Sas Társaság kezdeményezésére a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és Gunter Demnig szobrászművész Grosz Bernát és felesége, valamint a többi székesfehérvári áldozat emlékére hamarosan botlatókövet helyez el a szálló épülete előtt.  Mivel közterületről van szó, ehhez Székesfehérvár közgyűlésének hozzájárulása kellett, amit a város idény nyáron meg is adott. Továbbá az önkormányzat kötelezettséget vállalt arra, hogy ha a Fekete Sas Szálló és környezetét a jövőben felújítják, akkor a közgyűlés a beruházás után az emlékjelet visszahelyezi az ingatlan előtti közterületre.

A Gunter Demnig szobrászművész által betonból készített, felső oldalán rézlappal applikált emlékjelet 2019. szeptember 16-án, délután 2 órakor helyezik el csendes ünnepség keretében, majd Váczi Márk vezetésével városnéző sétát tartanak Zsinagógától zsinagógáig címmel. 

dscn0748.jpgA Fekete Sas épülete ( (Fotó: erdekesfeharvar.blog.hu)

A jelenlegi Ady Endre utcában található  épület, fogadóként a 17. század első felében épült, 1650 körül már említik. Az 1680-as évek óta a tulajdonosok neve is ismert. Az épület 1812-körül nyerte el mai klasszicista formáját.

A szálló kávéháza volt a „fehérvári Pilvax": itt gyülekezett a helyi reformkori fiatalság, s itt olvasták fel 1848. március 16-án a 12 pontot és a Nemzeti Dalt. (Forrás: erdekesfeharvar.blog.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek