Ábrahám – Bálákkal és Bileámmal ellentétben – nem a körülményeket okolta, hanem pontosan ugyanoda ment vissza imádkozni, ahol egyszer már kudarcot vallott. Bölcseink két fontos dolgot is ebből a mondatból tanulnak. Az egyik a mindennapi reggeli ima, a másik az imádkozás állandó helyének kötelezettsége – írja Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda körzet rabbija az Omek magazin e heti számában.
Ábrahám alkudozása az Örökkévalóval a bűnös Szodoma városának megmeneküléséért minden bizonnyal rajta van minden Tórát olvasó rövid listáján, mely a legmeglepőbb részleteket tartalmazza (Mózes 1., 18:22-33).
Bölcseink rávilágítanak Ábrahám ősatyánk és a gonosz Bileám közötti különbségre (ld. Pirké Ávot 5:19). Bileám megpróbálta elátkozni a zsidó népet, és amikor nem sikerült, akkor Bálák azt javasolta neki:
„Gyere velem egy másik helyre, ahonnan látszódik [a nép] – innen csak egy része látszódik, de nem az egész.” (Mózes 4., 23:13)
Vagyis: az eredménytelen ima miatt a körülményeket okolták, nem pedig az imát magát. Azért nem sikerült, mert nem jó helyről imádkoztunk, nem álltak jól a csillagok, stb. Ezzel szemben Ábrahám imája, amivel a szodomaiakat megmenteni próbálta, éppolyan sikertelen volt, de őróla azt írja a Tóra:
„És felkelt Ábrahám kora reggel, arra a helyre, ahol állt ott az Örökkévaló előtt.” (Mózes 1., 19:27)
Ábrahám – Bálákkal és Bileámmal ellentétben – nem a körülményeket okolta, hanem pontosan ugyanoda ment vissza imádkozni, ahol egyszer már kudarcot vallott.
Bölcseink két fontos dolgot is ebből a mondatból tanulnak. Az egyik maga a mindennapi reggeli imáink kötelezettsége, melyet a hagyomány szerint ekkor vezetett be Ábrahám (Beráchot 26b). A másik pedig a mákom kávuá, vagyis az imádkozás állandó helyének kötelezettsége:
„Mindenki, aki helyet rögzít az imádkozásához, Ábrahám Istene fogja megsegíteni. És amikor meghal, azt fogják mondani róla: ’hol van a szerény, hol van a jámbor, aki Ábrahám ősatyánk tanítványai közül való?’” (Beráchot 6b, Mózes 1., 19:27 alapján)
Nem ez az egyetlen hely, ahol Ábrahám nagy erényeként a következetességet, a mindig ugyanoda való visszatérést emeli ki a Tóra.
Számos magyarázó kérdezi: vajon valóban ilyen egyszerű lenne egy ilyen kiemelkedő gyászbeszédet kiérdemelni? Hiszen szinte bármelyik rendszeres zsinagógalátogató, vallásos zsidó ember elmondhatja magáról, hogy „helyet rögzít” magának a zsinagógában – akkor mindnyájunknak kijár ez a kiemelkedő dicséret? Ha ez valóban így van, akkor mi a megkülönböztető jelentősége?
Aki volt már néhány temetésen, az észrevehette, hogy a „zsinagógajáró” ember temetésére jellemzően az egész közösség kimegy. Hiszen nap mint nap látjuk őt – emiatt furcsa érzésünk lenne, ha végső útjára nem kísérnénk el.
Ezzel szemben a legtöbb egyszerű, hétköznapi ember (hacsak nem kiemelkedően szociális személyiség, aki sok élő emberi kapcsolatot képes ápolni) nem dicsekedhet enynyi kapcsolattal. Így az ő temetése jellemzően nem tölti meg egykönnyen a ravatalozót.
Aki tehát Ábrahám ősatyánk nyomdokain haladva „helyet rögzít” magának az imádkozáshoz, az a közösség integráns részévé válik, és ez minden bizonnyal igenis meghatározó módon fogja befolyásolni azt is, hogy milyen módon fogják őt gyászolni, földi pályafutásának véget értével.
Binjomin rabbi írását teljes terjedelmében az Orti.hu portálon olvashatják el az Omek magazin legújabb számában.
Binjomin rabbi felesége a héten egészséges fiúgyermeknek adott életet.
Mazal tov! Sok boldogságot kívánunk a családnak!