Miskolc városa gazdag és összetett
zsidó örökséggel rendelkezik. A holokauszt tragikus eseményei és az azt követő
nehéz évek ellenére az itteni zsidó közösség figyelemre méltó ellenálló
képességről tett tanúbizonyságot. Ma ez a közösség nemcsak a történelem őrzője,
hanem a város kulturális és vallási életének is élénk részét képezi.
A második világháború előtt
Miskolcon körülbelül 13 ezer zsidó élt. Ez a virágzó közösség szerves részét
képezte a város gazdaságának és kultúrájának. A zsidó lakosok nem a zsinagóga
körüli néhány utcában, elszigetelt gettókban éltek, – ami sok más vidéki
városra jellemző volt – hanem a település egész területén jelen voltak. Számos
üzlet és vállalkozás volt a tulajdonukban a Széchenyi utca, akkori nevén a
Kereskedők utcája mentén, ahol a zsidó és görögkatolikus kereskedők
osztozkodtak a területen. Míg a XIX. század elején a zsidó közösség jelentős
kisebbségnek számított, és a görög kereskedők fölénye ebben az időszakban még
megkérdőjelezhetetlen volt, addig a század végére mindez megváltozott,
köszönhetően a görögkatolikus közösség asszimilációs törekvéseinek. A zsidók
azonban zártabb közösséget alkottak, akik ragaszkodtak identitásukhoz,
hagyományukhoz. Jelenlétük a városban ugrásszerűen megnőtt a céhek megszűnését
követően.
Megjegyzendő, a Kazinczy utcai fő
zsinagóga – amelyet gyakran tévesen ortodox zsinagógának neveznek – gazdag múlttal
rendelkezik, és eredetileg nem ortodox imaháznak épült. Mivel a miskolci régi
zsinagóga jelentős károkat szenvedett egy 1843-as tűzvészben, ezért 1861-től
egy új zsinagóga építésébe fogtak. Ludwig Förster, a budapesti Dohány utcai
zsinagóga építésze tervezte, és 1863-ban avatták fel. Eredetileg a neológ
hagyományoknak megfelelően a bimát elöl helyezték el, és a zsinagógában orgona
is működött. Nem sokkal később az ortodox hívők távozása után a
sátoraljaújhelyi rabbigyűlésen kiátkozták a miskolci rabbit és a hitközséget a
neológ vallási gyakorlat miatt. A belső vita 1975-ben oldódott meg, amikor az
akkori közösség vezetői úgy döntöttek, ortodox lesz ezentúl a zsinagóga.
További érdekesség, hogy manapság,
ha miskolci zsinagógáról beszélünk, erre gondolunk, de tudni kell, hogy állt
itt két másik is: 1792-ben épült egy egyszintes, egyszerű faszerkezetes épület,
valamint 1901-ben a Palóczy utcában is állt egy status quo ante zsinagóga.
Érdekesség, hogy a helyi zsidó közösség nem szakadt szét, az emberek többsége
használta mindkét helyet imádkozásra.
A századforduló után 150 család,
akiknek nem volt elég az itteni vallásosság, kivált a közösségből, és
létrehoztak egy ortodox-szefárd imaegyletet egy lakászsinagógában, aminek
megtévesztő neve ellenére közel 250 fő férhetett el.
1963-ban lebontották a Palóczy
utcai zsinagógát, ma már nem áll a helyén semmi, ami emlékeztetne rá. 1968-ban,
amikor a szefárd imaházat is bezárták, az ott imádkozók egyesültek az
itteniekkel, és ebbe a zsinagógába kezdtek járni: a Kazinczy utcaiba.
A zsinagóga építészeti sajátosságai
ellenére itt hagyományos értelemben soha nem neológia volt. Már az első szervezet
neve is diósgyőri ortodox izraelita hitközség volt 1832-ig, utána a neve
megváltozott és borsodi hitközség lett. Ezt követően vált miskolci hitközséggé.
Rendkívül megrendítő és szomorú élmény
volt belépni Kazinczy utca 7. szám alatt található zsinagógába. A kívülről
magával ragadó és impozáns épület ajtaján túl egészen elképesztő kép fogadja a
látogatókat: egymásra pakolt széksorok, felszedett padlózat, szétázott falak.
Szomorú, hogy az elmúlt években
senki és semmi nem szabott gátat annak, hogy ez az egyedi és csodálatosan szép
zsinagóga a pusztulás útjára lépjen. Ma már, ahogy a főrabbi fogalmaz,
katasztrófa turizmus folyik itt. Valamikor ortodox volt Deutsch Miklós elnök
családja is. Ő maga is ebben a zsinagógában volt bár micvó, éppen ezért
megrendülve mesélt arról, milyen látni ezt a pusztulásra ítélt zsinagógát, ami
jelenleg az enyészeté, holott sokkal többet érdemelne ez a csodálatos építmény,
amit igazi kincsként kellene óvni.
A zsinagógával szemben található az
imaterem, egy tágas és jól karbantartott épület, ahol a közösség rendszeres
istentiszteletekre és ünnepségekre gyűlik össze. Heti négyszer van minjen – hétfőn
és csütörtökön délelőtt, valamint pénteken és szombaton. Ha valakinek
yahrzeitja (halálának évfordulója) van, szükség szerint további
összejöveteleket tartanak. Az olyan vallási ünnepeken, mint a Ros Hásáná és a
Pészah, jelentős a részvétel: a széderasztalnál közel 60-an vettek részt
legutóbb.
