Dr. Scheiber Sándor a soá utáni magyar zsidó vallástörténet, történelem és kultúrtörténet kiemelkedő alakja, akinek vallástudományi munkássága és többek között az irodalomtörténet, a történettudomány és a folklorisztika területein végzett tevékenysége mellett a vallásos zsidó élet feltámasztása és újraszervezése is elévülhetetlen érdemei közé tartozik. Közösségszervezői munkáját és tudományos munkáját egyaránt a magyar zsidóság fizikai és szellemi túlélésének szolgálatába állította.
Scheiber Sándor főrabbi, a világszerte elismert magyar zsidó tudós 1985. március 3-án hunyt el Budapesten.
Scheiber Sándor 1913-ban született Budapesten, és itt is hunyt el 1985-ben. Apai és anyai ágról is híres rabbik leszármazottja, és édesapja is rabbi volt. Scheiber Sándort 1938-ban avattak rabbivá, emellett doktori címet szerzett sémi filológiából. Ezt követően két évig Angliában – Londonban, Oxfordban és Cambridge-ben – végzett kutatómunkát, többek között héber kéziratokat tanulmányozva. Ezek a kutatásai jelentik alapjait későbbi tudományos munkásságának. Visszatérése után Dunaföldváron lett rabbi. A holokausztot Budapesten élte túl, de édesapját, a Nagyfuvaros utcai zsinagóga rabbiját elveszítette, és néhány nappal később édesanyját szeme láttára gyilkolták meg.
A háború után minden energiáját az újjáépítésre fordította. 1949-ben először kinevezték professzornak a szegedi egyetemre, de ezt később visszavonták, ami nagy fájdalmat jelentett számára. A Mikszáth Kálmán és a keleti folklór kapcsolatát tárgyaló munkáját még egyetemi magántanárként jegyezte. 1950-ben nevezték ki a Rabbiképző igazgatójának, és ezt a tisztséget haláláig, 1985-ig látta el (1957-ig Róth Ernővel évenkénti váltakozással). Közösségépítő tevékenysége legendássá vált: híres kiddusai például nemcsak a hitélet újjáépítésére és a zsidó történelem és kultúra tanulmányozására adtak lehetőséget, de ismerkedésre, párkeresésére is. Számos alkalommal látta vendégül a nemzetközi tudományos és kulturális élet kiemelkedő személyiségeit, többek között Allen Ginsberget is.
A kor politikája által engedélyezett szűkös kereteken belül a Rabbiképzőből próbálta fenntartani a kapcsolatot a nemzetközi tudományos élettel, amely szintén elismerte kiemelkedő tudományos eredményeit. A nyelvtudományok doktora volt, és magyar, illetve nemzetközi elismertségét jelzi, hogy Magyarországon és a debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktori címmel tüntette ki, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a szegedi József Attila Tudományegyetem címzetes egyetemi tanárnak nevezte ki.
A magyar egyetemek mellett többek között a Cincinnati Hebrew Union College és a New York-i Jewish Theological Seminary is díszdoktorrá választotta, a jeruzsálemi a Héber Egyetem pedig a címzetes egyetemi tanári címet adományozta Scheiber Sándornak Több alkalommal külföldi egyetemeken tanári állást és rabbi széket ajánlottak fel a nemzetközi hírű tudósnak, de ezeket visszautasította, ahogyan a Héber Egyetem könyvtárának igazgatói tisztét is. Izraelbe az állambiztonsági szervek által támasztott akadályok miatt csak élete végén jutott el.
Scheiber Sándor filológiai munkássága többek között a zsidó tudományokra, a magyar és a zsidó irodalomra, a nyelvészetre, a folklórra, a történelemre, az orientalisztikára, a klasszika filológiára, a művészettörténetre, a könyvtörténetre, a régészetre és a művelődéstörténetre, valamint ezek határterületeire terjedt ki, de nagy hangsúlyt fektetett a forráskiadásokra és kritikai kiadásokra is.
Rendkívül érdekelték a genizák anyagai, és különösen a kairói geniza anyaga, amely felbecsülhetetlen jelentőségűnek bizonyult a zsidó történelem és irodalomtörténet szempontjából. 1947-ben kiadta a Löw Immánuel Emlékkönyvet, Lőw Immánuel kéziratban, befejezetlenül maradt munkáját a Biblia állatvilágáról és ásványairól, valamint németül teljes egészében, magyarul pedig rövidített formában Goldziher Ignác naplóját. Nevéhez fűződik a Magyar–Zsidó Oklevéltár 18 kötete, az IMIT évkönyveinek folytatása.
A magyar irodalomtörténet kutatását Arany- és Mikszáth-tanulmányaival gazdagította, a Folklór és tárgytörténet három kötete pedig az irodalomtörténet, a folklór és a zsidó vallástudomány területén végzett kutatásainak óriási erejű szintézise, tudományos csúcsteljesítmény.
Szeretnénk ezúton is megköszönni Dr. Scheiber Máriának a portré megírásához nyújtott segítségét.
Felhasznált források:
Hidvégi Máté (1996), „’Ki fény vagyok, homályban éltem’ – Scheiber Sándor emlékezete. Előszó”. In: Scheiber Sándor (’996), Folklór és tárgytörténet. Makkabi Kiadó: Budapest. pp. 5–12.
Hidvégi Máté: „’Ki fény vagyok, homályban éltem’”. In: Kertész Péter (2013), A könyvek hídja. Wesley János Kiadó: Budapest. pp. 36-45.
Hidvégi Máté (2013),”Scheiber Sándor laudációja”. In: Babits Antal (2013), (szerk.), Papírhíd az egyetemes kultúra szolgálatában. Tanulmánykötet Scheiber Sándor születése századik évfordulójára. Logos Kiadó, Budapest. pp. 9–11.
Hidvégi Máté (2014), „Scheiber Sándor munkássága a Scheiber-bibliográfia szerint”. In: Oláh János (szerk.), (2014), 100 éve született Scheiber Sándor. Emlékkötet. Gabbiano Print: Budapest. pp. 53–65.
Komoróczy Géza; Frojimovics, Kinga; Pusztai Viktória; Strbik Andrea (1995), A zsidó Budapest 1-2. Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport
Komoróczy Géza (2012), A zsidók története Magyarországon 1-2., Kalligram: Pozsony
Scheiber Sándorné Bernáth Lívia; Hidvégi Máté (1999), „Scheiber Sándor, az ember és tudós.” In: Schweitzer József; Gábor György; Hajnal Piroska; Schweitzer Gábor (szerk.), „A tanítás az élet kapuja” – Tanulmányok az Országos Rabbiképző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából. Universitas Kiadó, Országos Főrabbi Hivatal: Budapest. pp. 13–29.