Izraeli miniszterek - magyar ősökkel

2021. Június 21. / 10:22


Izraeli miniszterek - magyar ősökkel

Még sohasem volt ennyi magyar származású tagja egy izraeli kormánynak, mint most. Négyen vannak összesen, két nő és két férfi. De vajon mennyire tekinthetők ők magyaroknak? Nyilvánvalóan semennyire. Ők már ízig-vérig izraeliek, akiknek magyar nyelvtudása legfeljebb néhány, a szülőktől, de még inkább a nagyszülőktől gyerekkorban ellesett szómorzsára korlátozódik. De azért az is nyilvánvaló, hogy ha magánbeszélgetésben vagy akár egy kormányülésen Magyarországról esik szó, nekik ez az országnév többet jelent, mint a többi izraeli számára. Kepecs Ferenc összeállítása.

Hogy ez javára válik-e a magyar-izraeli kapcsolatoknak? A válasz legalábbis bizonytalan. Hiszen olyan politikusokról van szó, akik megbuktatták azt a Benjamin Netanjahut, akit széles körben Orbán Viktor szövetségesének tekintenek, illetve azt a – Netanjahu vezette – Likudot, melyet a magyar miniszterelnök annak idején a Fidesz testvérpártjának nevezett. Persze a helyzet változhat – Magyarországon is és Izraelben is. Most azonban vegyük sorra a magyar származású izraeli minisztereket!

Jair Lapid – a sokoldalú

izrael-magyar-lapid.jpg

A legfontosabb közülük Jair Lapid, a külügyminiszter, aki a Naftali Benet kormányfővel kötött megállapodás értelmében két év múlva átveszi a miniszterelnöki tisztséget. Az ő apja, Tomi Lapid még a második világháború előtti Újvidéken Lampel Tamásként született. (Illetve, mivel a város Jugoszláviához tartozott, hivatalosan Tomiszlavként.) Tamás Budapesten, 13-évesen túlélte a vészkorszakot, de apját a fasiszták elhurcolták és meggyilkolták. Ő maga anyjával együtt kivándorolt Izraelbe, ahol aztán újságíróként és politikusként fényes karriert futott be: egészen a miniszterelnök-helyettességig vitte, immár Lapid („fáklya”) néven. Minderről részletesen olvashatunk a „Síron túli emlékeim” című életrajzi kötetben, melyet fia, Jair írt.

Maga Jair, apja nyomdokaiba lépve, szintén újságíró, ismert televíziós személyiség, majd politikus lett. Abban is követi apja példáját, hogy szorgalmazza az ortodoxok előjogainak eltörlését, a szombati közlekedés és a polgári házasság engedélyezését, illetve a progresszív zsidó hitáramlatok elismerését. Tárgyalni kíván a palesztinokkal, híve a kétállami megoldásnak, de izraeli kézben akarja tartani a nagy ciszjordániai zsidó településtömböket. Ebbéli véleményét egyszer úgy fejezte ki, hogy „nem boldog házasságot akarunk a palesztinokkal, hanem egy olyan válást, amely után aztán együtt tudunk élni.”

Az 1963-ban Tel-Avivban született Jair Lapid nős, három gyereke van, egyébként pedig színes, sokoldalú egyéniség. Volt színész, írt színdarabokat, krimiket és gyerekkönyveket, amellett pedig karatézett és volt amatőr ökölvívó is. Majdnem minden elébe került feladatot megoldott, de a neheze még csak most következik.

Beni Ganz – az ügyetlen herceg

izrael-magyar-ganc.jpg

Benjamin (Beni) Ganz új védelmi miniszter családnevét Izraelen kívül sokféleképpen írják (Ganc, Gantz), ám kétségtelen, hogy apja, az erdélyi Szovátán született Nachum az eredeti okiratokban Ganzként szerepelt. Ezért maradjunk is ennél. Az ifjú Nachum vallásos haszid családban nőtt fel, ám Izraelben baloldali cionista lett. Későbbi feleségét, Weiss Malkát 1944-ben szülőhelyéről, Mezőkovácsházáról Bergen-Belsenbe deportálták, bár egyes értesülések szerint előtte ugyanabban a budapesti házban bujkált, mint Tomi Lapid és szülei.

Az 1959-ben a dél-izraeli Kfar Achimban született Beni Ganz 1977-ben kezdte meg katonai pályafutását. Két évre rá ejtőernyős tiszt, majd a rangfokozatokon előrearaszolva az észak-izraeli erők parancsnoka lett. Két évig katonai attaséként szolgált Washingtonban, végül 2011 és 2015 között az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, vagyis főparancsnoka volt. Katonái számára az emberséges, liberális gondolkodású katonatiszt egyfajta apapótléknak számított, akit arisztokratikus nagyvonalúsága miatt „hercegnek” becéztek.

