Magyar zsidók a világban koronavírus idején: Bedő Viktória rabbitanuló, New York

Az egész világ kicsinyke falu lett, látszik, mennyire "nagyon keskeny híd". Mind ugyanazt éljük át Fokvárostól Helsinkiig, Tel Avivtól New Yorkig. A zsidó közösségek erőt adnak ilyenkor és ez az erő átsugárzik a glóbuszon. Ezért kérdezzük meg távol élő, tanuló, dolgozó magyar zsidó barátainkat, hogyan élnek ezekben a napokban. Másodjára Bedő Viktóriát.

Hogyan tartja a kapcsolatot a zsidó közösséggel ezekben a hetekben, részt vesz-e online szertartásokon, tanulásokon?

A zsinagóga, ahol dolgozom, teljes erővel hajt, megy előre, szinte mindent áttettünk Zoomra vagy livestream-re, egy virtuális kampuszt hoztunk létre. Napi háromszor imádkozunk együtt (livestream), hétköznapokon és ünnepeken, sábeszkor is. (Az, hogy ezt hogyan oldjuk meg a saját zsidó vallásjogi kereteinken belül, hosszabb beszélgetés tárgya lehetne, de szívesen válaszolok bárkinek a kérdéseire, ha valakit érdekel!).

Naponta többször tanulunk is, az én péntek reggeli Talmud-órámra például kétszer annyian jönnek most, mint a járvány kitörése előtt. Temetéseket/megemlékezéseket (nem magát az elföldelést, természetesen) és sivákat (gyászheteket) is online vezetünk le, mint ahogy a bár micvák többségét is, bár vannak olyan családok, akik a jövő évre halasztották a szimhéjüket (örömteli családi alkalom).

A híveinkkel folyamatos kapcsolatban állunk, mindennap felhívok valakit, általában az idősebb hívek közül. A többi rabbi, akik teljes munkaidőben dolgoznak, gyakran naponta 10 különböző embert/családot hívnak, ez afféle „pastoral call” (rabbinikus lelki segítségnyújtás). Szóval nem unatkozunk!

A szobafogság óráiban van-e olyan elfoglaltsága, ami gyökeresen új az eddigi szokásaihoz képest? Nekiállt-e megvalósítani régóta halogatott terveket?

Sajnos egyelőre nem... Időbe telt, mire mentálisan és érzelmileg átalltam erre az új, furcsa világra, aztán jöttek a pészáhi előkészületek meg maga az ünnep, szóval ezek az első hetek, amikor a dolgok elkezdtek visszatérni a 'normális' kerékvágásba, már amennyire ez normálisnak mondható. Nemokára pedig elkezdődik a vizsgaidőszakom, szóval nem lesz sok szabadidőm. Nyárra viszont nagy terveim vannak: szeretnék megtanulni kicsit gitározni! Ezenkívül mindennap próbálok picit mozogni – futni, jógázni, teniszezni, kirándulni. 

Volt-e az elmúlt hetekben olyan olvasmány- és filmélménye, amit feltétlenül ajánlana közösségünk számára is?

A hétvégén olvastam Karinthy Utazás a koponyám körül című, rövid regényét, ami valahogy nekem kimaradt a gimiben, de talán jobb is, mert nem tudtam volna anno igazán értékelni a szembesülést a betegséggel és a halálfélelemmel. Nagyon élveztem a humoros, cinikus írást és a huszadik század első felének budapesti és európai korképét. Néhol pedig a nárcisztikus és szexista hangvétele kellemesen dühített. 

Most épp David Grossman A világ végére című regényét olvasom, amit mindenkinek ajánlok, akit érdekel az izraeli kultúra/társadalom és a háború hatása a családra, szeretteinkre, belső életünkre. 

És ha még ajánlhatok valamit egy egészen más műfajból: a Netflixen épp a ‘Tiger King,’ Tigriskirály c. dokumentum-minisorozatot nézzük a férjemmel, amelyet a sokkoló és az igazán bizarr minősítésekkel illetnék. Az amerikai egzotikus állatkertekről és tulajdonosaikról szól, de ezzel még nem mondtam semmit. Minden résznél tátva marad a szám, hogy ilyen létezik, és hogy én ráadásul ebben az országban élek. Jó emlékeztető nekem és a közegemnek, hogy Amerika nagyobb Manhattan szigeténél.

Ki az, akiről példát vesz ezekben a hetekben, milyen lelki-szellemi útmutató szerint igyekszik tölteni a napjait, kihez vagy kikhez fordul tanácsért?

Anyukámat gyakran hívom manapság. A keserves körülmények ellenére fantasztikusan optimista szellemű és próbálja mindenben a pozitívat látni.

Mi lesz az első dolga, ha véget ér a járvány, hová megy el, kit látogat meg először?

Hazautazom a családomhoz, Budapestre.