A Magyar Zsidó Kongresszus a zsidó társadalom összefogását kéri

2010. Május 16. / 14:02


A Magyar Zsidó Kongresszus a zsidó társadalom összefogását kéri

A Magyar Zsidó Kongresszus közleménye

A Magyar Zsidó Kongresszus veszélyes fejleménynek tartja, hogy a Parlamentbe jelentős számban egy olyan csoport képviselői kerültek be, amelynek sok támogatója az elmúlt időszakban a választási kampányban is folyamatosan hangoztatott rasszista, antiszemita, zsidóellenes nézeteket.


Ezek a körök nemcsak félreérthető nyilatkozatokat tettek, hanem a hozzájuk kötődő elektronikus, és nyomtatott sajtótermékekben publikálók számtalanszor nyíltan, és büszkén vállalták antiszemita nézeteiket. Kitartóan terjesztik a gyűlölet szellemét, a faji- és vallási uszítást, mindent megtesznek azért, hogy saját céljaik elérése érdekében megbontsák a társadalmi békét, megtévesztve és félrevezetve sok elkeseredett embert.

Feltétlenül szükségesnek látjuk, hogy a parlamentbe került demokratikus pártok mindent tegyenek meg a gyűlölködők hangjának elszigeteléséért, és fogjanak össze, hogy az Országgyűlés ne lehessen a kirekesztők, az antiszemiták pódiuma.

Ehhez elengedhetetlen, hogy a meglévő törvényeket mindenki tartsa be, és mindenkivel tartassák be. Fontos, hogy a szabályokat megsértőkkel szemben- tekintet nélkül pozícióikra - következetesen lépjenek fel, szükség esetén hozzanak olyan új, az Alkotmány betűjének és szellemének megfelelő törvényeket, amelyek biztosítják a magyarországi zsidóság és minden ember méltóságának maradéktalan tiszteletben tartását.

A Magyar Zsidó Kongresszus továbbra is fontosnak tartja, hogy valamennyi zsidó személy és csoport fogjon össze, kísérelje meg egy olyan közös álláspont kialakítását, amely kellően szegül szembe a szélsőjobb törekvéseivel, és képes gátat vetni a zsidóellenes mozgalmak ennél is jelentősebb térnyerésének. A jelenlegi helyzetben a széthúzás, újabb és újabb törésvonalakat generál, amit az antiszemita erők – akár a múltban –, most is ki fognak használni.

A Magyar Zsidó Kongresszus síkraszáll az emberi jogok maradéktalan biztosításáért, azért, hogy senkit se érhessen támadás hazájában vallási-, nemzetiségi hovatartozása miatt.


Budapest, 2010. május 16.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek