Az ember lelke Isten lámpása: az éneklés Szombatja – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma kora este 16 óra 16 perckor köszönt be, a királynő holnap este 17 óra 25 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, valamint Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Bésáláh (Mózes 2.13:17-17:16.) hetiszakaszt olvassuk. Békés szombatot minden kedves hittestvérünknek!

Amikor a Sás-tenger bezárult a zsidók mögött, hirtelen felhangzott a világ első istentisztelete, spontán éneklés tört elő a megkönnyebbült közösségből. A mostani szombat a zsidó év első különleges szombatja, Shabbat Shirának, Az Éneklés Szombatjának hívják.

A 400 évig tartó szolgaság most ért véget végleg. Amikor mind a túlparton vannak, a tenger összezárul mögöttük. Nincs út visszafelé. Ezt a tapasztalatot, a csodát, egy új élet kezdetét nem lehet igazán megbeszélni.

A legegyszerűbb példája minden valódi esemény megfogalmazhatatlanságának a gólöröm, amikor az újságíró megkérdezi a focistát, milyen érzés volt berúgni. Két perce még extázisban táncolta végig a pályát, most meg azt mondja, hogy hát, jó. Mit mondjon? Milyen érzés tényleg találkozni, újra találkozni valakivel? Milyen érzés, ha gyereked születik? Milyen érzés megmenteni valaki életét? Milyen érzés egyáltalán úgy érezni, hogy valami, ami fontos, sikerült? Hogy elvégezted a dolgodat, hogy ott voltál, ahol lenned kellett? Ilyenkor még a legelszántabb ateistának is átfut a fején, hogy ez az egész, bár büszke lehetek rá, mégis valahogy több, mint én önmagamban. Valami, amit nem egészen értek, nem tudok kifejezni, de átjár. Végül is gólt rúgni egy csatárnak nem egy akkora etwas, ez a dolga, nincs benne semmi megmagyarázhatatlan, állóképesség, gyorsaság, rúgótechnika. És mégis átjárja valami néha, ami több ennél. A gólöröm extázisa, vagyis ön-kívülete.

A zsidók a tenger túlpartján egymásra néznek és megállapítják, hogy csoda történt velük. Persze, nem értik, mert sohasem történt még velük ilyen, de átjárja őket. És először történetük során dallal kezdik dicsérni az Örökkévalót. Mert a zenéről nem tudhatni megmondani, miről szól (miről szól egy gitárszóló vagy egy zongoraverseny), éppen ezért éri el a kifejezhetetlent, teremti meg a hála közösségét. A tenger énekét azóta is minden nap imádkozzák reggelente a jámbor zsidók.

A dal egyik sora úgy szól, dicsőíteni fogom őt, anveihu. De azt is jelentheti a modern ortodoxia alapító rabbija, Samson Raphael Hirsch szerint, hogy Szentélyt készítek magamból. Az ember lelke Isten lámpása a világban a Példabeszédek könyve szerint. Az Örökkévaló mozgó szentélye leszek azzal, hogy dicsőítem, énekelek neki.

A szövegrész elején az áll, hogy énekelt Mózes és a nép, de azt, hogy „az jasir”, úgy is lehet fordítani, hogy énekelni fog. A Tóra tudja, hogy a dicsőítő ének a tenger partján még nem ért véget, bárki bármikor belekapcsolódhat, amikor megtapasztal valamit, ami nyilvánvalóan és érthetetlenül több nála, valami, amit egyszerre csinál is és történik is vele. Az anveihut a zsidó hagyomány szét is szedi anagrammaként. Áni ve Hu. Ami azt jelenti, én és Ő. Együtt. Amikor megérezzük magunk körül, bennünk azt, ami több nálunk, meg akarjuk mutatni másoknak, ami átjár minket, mert egyszerűen nem fér el bennünk, a pillanat az éneklés születése. Jó éneklő Szombatot mindenkinek.

Békés ünnepet kívánunk!

Vári György írása