A párbajozó zsidó bankár – Wahrmann Mór

2020. Július 16. / 12:00


A párbajozó zsidó bankár – Wahrmann Mór

1882 nyarán egy párbaj híre tartotta lázban Budapestet. Wahrmann Mór, az első zsidó vallású országgyűlési képviselő és az antiszemita Istóczy Győző összeszólalkozott a Parlamentben.

Később Istóczy megütötte Wahrmannt. Mindez vért kívánt: a segédek rögzítették a feltételeket és kitűzték a párbaj időpontját. Persze több volt ez, mint politikusok tettlegességig fakadó vitája. Istóczy, a radikális zsidógyűlölők prófétája ugyanis a magyar zsidóság egyik szimbolikus képviselőjébe kötött bele. 

De ki volt Wahrmann Mór, ez a köpcös, nehezen mozgó, rövidlátó politikus üzletember, aki a párbaj előtt céllövő leckéket vett?

Út a politikába

Nagyapja, Wahrmann Izrael harminc éven keresztül (1796-1826) szolgálta a pesti zsidó közösséget rabbiként. Kilenc gyermeke született. Egyikük, Mayer Wolf sikeres textilkereskedő lett, és 1832-ben született fiát, Mórt már korán bevette a családi vállalkozásba. A művelt, világra nyitott fiú munkabírására jellemző, hogy miközben bölcsészetet tanult az egyetemen, főállásban a cég egyik vezetőjeként is dolgozott. Wahrmann Mór már fiatalon bekapcsolódott a közéletbe. 1853-ban társalapítója volt a kereskedelmi érdekvédelemre szakosodott Pesti Lloyd Társulatnak, amely kiadta a Pester Lloyd című német nyelvű napilapot is. Az 1860-as évek elején sorra publikálta cikkeit, amelyekben amellett érvelt, hogy a magyar gazdaságot függetleníteni kell Ausztriától.

Az írások felkeltették Deák Ferenc érdeklődését. A „haza atyja” ugyanis az önálló magyar nemzetgazdaság megteremtésében nagy szerepet szánt a zsidó tőkének és vállalkozó kedvnek. Ezért az 1867-es kiegyezés és a zsidók egyenjogúsítása után felkérte Wahrmannt, hogy a választásokon a zsidó nagypolgárság fellegvárának számító pesti Lipótvárosban induljon. A kerületben Wahrmann ezután zsinórban nyolcszor győzött. Egyetlen rövid időszak kivételével végig a Deák alapította kormányzópárt (Felirati, Deák majd Szabadelvű Párt) soraiban politizált. Politikai karrierje az egész magyar zsidóság sikeres beilleszkedésének szimbólumává vált. A Magyar-Zsidó Szemle 1893-ban így emlékezett az első zsidó képviselő politikai debütálására: „csodálatos esemény, hogy a ghetto szülöttje Deák törzskarának legjelesebbjei közt foglalt helyet.”

A Parlament pénzügyi bizottságának elnökeként jelentős szerepe volt a magyar gazdaságpolitika alakításában és az ország pénzügyi stabilisának megteremtésében. 1870-ben Házmán Ferenc képviselőtársával együtt ő nyújtotta be a Pest, Buda és Óbuda egyesítésére vonatkozó törvényjavaslatot. Megszállottan hitt abban, hogy Budapestből modern világváros lehet. A mai Szabadság téren álló egykori óriási börtön- és laktanyakomplexumot (az ún. Újépületet) az ő kezdeményezésére bontották le, utat adva ezzel a környék fejlődésének.

Mecénás és üzletember

A politika mellett Wahrmann nem adta fel üzleti karrierjét sem. Jelentős cégbirodalmat hozott létre. A magyar kapitalizálódás olyan kulcsvállalatainak lett társalapítója, mint a salgótarjáni vasmű, a Ganz, a Magyar Jelzálog és Hitelbank, illetve az Angol-Magyar Bank. Kiválóan tőzsdézett. Amikor az amerikai polgárháború idején (1861-1865) az ottani cégek papírjai mélyrepülésben voltak, Wahrmann tömegesen vásárolta fel a részvényeket, majd jelentős haszonnal adott rajtuk túl. Az 1873-as tőzsdekrach előtt néhány hónappal jó érzékkel értékesítette fontosabb pénzügyi befektetéseit.

Egyike volt a főváros legtöbb adót fizető polgárainak. Vagyonát nem titkolta: az Andrássy út 23-ban fényűző palotát építtetett, Szabolcsban, Hajdú megyében és a Csepel-szigeten pedig jelentős birtokokat vásárolt. Gazdag emberként példamutató mecénás volt. Jelentős összeggel támogatta a Magyar Tudományos Akadémiát és a Vöröskeresztet, egyik alapítója volt a Magyar Történeti Társulatnak. Zenerajongóként állandó páholya volt az Operaházban, támogatta a Zeneakadémiát, és a magyar zenei élet fellendítése érdekében olyan világhírű művészek hazai vendégjátékát finanszírozta, mint Liszt Ferenc.

A rasekol

Wahrmann a zsidóság jövőjével kapcsolatos teendőkről is határozott elképzelésekkel rendelkezett. Az 1868-69-es izraelita kongresszus egyik vezetője és a neológok harcos támogatója volt. Egyrészt tudta, hogy a vallási parancsok és szokások átalakítása és lazítása, a közösségek intézményi modernizációja a tradíciók gyengüléséhez vezet. Másrészt úgy érezte, hogy ez megfizethető ár a zsidók egyenjogúsításáért, és az általa is kívánatosnak tartott magyarosodásért. Keményen bírálta az ortodoxokat: „Nem kívánják elhagyni a gettó lerombolt falait, mivel nem akarnak szabad levegőt szívni, és szemük nem szenvedheti a fény ragyogását.” Logikus lépésnek tűnt hát, hogy később harcba indult a legnagyobb neológ közösség, a Pesti Izraelita Hitközség elnöki posztjáért (rasekol). 1883-ban el is nyerte, mégpedig nem akármilyen körülmények között. Maga Tisza Kálmán miniszterelnök ajánlotta, ellenfele pedig a szintén parlamenti képviselő, idősebb Chorin Ferenc volt.

Az új rasekol kemény kézzel és hatékonyan vezette a hitközséget. Mogorva és gyakran pikírt stílusával mégis sok ellenséget szerzett magának. A hitközség titkárával, a világhírű orientalista Goldziher Ignáccal legendásan utálták egymást. Goldziher naplójában rendszeresen „lengyel pénzeszsáknak” és „ő gazdagságának” gúnyolta elnökét. Ez azonban nem hátráltatta az érdemi munkát: a Wahrmann-Goldziher éra alatt a Pesti Izraelita Hitközség intézményi és anyagi helyzete megszilárdult. Ennek ellenére 1892-ben, néhány nappal halála előtt Wahrmann elvesztette az elnöki választásokat.

Magyar hazafi és zsidó polgár

Wahrmann német anyanyelvű volt és csak gimnazistaként tanult meg jól magyarul. A zsidók nyelvi és kulturális integrációja azonban mindig központi szerepet játszott politikai hitvallásában. A magyar-zsidó identitás kérdéséről világos véleménye volt: „Az nem igaz hazafi, ki felekezetéhez nem ragaszkodik, az nem jó polgár, ki felekezetét elhanyagolja. Lángoló honszeretetünk kell, hogy karöltve járjon a felekezetünk iránti törhetetlen hűséggel, odaadással ” – mondta 1891-ben.

Három gyermeke született: Ernő, Richárd és Renée (Ráhel). Hiába voltak a hitközségi elnök fiai és az egykori pesti rabbi dédunokái, az asszimiláció jegyében igazi dzsentriéletet éltek: kártyáztak, mulattak, lovakat tartottak, költötték az atyai örökséget. Wahrmann megjósolta, hogy ki fognak keresztelkedni. Így is történt. Richárd még apja életében, Ernő pedig annak halála után változtatott vallást. Az idős politikus szeme fénye, Lipótváros üdvöskéje, Wahrmann Renée szinte sokkolta a pesti zsidó közéletet, amikor 1897. december végén bejelentette, hogy meg kíván keresztelkedni. Bár lépését sokan megbocsáthatatlannak tartották, a család tekintélyét jól jelezte, hogy az áttérési procedúrához szükséges egyik tanú szerepét Bánffy Dezső miniszterelnök vállalta.

Párbajok

Wahrmann mindig fellépett a közéleti-politikai antiszemitizmussal szemben. Istóczy zsidóellenes kirohanásaira keményen visszavágott, ennek lett az eredménye a híres párbaj 1882. június 11-én. A viadal nem nélkülözte a komikus elemeket. A kijelölt napon Istóczy és Wahrmann többször is megpróbáltak összecsapni, de egy hirtelen megjelenő rendőr, vagy a nevezetes eseményre összecsődülő tömeg miatt nem tudták elsütni pisztolyaikat. Végül Ercsi külterületén eldördültek a lövések, de egyik fél sem sérült meg. Bár a közvélemény előre megrendezett összecsapásra gyanakodott, a párbajozók minden bizonnyal komolyan vették a helyzetet. A viadal előtti napokban ugyanis Istóczy megházasodott, Wahrmann pedig végrendelkezett.

Wahrmannak egyébként nem ez volt az egyetlen párbaja. Egy alkalommal a politikus és természettudós Herman Ottóval veszett össze még furcsább körülmények között. A legenda szerint a csaknem vak Wahrmann a segédeit kérdezte, hogy „hol áll a goj?”, a nagyothalló Herman pedig arról érdeklődött, hogy „lőtt már a zsidó?”

Wahrmann emlékezete

Amikor 1892-ben elhunyt, a Magyar-Zsidó Szemle a „legnagyobb magyar zsidóként” búcsúztatta. Emlékét egészen 1944-ig utca őrizte az Újlipótvárosban. A nyilas kormány azonban 1944. december 5-én elrendelte, hogy „mindazon utak, utcák és terek, amelyek ez idő szerint zsidó személy családi nevével vannak megjelölve, megfelelő új elnevezést nyerjenek”. Wahrmann 1945-ben sem kapta vissza utcáját, az új hatalom inkább a Budapesthez egyáltalán nem kötődő Victor Hugóról nevezte el azt. Az egykori politikus nevét ma egy rövidke kis köz viseli, nem messze a Szent István parktól. A Wahrmann Mór utca azonban méltó helyen a történelmi Lipótvárosban, Wahrmann élete és működése fő színterén lenne. (Forrás: flódni)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Újra látogatható a pápai zsinagóga és kiállítása
Zsidó világ
Radnóti és Darvas rabbi együtt: ez a RaDar

Kommentek