Önkéntesek jelentkezését
várják a budapesti Maccabi Európa Játékokra

2019. Február 07. / 14:59


Önkéntesek jelentkezését várják a budapesti Maccabi Európa Játékokra

Szerző: Kácsor Zsolt

Elkezdődött az önkéntesek toborzása a budapesti Maccabi Európa Játékokra, amelyet idén július 29. és augusztus 7. között rendeznek meg Budapesten. A magyar fővárosban eddig példátlanul nagy nemzetközi sportversenyre több mint 30 ország több mint 2 ezer zsidó sportolóját várják, így a lebonyolításhoz mintegy 500 önkéntesre van szükség – hangzott el a szervezők tájékoztatóján.


A magyar főváros a korábbi Maccabi játékokon elért magyar sportolói sikerek eredményeként nyerte el a 2019-es Játékok rendezési jogát. A 2015-ös, Berlinben megrendezett Maccabi Európa Játékokon a magyar zsidó sportolók 7 arany-, 8 ezüst- és 4 bronzérmet nyertek, míg a két évvel ezelőtti, 20. Maccabi Világjátékokról a magyarok 3 egyéni aranyéremmel, 6 egyéni ezüstéremmel és 8 egyéni bronzéremmel tértek haza, a csapatversenyekben 3 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek, a magyar taekwondosok pedig a legeredményesebb külföldi csapat lettek. Ilyen teljesítmények után esett a választás Budapestre, ahol a szervező bizottság, valamint a játékok megszervezésével és lebonyolításával megbízott EMG 2019 SPORT Kft. hatalmas várakozásokkal készül a sportversenyre. 

Az Izraeli Kulturális Intézetben a szervezés jelenlegi fázisáról szóló tájékoztatón részt vett Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke, valamint az EMG 2019 több munkatársa, így Dancsi Noémi és Ilan Sagiv, az önkéntes divízió vezetői, György Bence sajtófőnök, valamint Szőke Fanni, a társaság projekt koordinátora, a szállítási és étkezési divíziók vezetője.

A különböző zsidó szervezetek, intézmények, orgánumok képviselőivel folytatott beszélgetésen Motti Tichauer azt mondta: a budapesti Maccabi Európa Játékok a magyar és nemzetközi zsidó közösségek számára kiemelten fontos sportrendezvény lesz, amelyen lehetőleg minél több zsidó és nem zsidó vesz részt önkéntesként vagy nézőként. Közölte: az ember nem mondhatja, hogy nem szeretem a sportot, úgyhogy nem megyek a Maccabira, hiszen ez a nemzetközi rendezvény a zsidó emberek számára páratlanul jelentősnek ígérkezik a zsidó identitás megélése és erősítése szempontjából. S  fontos azért is, mert – mint mondta – ez az esély nem tér vissza még egyszer, legalábbis a mi életünkben már nem valószínű, hogy ismét Budapesten rendezik meg a Maccabi Európai Játékokat. 

Motti Tichauer elmondta azt is: a játékok idejére 5-7 ezer zsidó érdeklődő várható Budapestre szerte a világból, Dél-Amerikától kezdve Dél-Afrikán át Ausztráliáig, s persze számos európai országból is, a felelősség súlya tehát óriási. Az elnök arra biztatja a magyarországi zsidó szervezeteket, oktatási intézményeket, hitközségeket és orgánumokat, hogy széles körben terjesszék és vigyék hírét ennek a páratlan rendezvénysorozatnak.

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a szervezők már legalább száz érdeklődővel beszéltek, akik szeretnének önkéntesként dolgozni a Játékok ideje alatt. Nem várják el senkitől, hogy mind a tíz napon át dolgozzon szívességből és lelkesedésből, úgyhogy annak is örülnek, ha valaki esetleg csak egy-két napra tud időt szakítani. Különböző feladatokat kell ellátni a vendégek reptéri vagy vasútállomási fogadásától kezdve a szállásra kísérésen át a külföldi sajtó munkatársaival való kapcsolattartásig, tehát minimum elvárás az angol nyelv ismerete. A szervezők étkezést biztosítanak, és az önkéntesek elszállásolását is igyekeznek minden eszközzel megoldani – ebben az ügyben várják olyan budapesti családok jelentkezését, amelyek szívesen befogadnak egy-egy fiatalt néhány éjszakára.

Akit érdekel a lehetőség, vegye föl a szervezőkkel a kapcsolatot ezen az e-mail címen: contact@emg2019.hu

Korábbi cikkeink a Maccabiról, ide kattintva

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek