Frölich Róbert országos főrabbi: Honnan jöttél, rabbi?

Rabbi. 

Mikor kiejtjük vagy meghalljuk ezt a szót, lelki szemeink előtt megjelenik egy ősz szakállú, csillogó szemű férfi. A templomjáró zsidók elsősorban saját vezetőjükre gondolnak, mikor meghallják e titulust. A nemzsidók e szó hallatán többnyire egy bölcs, öreg emberre asszociálnak. Vizsgáljuk most meg, hogyan is lett a “רב” (a.m. nagy, sok) héber gyök birtokos formája, a “רבי” (a.m. mesterem, szó szerint az én nagy/tudású/om)  a zsidó vezető tiszteletet ébresztő titulusa.

Azt hihetnénk, hogy a legtekintélyesebb zsidó, Mózes már rendelkezett e ranggal. Nagyobbat nem is tévedhetnénk. A zsidó Bibliában egyetlen szereplőt sem illetnek a “rabbi” megszólítással. 

A zsidó nép, a közösség vezetése nem véletlenszerűen szállt nemzedékről nemzedékre. A שלשלת הקבלה, a hagyomány láncolata adta a felhatalmazást a vezetésre. A Misna Ávot traktátusa így kezdődik:

משה קבל תורה מסיני, ומסרה ליהושע, ויהושע לזקנים, וזקנים לנביאים, ונביאים מסרוה לאנשי כנסת הגדולה

Mózes megkapta a Tórát Szinájon, majd továbbadta Józsuának. Józsua a véneknek, azok a prófétáknak, majd a próféták átadták a Nagy Gyülekezet férfiainak.

A Nagy Gyülekezet 120 tagból állott, próféták és bölcsek voltak a tagjai, és századokon át vezette a zsidó népet, meghatározva és megszabva a vallási kereteket, szabályokat, írásokat. 

Noha a Nagy Gyülekezet férfiai mind kiemelkedő tudósok és bölcsek voltak, nem rendelkeztek a rabbi címmel. E megjelölés először a Misnában, a rabbinikus irodalom első írásos alkotásában bukkan fel, és innen veszi át a Talmud is. Hivatalos címmé nem lett, csak az i.sz. II. században, előtte e címet csak keveseknek adták meg. A Talmud Bava Mecia traktátus 85b-86a lapján olvassuk annak történetét, hogy még Smuél, a nagy tudós és orvos sem érdemelte ki a rabbi megnevezést. 

הוה קא מצטער רבי למסמכיה ולא הוה מסתייעא מילתא א”ל לא לצטער מר לדידי חזי לי סיפרא דאדם הראשון וכתיב ביה שמואל ירחינאה חכים יתקרי ורבי לא יתקרי

Rabbi Jehuda HáNászi megpróbálta (Smuélt rabbivá) avatni, de nem járt sikerrel. (Smuél) azt mondta neki: Ne legyen dühös a Mester (hogy visszautasítom az avatást), de olvastam Az Első Ember könyvében, hogy a gyógyító Smuélt bölcsnek fogják nevezni, de rabbinak soha.

A rabbinikus hagyomány monumentális alkotása, a Talmud, három megjelölést is alkalmaz. A három megnevezés más-más értelmet nyer, függően attól, hol értelmezik – A három megjelölés a következő:

Rabbi- e titulust az izraeli bölcsek alkották, akik a már nem működő Szanhedrin örökösei lettek, s így akár halálos ítéletet is hozhattak.

Ráv- a babiloni bölcsek megszólítása, akiket a saját diaszpórabeli anyaiskolájuk avatott fel, s így jogkörükbe nem tartozott a halálos ítélet meghozatala.

Rabban- a Szanhedrin feje, avagy a rabbinikus bíróság elnöke. 

E három megjelölés elismertségbeli különbséget is hordoz. Srira gáon levelét idézi Nátán ben Jechiél a Széfer HeÁruch című könyve alef:31/אביי/ részében, ahol ezt írja:

גדול מרב רבי וגדול מרבי רבן וגדול מרבן שמו

Nagyobb a Rávnál a Rabbi, a Rabbinál a Rábán, de a legnagyobb, akinek  nincs semmiféle titulusa, csupán a neve.

A Toszefta Édujot 3:4 kissé más magyarázatot hoz: 

מי שיש לו תלמידים קורין אותו רבי נשתכחו תלמידיו קורין אותו רבן נשתכחו אלו ואלו קורין אותו בשמו

Akinek tanítványai vannak, azt rabbinak nevezik, akinek elfeledik a tanítványait, azt rabban-ként említik, s akinél még azok tanítványaira sem emlékeznek, azt szimplán a nevén említik. 

A rabbi titulus elengedhetetlen feltétele volt az avatás. Elsőként Mózes avatja utódául Józsuát, amint azt Mózes IV. 27/22-ben olvassuk:

ויסמך את־ידיו עליו ויצוהו כאשר דבר יהוה ביד־משה

És a fejére tette a kezét, és felavatta őt, amiképp Isten szólott Mózes által. 

E szokást hosszú időn keresztül nem gyakorolták, csupán megadták a jelöltnek a rabbi címet. A Rámbám Misne Tóra Hilchot Szanhedrin 4:2 írja le, hogyan is történt az avatás:

וכיצד היא הסמיכה לדורות. לא שיסמכו ידיהן על ראש הזקן אלא שקורין לו רבי ואומרים לו הרי את סמוך ויש לך רשות לדון אפלו דיני קנסות:

Hogyan avattak nemzedékeken át? Nem helyezték kezüket a jelölt fejére, csuppán rabbinak szólították, és mondták neki, hogy e perctől engedélyezett számára az ítélkezés, akár pénzbüntetéssel járó ügyekben is.

Maimonidesz itt a Talmud Szanhedrin traktátus 13b lapját idézi, Ráv Ási álláspontját.

Az avatást három személy jelenlétében eszközölték, noha a Szanhedrin 14a leírja, hogy Jehuda ben Bava a római elnyomatás idején egymaga avatott fel öt tanítványt. 

Noha a klasszikus avatási szertartás a római nyomás alatt megszűnt, Maimonidesz mégis úgy véli, meg kell őrizni a hagyományt, és a mesternek kell felavatnia a tanítványt. A Hilchot Talmud Torá 5:3-ban írja:

אבל לקבע עצמו להוראה ולישב ולהורות לכל שואל אפלו הוא בסוף העולם ורבו בסוף העולם אסור לו להורות עד שימות רבו אלא אם כן נטל רשות מרבו

…Hogy saját maga döntsön (haláchikus kérdésekben, FR.), mestere székébe ülve, és feleljen minden hozzá intézett kérdésre, még akkor is, ha ő a világ egyik végén van, a mestere pedig a másikon, tilos, mindaddig, míg mestere életben van, hacsak nem ad neki a mestere engedélyt.

Az Encyclopaedia Judaica tanúsága szerint a korai középkorban a rabbi nem formális cím volt, hanem az elismerés és a tisztelet jele. A XIV. századig vallási döntéseket rabbinikus testület hozott, s csak e században vette át a testület helyét az egyfős rabbinikus autoritás. Barnard Rosenzweig The Emergence of the Professional Rabbi in Ashkenazic Jewry c. tanulmányában leírja, hogy a XV. századra már formális felavatás vált újra feltételévé a rabbiként történő elismerésnek. 

Az Áruch Hásulchán, a XIX. századi Jechiél Michel Epstein haláchikus munkája Jore Déá 242:29-ben áll:

דעניין הסמיכה בזמן הזה כדי שידעו כל העם שהגיע להוראה

A Szmicha (felavatás, FR.) napjainkban azért szükséges, hogy az egész nép (azaz a közösség, FR.) tudja, hogy méltó a tanításra.

A Talmud Szanhedrin traktátus 5a lapján olvasunk háromféle szmícháról (rabbinikus képesítésről FR.):

כי הוה נחית רב לבבל אמר ליה רבי חייא לר’ בן אחותי יורד לבבל יורה יורה ידין ידין יתיר בכורות אל יתיר

Mikor Ráv Babilóniába ment, Rabbi Chijja megkérdezte Rabbi Jehuda HáNászit: az unokaöcsém Babilóniába megy. Taníthat ott? Taníthat. Ítélkezhet? Ítélkezhet. Dönthet az elsőszülött állatok felől? Nem dönthet.

Ma már csak az első két engedély releváns. Ennek fényében kétféle szmíchát különböztetnek meg. Az egyik, melyben csak ez áll: יורה יורה, a kóserság kérdéskörében való jártasságot igazolja, míg amelyikben ez: יורה יורה ידין ידין, nem csupán rabbiként, hanem dájánként, azaz a Bét Din tagjaként is engedélyezi a működést.  

Jegyezzük meg azonban, hogy ma már a rabbi feladatköre egészen más, mint akár százötven esztendővel ezelőtt volt. Ma már a rabbi nem csupán a zsinagógai beszédeiben tanít, de szervezett oktatási formában és intézményekben, közösséget vezet és szervez, képviseli a nemzsidó közegben a zsidó közösséget, jótékonysági munkát végez. Az ő feladata, hogy felügyelje a közösség kóser voltát minden tekintetben. Sok helyen a rabbi vezeti az I.tentiszteletet, közreműködik az élet nagy eseményeinél, legyenek azok vidámak vagy tragikusak.

Megkerülhetetlen kérdés, hogy a rabbi fizetést kap. Tudjuk, ez nem volt mindig így. A Talmud bölcsei civil foglalkozást űztek, hogy meg tudjanak élni. Volt közöttük suszter, favágó, földműves stb. Elismerésül a közösség könnyített a financiális terheiken, a tanítványok elvégezték a személyük körüli munkát, s ha rabbinikus feladataik miatt nem tudtak egy munkát elvégezni, kártérítést kaptak. A Rámbám maga orvosként dolgozott, rabbinikus munkájáért nem kapott fizetést. 

Ám a körülmények változtak, a közösségek teljes munkaidős rabbikat igényeltek. A XV. századra a közösségek már megfizették a rabbikat, akik ha kellett, a rabbinikus feladatokkal összefüggő munkákkal kiegészíthették a fizetésüket. Ezt az állapotot legalizálta a rabbiképző intézetek megjelenése. Ma már a rabbik jó része felsőfokú oktatási intézmények végzettje, akik feladataikat hivatásként élik meg. Ahhoz, hogy valóban méltó módon és minden erejükkel végezzék magasztos hivatásukat a hét minden napján és minden órájában, rendszeres és a megélhetésüket biztosító jövedelemre van szükségük, melyet immár fél évezrede mindig a közösség biztosít számukra.