A többfunkciós épületkomplexum egy
másik pontján található a Múzeum, ami a miskolci zsidó élet másik sarokköve. A
kiállítótér szakrális tárgyak, történelmi dokumentumok és vizuális anyagok
gyűjteményének ad otthont, amelyek a zsidó közösség gazdag történetének
krónikáját mutatják be. A magyar és angol nyelven egyaránt megtekinthető
kiállítás az állami és egyházi iskolákból is vonzza a látogatókat, akik
tárlatvezetés segítségével tudhatnak meg többet a zsidóságról, azokról az
emberekről, akik itt éltek és élnek, ebben a városban. Deutsch Miklós
hitközségi elnök elmondta, milyen sokat jelent az, hogy sok diák, akik nem túl
gyakran találkoznak zsidó emberekkel, ezekben a termekben kaphat egyfajta „első
benyomást” a zsidóságról, szokásaikról és történelmükről.
A múzeumban látható 52 település
neve, egykor ezek tartoztak a miskolci anyahitközség alá. A háború utáni
időszakban a hitközség egyetlen rabbija Shuk Jenő, a Magyar Izraeliták Országos
Közössége (MIOK) ortodox rabbitanácsának elnöke lesz. A MIOK az az
ernyőszervezet volt, ami alá az állam megpróbálta betömöríteni az összes zsidó
felekezetet és irányzatot.
Shuk Jenő rabbi halála után nem volt
Miskolcnak rabbija, a jelentősebb eseményeken és ünnepekkor Budapestről érkeztek
rabbik.
Markovics Zsolt főrabbi – aki
2017-ben egyedül költözött Miskolcra, itt családot is alapított – kiemelte: a közösség
és a hitközség vezetőinek érdemeit dicséri, hogy milyen erős kapcsolatrendszert sikerült
kialakítani a történelmi egyházak képviselőivel, s hasonlóan pozitív és
zökkenőmentes a közös munka az önkormányzattal is. Deutsch Miklós hitközségi elnök fontosnak
tartotta kiemelni, hogy a mikve projektjéhez hasonlóan törekedni fog arra is,
hogy helyreállíttassa a zsinagógát, és az épület megkapja a megérdemelt
figyelmet és törődést a jövőben. Az elnök úr eltökéltségét meghálálja a
közösség, nem csoda, hogy erős kapcsolatrendszert sikerült kiépíteni köztük. A kiletagok
elkötelezettsége megmutatkozik a rendszeres imaalkalmakon is, a sokszínű és
aktív közösségi életben és programokon.
A városvezetéssel való kiegyensúlyozott
együttműködést mutatja az is, hogy nemrég közös mártír istentiszteletet
tartottak az Avasi Zsidó Temetőben. Az eseményen 180-200 ember vett részt, és
többek között jelen volt a leköszönő polgármester és az új városvezetés is,
továbbá dr. Nógrádi Péter, a Mazsihisz alelnöke. Egyházi részről Juhász
Ferenc, az Egri Főegyházmegye pasztorális helynöke jelent meg. Nógrádi
Gergely főkántor énekelt és Markovics Zsolt főrabbi mondott beszédet a
megemlékezésen. A gyászistentisztelet a közös kádissal, azaz a gyászolók
imádságával zárult, valamint az emlékkövek elhelyezésével a holokausztban
elhunytak tiszteletére.
Az Auschwitzba deportált több mint
12 ezer megyei mártír tiszteletére emelt emlékművek a sírkert nyugati oldalán
tekinthetők meg.
A holokauszt nem kímélte a miskolci
zsidókat sem. A soá embertelensége megtizedelte a közösséget, a háború után
mindössze mintegy 2 ezer zsidó tért vissza Miskolcra. Sok túlélő kivándorolt
Izraelbe és az Egyesült Államokba, tovább csökkentve a helyi zsidó lakosság
számát.
Minden fájdalom és nehézség
ellenére azonban elmondható, hogy a helyi zsidó közösség ma is irigylésre
méltóan erős és kitartó. Szívóssága tetten érhető a heti négyszeri
imaalkalmakkor, valamint az olyan különleges és jelentős pillanatokkor, mint
amilyen a mikve avatás volt a közelmúltban. A mikve, vagyis a rituális fürdő
felújítása és felavatása nem csupán a Miskolci Zsidó Közösség számára az egyik
legjelentősebb fejlemény, hanem szimbolikus jelentőségű ügy az egész magyar
zsidóság számára.
A mikve 40 éven át leromlott
állapotban, kihasználatlanul és elfeledve állt. Deutsch Miklós azonban felismerve
fontosságát, szorgalmazta a felújítást. A beruházás nagyszabású vállalkozás
volt, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) anyagi
támogatásával és 40 millió forintos állami támogatással jöhetett létre. Ma a
mikve fenntartási és energiaköltségeit egy cég fedezi, amely a hitközségtől
bérli a helyiségeket.
A mikve helyreállítását nemcsak
Miskolc, hanem az egész magyar zsidóság számára jelentős mérföldkőnek
tekintették. Jelzi ezt az is, hogy az avatáson jelen volt Dr. Grósz Andor,
a Mazsihisz elnöke és Radnóti Zoltán főrabbi is. Kiemelték a mikve
szerepét a régió hagyományos zsidó életének újjáélesztésében.
Viharos történelme ellenére a Miskolci
Zsidó Hitközség elkötelezett a hagyományok ápolásában és örökségük
helyreállításában. Elkötelezettségük egyik szimbóluma az elkészült glatt kóser
mikve, ami minden vallási előírásnak megfelel.
Markovics főrabbi kifejezte
reményét azzal kapcsolatban, hogy reméli, megélheti még a napot, amikor
felavathatja a zsinagógát, és beviheti a tórát e falak közé. A patinás épület
egy renoválás után nem csupán a zsidó közösségnek jelentene sokat, de a város
kulturális életében is kulcsfontosságú helyszínné válhat, ahol koncerteket,
kiállításokat tarthatnának.
Zucker-Kertész Lilla írása