2018-ban lépett politikai pályára, Tomi Lapidéhoz hasonló, középutas programmal. Pártot szervezett, majd más, Netanjahu-ellenes erőkkel – köztük Lapiddal – összefogva megalapította a Kék-Fehér szövetséget. (Ezek az izraeli zászló színei.) Sokáig Ganz számított a szövetség vezetőjének, ám az eredménytelen választások utáni patthelyzetben az egykori tapasztalt katonatiszt ügyetlen, taktikai hibát vétett: megállapodott Netanjahuval a hatalom megosztásáról. Ellenzéki társai ezt árulásnak tekintették, melynek nyomán a Kék-Fehér szövetség felbomlott. Ganz része maradt az ellenzéki összefogásnak (megmaradt híveinek szavazataira továbbra is szükség volt), ám vezérszerepét elvesztette. Az Naftali Benetre és Jair Lapidra szállt át.

Merav Michaeli – a feminista

izrael-magyar-michaeli.jpeg

Merav Michaeli közlekedési miniszter neve nem sokat mond a magyar olvasó számára. Annál inkább anyai nagyapjáé, Kasztner Rezsőé, aki a holokauszt idején a Zsidó Segélyező és Mentőbizottság egyik vezetője volt. Ebbéli minőségében tárgyalt a nácikkal és hatalmas pénzösszeg kifizetése fejében elérte, hogy egy deportáló vonatot ne Auschwitzba, hanem Svájcba irányítsanak. Kasztnert ezután zsidó részről azért támadták, mert a vonaton főleg saját rokonai, ismerősei ültek, továbbá zsidó, illetve cionista vezetők. Vagyis – bírálói szerint – a halálos veszélyben lévő zsidó tömegeket sorsukra hagyta. (Persze kérdés, hogy az adott helyzetben mit tehetett volna.) A férfit, akit később az Izraeli Legfelsőbb Bíróság felmentett e vádak alól, 1957-ben Tel-Avivban egy radikális zsidó aktivista agyonlőtte. (Egyes források szerint egyébként Kasztner annak idején elintézte azt is, hogy további 20 ezer zsidót ausztriai kényszermunkára küldjenek, ahol életben maradási esélyeik legalábbis jobbak voltak, mint lettek volna valamelyik koncentrációs táborban.)

Az 1966-ban, Petach Tikvában született Merav Michaeli már egészen más világban nőtt fel. Anyja Kasztner Zsuzsa volt, apja Ami Michaeli, apai nagyapját, a kolozsvári születésű Nehemiát pedig a Mapam nevű szélsőbaloldali párt utolsó elnökeként jegyezték. Maga Merav fiatal korában cserkészvezető volt, majd újságíró és egyetemi oktató. 2012-ben belépett az egykor szinte az egész izraeli politikát uraló, ám mára kis párttá zsugorodott baloldali Munkapártba, majd tavaly annak elnökévé választották.

Michaelit Izraelben azonban nem csak baloldali politikusként, hanem radikális feministaként is ismerik. Ez egy időben még a beszédmódjában is megmutatkozott. Tudnivaló, hogy a héber nyelv gondosan megkülönbözteti a szavak hím- és nőnemű formáit, többes számban pedig – hacsak nem kizárólag nőnemű dolgokról van szó – az előbbit használja. Nos, Michaeli egy időben ilyenkor is tüntetően a nőnemű alakkal élt. De voltak más, hasonló feltűnést keltő megnyilatkozásai is. Egy 2012-es beszédében – szavait szociológiai érvekkel megtámogatva – a házasságnak mint a nőket elnyomó intézménynek a megszüntetését javasolta. (Természetesen neki magának sem férje, hanem élettársa van. A férfi ismert televíziós személyiség.) Megint máskor pedig arra szólította fel az izraeli anyákat, hogy ne küldjék gyermekeiket a hadseregbe. És ez a Michaeli most egy táborba került az ortodox-nacionalista Benettel, az élete nagy részét katonatisztként leélő Ganz-cal és az ultrakonzervatív Manszur Abbasszal, a Ra’am nevű arab iszlamista párt vezetőjével.

Orit Farkas haKohen – a villamos művektől

izrael-magyar-farkash.png

Az új izraeli tudományos és technológiai miniszter nevét a nemzetközi sajtóban Orit Farkash Hacohennek írják, apjáét pedig Michaelnek, bár ez utóbbit annak idején még a Farkas Mihályként anyakönyvezték.

Az 1970-ben, szintén Petach Tikvában született Orit jogot tanult, majd az Izraeli Villamosművek jogtanácsosa lett. Munkáját olyan meggyőzően végezte, hogy 2011-ben – első nőként – átvette az egész cég irányítását. Mivel azonban technikai és főleg politikai elképzelései ütköztek Netanjahu elképzeléseivel, a miniszterelnök 2016-ban kurtán-furcsán leváltotta.

A politika felé fordulva Farkas haKohen egyik alapítója lett a Netanjahu végzetévé vált Kék-Fehér szövetségnek. Majd – miután egy időben a szövetség egyezkedni próbált a kormányfővel – a politikus rövid ideig különböző miniszteri tisztségeket is betöltött. Ami a magánügyeket illeti, Farkas haKohen férjezett és négy gyermeke van.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek