Az egész világ kicsinyke falu lett, látszik, mennyire
"nagyon keskeny híd". Mind ugyanazt éljük át Fokvárostól Helsinkiig,
Tel Avivtól New Yorkig. A zsidó közösségek erőt adnak ilyenkor és ez az erő
átsugárzik a glóbuszon. Ezért kérdezzük meg távol élő, tanuló, dolgozó magyar
zsidó barátainkat, hogyan élnek ezekben a napokban. Másodjára Bedő Viktóriát.
Hogyan tartja a kapcsolatot a zsidó közösséggel ezekben a
hetekben, részt vesz-e online szertartásokon, tanulásokon?
A zsinagóga, ahol dolgozom, teljes erővel hajt, megy
előre, szinte mindent áttettünk Zoomra vagy livestream-re, egy virtuális
kampuszt hoztunk létre. Napi háromszor imádkozunk együtt (livestream),
hétköznapokon és ünnepeken, sábeszkor is. (Az, hogy ezt hogyan oldjuk meg a
saját zsidó vallásjogi kereteinken belül, hosszabb beszélgetés tárgya lehetne,
de szívesen válaszolok bárkinek a kérdéseire, ha valakit érdekel!).
Naponta többször tanulunk is, az én péntek reggeli
Talmud-órámra például kétszer annyian jönnek most, mint a járvány kitörése
előtt. Temetéseket/megemlékezéseket (nem magát az elföldelést,
természetesen) és sivákat (gyászheteket) is online vezetünk le, mint ahogy a
bár micvák többségét is, bár vannak olyan családok, akik a jövő évre
halasztották a szimhéjüket (örömteli családi alkalom).
A híveinkkel folyamatos kapcsolatban állunk,
mindennap felhívok valakit, általában az idősebb hívek közül. A többi
rabbi, akik teljes munkaidőben dolgoznak, gyakran naponta 10 különböző
embert/családot hívnak, ez afféle „pastoral call” (rabbinikus lelki
segítségnyújtás). Szóval nem unatkozunk!
A szobafogság óráiban van-e olyan elfoglaltsága, ami
gyökeresen új az eddigi szokásaihoz képest? Nekiállt-e megvalósítani régóta
halogatott terveket?
Sajnos egyelőre nem... Időbe telt, mire mentálisan és
érzelmileg átalltam erre az új, furcsa világra, aztán jöttek a pészáhi
előkészületek meg maga az ünnep, szóval ezek az első hetek, amikor a
dolgok elkezdtek visszatérni a 'normális' kerékvágásba, már amennyire ez
normálisnak mondható. Nemokára pedig elkezdődik a vizsgaidőszakom, szóval nem
lesz sok szabadidőm. Nyárra viszont nagy terveim vannak:
szeretnék megtanulni kicsit gitározni! Ezenkívül mindennap próbálok
picit mozogni – futni, jógázni, teniszezni, kirándulni.
Volt-e az elmúlt hetekben olyan olvasmány- és
filmélménye, amit feltétlenül ajánlana közösségünk számára is?
A hétvégén olvastam Karinthy Utazás a koponyám körül
című, rövid regényét, ami valahogy nekem kimaradt a gimiben, de talán jobb is,
mert nem tudtam volna anno igazán értékelni a szembesülést a betegséggel és a
halálfélelemmel. Nagyon élveztem a humoros, cinikus írást és a huszadik század
első felének budapesti és európai korképét. Néhol pedig a nárcisztikus és
szexista hangvétele kellemesen dühített.
Most épp David Grossman A világ végére című regényét
olvasom, amit mindenkinek ajánlok, akit érdekel az izraeli kultúra/társadalom
és a háború hatása a családra, szeretteinkre, belső életünkre.
És ha még ajánlhatok valamit egy egészen más műfajból: a
Netflixen épp a ‘Tiger King,’ Tigriskirály c. dokumentum-minisorozatot nézzük a
férjemmel, amelyet a sokkoló és az igazán bizarr minősítésekkel illetnék. Az
amerikai egzotikus állatkertekről és tulajdonosaikról szól, de ezzel még nem
mondtam semmit. Minden résznél tátva marad a szám, hogy ilyen létezik, és hogy
én ráadásul ebben az országban élek. Jó emlékeztető nekem és a közegemnek, hogy
Amerika nagyobb Manhattan szigeténél.
Ki az, akiről példát vesz ezekben a hetekben, milyen
lelki-szellemi útmutató szerint igyekszik tölteni a napjait, kihez vagy kikhez
fordul tanácsért?
Anyukámat gyakran hívom manapság. A keserves körülmények
ellenére fantasztikusan optimista szellemű és próbálja mindenben a pozitívat
látni.
Mi lesz az első dolga, ha véget ér a járvány, hová megy el,
kit látogat meg először?
Hazautazom a családomhoz, Budapestre.