Fináli Gábor rabbi Fogarasi Gábor református lelkipásztorral a Hunyadi téri zsinagógában beszélgetett a kereszténység körében tapasztalható „héber hullámról”, az antijudaizmusról, és a két vallás múltbéli és jelenlegi kapcsolatáról.
A nagyobb keresztény egyházak az utóbbi években teljes egészében újraértékelik a zsidósághoz való viszonyukat, s az evangélium tükrében másképp értelmezik a zsidóságot, mint korábban. Ennek a „héber hullámnak” vajon milyen folyamatok állnak a hátterében? Ez volt a központi kérdése annak a rendkívül izgalmasra sikeredett beszélgetésnek, amelyet a napokban Fináli Gábor rabbi folytatott Fogarasi Gábor lelkipásztorral, az Újpalotai Református Egyházközség alapító és templomépítő gyülekezeti lelkészével a Hunyadi téri zsinagógában. S hogy miért rá esett a rabbi választása? Fináli erről azt mondta: kevés olyan embert ismer Magyarországon, aki ebben a témakörben Fogarasinál jártasabb volna, ráadásul igen nagyra becsüli a lelkész személyes bátorságát abbéli tevékenységében, amit a zsidóság védelmében, elismertetésében kifejt.
Fogarasi Gábor többek között azt monda: ma már viszonylag általános, hogy az egyházak papjai és rabbijai párbeszédet folytatnak egymással, de arra is szükség volna, hogy a keresztény gyülekezeti tagok és a zsidó hitközségek tagjai találkozzanak és beszélgessenek egymással, mert ebben óriási a hiány, de egyúttal óriási a lehetőség is. Ezután a lelkész először arról beszélt, hogy ő maga személyesen miként találkozott a zsidósággal, majd kiemelte azt a három pontot, amely szerinte a zsidóság és a kereszténység kapcsolatában sarkalatos: az egyik ilyen pont Jézus-Joshua személye, a másik a zsidóság és a kereszténység közös múltja, a harmadik pedig a közös jelene.
Fogarasi Gábor (balról) és Fináli Gábor
A téma örök aktualitását mi sem mutatja jobban, hogy beszédében Fogarasi Gábor megemlítette: általános és középiskolás diákként többször hallotta, hogy egy-egy diáktársuknak a zsidóságát emlegették, méghozzá olyan hangsúllyal, mintha a „zsidó” szó egy borzalmas betegséget jelölne. Ám ez nem a múlt – hiszen a lelkész hozzátette: éppen a Hunyadi téri zsinagógában tartott összejövetel napján hallotta az egyik iskolában, ahol tanít, hogy az egyik gyerek a másiknak azt mondta: „te rohadt zsidó”. Ráadásul ez másodjára fordult elő pár héten belül. A lelkész úgy fogalmazott: ha ezt nem a saját fülével hallja, akkor el sem hiszi. Igaz, szerinte a gyerekek azt sem tudták, hogy mit mondanak, igazából az otthon hallott sztereotip szidalmakat hozhatták magukkal. Fogarasi mind a két gyerekkel leült beszélgetni, és elmondta nekik, hogy mit gondol erről a dologról.
A lelkész kifejtette: olyan társadalomban élünk, amely magát valamiféleképpen kereszténynek tartja, de szerinte „ez csak egy máz, egy fogalom”, és döbbenetes, hogy ebben a társadalomban elsős és harmadikos gyerekek zsidóznak. Fogarasi szerint a keresztény közösségekben azoknál az embereknél érhető tetten a zsidózás, akik a szívükben igazából nem tértek meg, azaz nem születtek újjá a hitben. Aki szívből megtér, az szerinte nem zsidózik, hiszen maga Jézus-Joshua is zsidó volt. Mint fogalmazott: ha keresztény emberként teljes valómmal Jézus felé fordulok, akkor lényegében teljes valómmal a zsidóság felé fordulok.
A zsidóság és a kereszténység közös múltjáról azt mondta: érteni véli azokat a fiatal zsidókat, akik szerint a zsidó identitás középpontjába nem a holokausztot kellene állítani, hanem más identitásalapot kellene megfogalmazni, ugyanez viszont nem állítható keresztény oldalról, elvégre szerinte „mi, keresztények nem léphetünk túl a holokauszton, ez máig földolgozatlan, marcangoló valóság”. A zsidóság és a kereszténység jelenéről szólva kifejtette: a keresztény közösségekben tanítani és tanulni kell a vallás zsidó gyökereit, eredetét és hagyományát, így például a keresztény úrvacsorát sem lehet megérteni a zsidó pészach nélkül.
Fináli Gábor egyik érdekes kérdése az volt, hogy a kereszténység körében a zsidósággal kapcsolatban tapasztalható „gyökérkezelés” és „héber hullám”, vagyis a zsidóság felé való odafordulás módosítja-e a kereszténység térítő misszióját? Azaz feladatának érzi-e a kereszténység, hogy megtérítse a zsidókat? Erre Fogarasi Gábor azt válaszolta: bárki odafordul hozzá azzal a kéréssel, hogy Isten igéjéről akar hallani, akkor elmondja az evangéliumot, de teljesen más a kontextus, ha zsidó személyről van szó. Hozzátette: a missziós tevékenység alázatra készteti az embert, a misszió lényegében párbeszéd, mondta, hiszen a hit csak párbeszédben képes megszületni, ezért oda kell rá figyelni, hogy pontosan kivel beszélgetünk róla.
A beszélgetésen többször szóba került a holokauszt, amelyről Fináli Gábor azt mondta: a népirtás hátterét nem lehet megérteni a Szovjetunió sikere nélkül, azaz szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy a korban olyan kommunisták vittek vezető szerepet, akik nem zsidó vallásúak, hanem zsidó származásúak voltak. Ez a magyarázata annak, hogy a sarló és a kalapács, azaz a kommunista szimbólumok ma hosszabb árnyékot vetnek a zsidóságra, mint Jézus szögei. Holott – mint fogalmazott – élesen el kell választani egymástól, hogy mit tettek egyes zsidó származású emberek, és mit tesz a zsidóság maga.
Fogarasi Gábor azon megjegyzésére, miszerint elképesztő belegondolni, hogy a deportálások idején a keresztények az üldözött zsidókban nem látták meg magát Jézust Krisztust, a rabbi azt válaszolta: az antijudaizmus hatása éppen az volt, hogy a keresztények a zsidókban eleve nem Jézust, hanem Júdást látták.
 elindult2.jpg)
