A napokban váltak nyilvánossá a 2022-es népszámlálás vallási közösségekre vonatkozó adatai, az eredményekre reflektálva az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen (OR-ZSE) október 11-én, szerdán délután 6 órától vitaestet szerveznek neves szakértők részvételével. (Pontos cím: Budapest, VIII. Scheiber Sándor utca 2.).
A számok sokkolóan hatottak: először kerültek kisebbségbe Magyarországon az egyházak hívei.
A legfeltűnőbb lemorzsolódás a római katolikus egyház tagjai körében tapasztalható, de kiugró a visszaesés a többi ún. történelmi egyház hívei között is. Továbbá feltűnően magas a vallási, felekezeti hovatartozás kérdését válasz nélkül hagyók aránya. Mindebből többféle következtetés levonása lehetséges.
Vajon a hazai tendencia harmonizál-e a nemzetközi trenddel?
Mely jellemzők tekinthetők az egyes egyházak és felekezetek tekintetében sajátosnak és egyedinek, s melyek mondhatók közösnek és általánosnak? Milyen szociológiai, vallástörténeti, szociálpszichológiai és (egyház)politikai okai lehetnek a 2022-es helyzetjelentésnek? Milyen hipotézisek olvashatók ki az adatokból?
A kerekasztal-beszélgetés szakértőivel többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Résztvevők:
▪ Dobszay János vallásszociológus, a HVG vezető szerkesztője
▪ Gábor György vallásfilozófus, egyetemi tanár, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem
▪ Kovács András szociológus, egyetemi tanár, CEU
▪ Máté-Tóth András valláskutató teológus, egyetemi tanár (HUN-REN-SZET Convivence Vallási Pluralizmus Kutatócsoport)
▪ Rosta Gergely vallásszociológus, egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem
▪ Sáhó Eszter jogász, a Szemlélek volt főszerkesztője
▪ Schweitzer Gábor jogász, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogtudományi Intézet – Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar
A beszélgetést moderálja:
▪ Vörös Kata szociológus, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem
