Szerdócz Ervin rabbi írása a „tusakodókról”

„És a fiúk tusakodtak méhében. Akkor mondta (Rebeka): Ha így van, minek élek én? És elment azért, hogy megkérdezze az Örökkévalót.” (I.M.25./22.)

Izsák feleségül veszi Rebekát. Húsz évig nem született gyermekük. Imádkoznak I-tenhez imáik meghallgatásra találnak, és Rebeka megfogan.

Terhessége nehéz: „a gyermekek a méhében”. (I.M. 25/23.) Rebeka I-tentől tudja meg: „két nemzet van a te méhedben”, és hogy a fiatalabb uralkodni fog majd az idősebb felett. (I.M.  25/19–23.)

„Tusakodtak” Midras Toldot rabba szerint, amikor Rebeka bálványimádó hely előtt haladt el, Ézsau akarta elhagyni az anyaméhet. Ellenben amikor az Egyistenhívő tanház előtt Jákob. Ézsau szándéka érthető.

A Talmud meséli, hogy az anyaméhben egy angyal megtanítja a születendő gyermekkel az egész Tórára. Jákob minél hamarabbi kitörési vágya indokolatlan. Hol találhatott jobb tanítót, felkészültebb mestert egy oktató angyalnál, a biztonságot jelentőanyaméhben?

Rabbi Simon Szofer tanítja, hogy a rossz társ semlegesíti akár a kiváló mester tanításának áldó hatását is.

Így érthető: Jákob mielőbb meg akart szabadulni „társától”, Ézsuatól.

Jehosuá ben Práchjá tanította (Misné Ávot 1/6): “válassz magadnak mestert és szerezz magadnak barátot, társat!”  Eszerint a jó barát, jó társ értéke felülmúlja akár a kiváló mesterét is.

Rasi szerint a „tusakodtak" a futás szóból származik.

„Rebeka elment, azért, hogy megkérdezze az Örökkévaló”. Amikor Rebeka elhaladt Sém és Éver tanháza előtt, Jákob „szaladt” és megpróbált kijutni az anyaméhből, hogy tanházban tanulhasson. Amikor viszont Rebeka egy „Ávodá Zárá” bálványimádó tanház előtt elhaladt el, Észáv „szaladt” és próbált kibújni, hogy bálványimádók közé kerülhessen!

Rabbi Jehezkél a kuzmiri rabbi szerint érthető, hogy Jákob nem tudott világra jönni, hiszen Ézsau gyűlölete elzárta előle az utat. Ézsauban a Jákob iránti gyűlölete erősebb, mint akár a bálványok iránti rajongása. Nem akart megszülettetni, hogy a testvérét is megakadályozza abban, hogy világra jöjjön.

És itt az emberben levő rossz természet kérdése. Olvassuk: „(…) nagy az ember gonoszsága a földön, szívének minden indulata és gondolata mindig csak gonoszság” (I.M. 6/5)

A gonosz arról ismerszik meg, hogy még a bűnös szenvedélyeiről is képes lemondani, hogy másoknak árthasson. Ez, az önfeladás egyik speciális módja, ami kizárja a megtérés, a jobbá válás lehetőségét.

Ebből viszont az is következik, hogy mindig van remény a megtérésre, a jobbá válásra, amíg nem engedjük át magunkat a rosszindulatnak.

Rabbi Józsua rákiáltott egy zsidó besúgóra (moszer) aki a római kormánynak elárulta be a zsidó bujdosókat:

– Semmire kerülő! Meddig még? Meddig szállítod még a hóhéroknak a mi Istenünk népét?

– Ó. Mester, – sóhajtotta – én csak tövist írtok. Kigyomlálom a tövist. Kihúzom a tövist az Úr szőlőjéből!

De rabbi Józsua hangja újból megdördült:

 – Tövist irtasz? – kiáltotta – Te? Hát tied ez a szőlőskert? