Bábel Németországban

2021. Október 18. / 12:24


Bábel Németországban

Milyen ma zsidónak lenni Németországban? – tettük fel a kérdést zsidó vendéglátóinknak Giessen városában, ahol aztán minket kérdeztek arról, milyen is ma zsidónak lenni – Magyarországon. Közben megismerkedhettünk egy németországi hitközség bonyolult mindennapjaival. Kepecs Ferenc írása.

Péntek este volt. Ott álltunk barátnőmmel a giesseni zsinagóga előtt és nem tudtunk bejutni, mert utunkat eltorlaszolta egy mérges öregúr. „Fogalmam sincs, hogy maguk kifélék. Nem jöhetnek be” – ismételgette. Próbáltam meggyőzni, de hiába. Én már feladtam volna, ám akkor barátnőmnek mentőötlete támadt. Elővette az igazolványát, az öregúr orra alá dugta és rámutatott az „anyja neve” rubrikára. No, az a név annyira „zsidós” volt, hogy a kapu szigorú őre megenyhült és beengedett bennünket.

Bent már barátságosabb volt a fogadtatás, bár egy úriember azért megkérdezte, miért jöttünk. „Vajon miért mennek zsidók péntek este zsinagógába?” – kérdeztem vissza, aminek hallatán ő is megenyhült és mosolyra váltva betessékelt minket az épületbe. Az istentisztelet idejére aztán el kellett válnom a barátnőmtől – a férfiakat és a nőket szigorúan szétválasztották – és csak a kiduson, a bor és a kenyér megszentelésének szertartásán találkozhattunk újra. A gyülekezet hosszú asztalok mellett ült, nekünk – a külföldi vendégeknek láthatólag kijáró megtiszteltetés okából - a főasztalnál adtak helyet. Ott ültünk a rabbi, a segédrabbi és a hitközségi elöljárók mellett és természetesen arról kérdeztük őket, milyen ma zsidónak lenni Németországban.

Vendéglátóink szemmel láthatóan már unták a témát, de azért türelmesen válaszolgattak, szót ejtve az előzményekről is. Hát igen, a legrégibb dokumentumok szerint már 1700 évvel ezelőtt is éltek zsidók a mai Németország területén, Giessenben, ebben a Majna-Frankfurttól ötven-hatvan kilométerre északra fekvő egyetemi városban pedig már a 14. századtól kimutatható a jelenlétük. A hitközség lassan gyarapodott és 1933-ra létszáma meghaladta a nyolcszáz főt. Aztán jött Hitler s vele az üldöztetés, a kivándorlás és a deportálás. 1945-ben hat zsidó tért vissza Giessenbe. A hitközséget 1978-ban alapították újra 26 emberrel, a zsinagógát – pontosabban szólva a zsidó közösségi központot 1995-ben építették fel, felhasználva egy másik német városban épen, ám hívek nélkül maradt imaház alkotóelemeit is. Ma, a kilencvenes évek lökésszerű létszámgyarapodása után a 90 ezres Giessenben 370, magát zsidónak valló személy él.

Vendéglátóink elnézést kértek a zsinagógába való bejutás nehézségeiért, de – mint mondták – óvatosnak kell lenniük. Mint ahogy Németországban mindenütt, Giessenben is vannak neonácik, és élnek a városban muszlim bevándorlók is. (A zsinagógával szemben lévő háznál magunk is láttunk szemmel láthatóan közel-keleti származású (és bizonyosan nem izraeli) fiatalembereket jönni-menni. Békéseknek tűntek.) Mint az egyik asztalszomszédunk elmondta, a közösségi központ 1995-ös avatási ünnepségén képviseltették magukat a keresztény felekezetek és a helyi muszlim közösség képviselői is.

Azt, hogy a giesseni zsidók száma miként növekedett meg oly imponálóan az elmúlt évtizedekben, már nem kellett megkérdeznünk: saját fülünkkel hallhattuk a választ. Az istentisztelet és a kidus-asztalnál zajló beszélgetések zöme ugyanis nem németül, hanem oroszul zajlott. Mert hogy a közösség tagjainak legnagyobb része – hetven-nyolcvan százaléka – a volt Szovjetunióból érkezett. Ami – különösen kezdetben – kommunikációs nehézségekkel járt. Az eredeti német hitközség tagjai nem értették a jövevényeket, azok meg nem értették a helyieket. Gondolhatnánk akkor, hogy legalább az istentiszteleten elhangzó héber szavak ismerősek voltak mindkét csoport számára, ám ez nem volt így: a legtöbb orosz zsidó nem, hogy nem értette, de olvasni sem tudta a héber biblia szövegét. Nem lehetett rossz néven venni tőlük, hiszen egy ateista társadalomban nőttek fel, ahol ráadásul nem is nagyon volt tanácsos kimutatni zsidóságukat.

Látogatásunk idejére persze már javult a helyzet: az oroszok elkezdtek németül tanulni, ám még bőven voltak megértési nehézségeik. Az istentisztelet idején például külön ültek a német zsidók, hogy a dróse (a tóramagyarázat) idején fordíthassák nekik a rabbi szavait. Az ugyanis oroszul beszélt, ami nem esett nehezére, mivel – bár Giessenbe jövetele előtt évtizedekig Izraelben élt – ő is a Szovjetunióban született. Amikor aztán valamelyik német szólalt meg, annak a szavait az oroszok számára fordították. Ugyanez folytatódott a kidus és az azt követő közös étkezés alatt is, azzal megtoldva, hogy a segédrabbi mondókáját is tolmácsolni kellett, mégpedig mind az oroszoknak, mind a németeknek. Ő ugyanis a rabbi fia volt, aki már Izraelben született és hozzászólásaiban a modern hébert használta, amit viszont egyik csoport sem értett.

Az étkezés idejére már végképpen minden „orosz hangulatú” lett, a feltálalt ételek nagyobb része is orosz specialitás volt, kivéve a „gefilte fist” (töltött halat), melyet mindenki egyformán nagy étvággyal evett. Az est végén aztán ránk került a sor: nekünk kellett elmondani, hogy „milyen is ma zsidónak lenni Magyarországon”.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Egy izraeli dzsessz lemez – Shay Hazan Quintet
Hírek, lapszemle
„Nem kell aggódni" – üzeni a 110 éves  Reuben Sinclair

Kommentek