Szeressük-e a zsidó gengsztereket? Kik voltak, mit akartak?

A zsidó gengszterek egyfajta, tipikus, kisebbségi „karrierútra” léptek a zsidó bevándorlók által lakott nagyvárosokban, de ez az út nem csak erkölcsileg volt felettébb aggályos, hanem zsákutcának is bizonyult Amerika legsikeresebb kisebbsége számára, nem ez volt a szegénység elhagyásának, a középosztályosodásnak az igazi esélye. Szörnyetegek voltak, megbocsáthatatlan bűnök sokaságával, de kétségtelenül érdekes szörnyetegek. Ezért írunk róluk.

A kiindulópont az emigránsok első nemzedékeinek leírhatatlan szegénysége, ami mindig is a bűnözés melegágya volt és lesz. A szegénység és a kitaszítottság, amely könnyen a kitörés reményét is elveheti. Ez az elsődleges háttere az olasz és az ír maffiának New Yorkban és a különböző értelmetlen tiltások (szesztilalom stb.) a nagy üzletek lehetőségét jelentették.

A Lower East Side nyomorúságából jött a jiddis szocializmus, egészen Bernie Sandersig és ebből a világból jött Kirk Douglas és Walter Matthau, két keményfiú, a szegénységből jött Barbra Streisand és innen jöttek Bugsy Siegelék, Meyer Lanskyék is. Ahogy ebből a környezetből jöttek azok a zsidó mesélők és rajzolók is, akik a szuperhősöket „feltalálták” a képregény-füzetekben, Stan Lee és Jack Kirby. Mind erőre, védelemre, biztonságra vágytak, mindőjük között tapasztalata volt, hogy „oly sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk, milyen fenn”.

Siegel és Lansky és a többiek az erőszak kultuszában éltek, Siegel maga is erőszak áldozata lett, drog, gyilkosság, lánykereskedelem volt a profiljuk, ez nehezen romantizálható. Mégis, érthető igényekből, ahogy a cionizmus fizikai munkát végző, sportos, erős, egészséges zsidó testképe is hódított a göthös jesivabóher után, úgy a keménykezű, keményöklű és állig felfegyverzett zsidó gengsztereknek is támadt kultusza az amerikai és Rick Cohen könyvei révén még a magyar zsidók között is.

A zsidó maffia fellépett az amerikai nácik ellen, szétverte tömeggyűléseiket és a kezdeti időkben, a Függetlenségi Háború korszakában segítette pénzzel a Hágánát, a formálódó izraeli hadsereget is és ez azért számított valamit akkoriban. Az is igaz, hogy tárgyalópartnernek tekintették őket a szükség idején civilizált zsidó körök is és ők hűségesen segítettek. Ez nem meglepő, ez a „család” etikája. Nem voltak – a legenyhébben szólva – jámbor zsidók, de nem szakadtak el a közösségüktől ők sem.

Életük utolsó nagy dobása volt talán a kubai bizniszelés Batista diktatúrájában, amelyet Fidel Castro más színezetű diktatúrájában nem folytathattak tovább. Lansky idősen, természetes halállal halt meg közülük.

Az ő történetük véget is ért ezzel. De más utcagyerekeké, akiket szintén megpróbált az élet, örök. Az említett Walter Matthaué, Kirk Duglasé, Streisandé, nyomukban az egész középosztályosodó második, harmadik, negyedik bevándorlónemzedéké, akik a semmiből emelkedtek fel az amerikai középosztályba és tovább. Akik nem felejtették el, honnan jöttek és harcoltak a fekete polgárjogi mozgalomban, akik élsportolóként mutatkoztak erős zsidónak és így tovább. Ők az amerikai zsidóság valódi sikertörténete, rájuk kell igazán büszkének lennünk. Az agyonterrorizált, kiszolgáltatott közösségek kétségbeesett felülkerekedni vágyása érthető, ha megágyaz a gengszterromantikának és érdemes is megismerni a zsidó gengszterek történetét, aztán elengedni őket, mint a „visszavágás”, az „ők bezzeg nem hagyták magukat” példaképeit. Őseink felálltak, győztek, jóformán egyedüliként igazolták az amerikai álmot a lehetőségek hazájáról. Győztünk, az amúgy érdekes és rémes gengszterek nélkül is. 

A The Jewish Learning írása alapján

Címlapképünkön Meyer Lanski született Majer Suchowliński látható