A 18. század egyik
kiemelkedő tóratudósa, a dubnói mágid néven elhíresült Jákob ben Wolf Kranz
(1741-1804) egy nagyon egyszerű kérdést tett fel peszáchhal kapcsolatban: miért
köszönjük meg Istennek, hogy az Egyiptomi rabszolgaságból kivezetett minket?
A dubnói mágid
szeretett analógiák, hasonlatok útján tanítani, ezért a következőt mondta erre
a kérdésre: hálálkodunk az orvosnak, aki a törött kezünket begipszeli és
meggyógyítja? Persze. És akkor is, ha előtte az orvos törte el a kezünket?
A hasonlattal a dubnói
mágid azt kérdezi: miért kellett hálát adni a szabadulásáért? Hiszen az
Örökkévaló vitt minket Egyiptomba, nem egy hódító hadsereg hurcolt el minket
rabszolgának.
A Teremtő már
Ábrahámnak megígérte a Lech lechá hetiszakaszban (Berésit 15:13), hogy “tudd meg,
a leszármazottaid idegenek lesznek egy országban, ami nem az övék,
rabszolgasorba taszítom és leigázom őket 400 évig.” Látjuk, hogy kezdetektől
fogva az egyiptomi rabszolgaság volt a Mindenható terve.
A dubnói mágid szerint
peszáchkor a rabszolgaságot is köszönjük Istennek, nemcsak a szabadságot (ezért
is esszük a márort, a keserűfüvet). A rabszolgaság szükséges volt, mert az
abból való megszabadulást övező csodák az egekig növelték az istenhitet. Amikor
évszázadokon át rabszolgaságban voltak, csak a szenvedést, a fájdalmat, a gyötrelmeket
érzékelték, de azt nem látták, hogy ennek a sok rossznak magasabb rendű célja
van. Ez a cél pedig a néppé válás, majd utána a tóraadás. A két komponens
együtt tett minket néppé: a szabadság csak az azt megelőző rabszolgasággal
együtt eredményezte azt, hogy néppé vált a zsidóság. A néppé válás két lépésből
állt: első volt a rabszolgaság, a második a szabadság.
Boldog ünnepet, kóser
peszáchot!
Kurucz Ákos
rabbijelölt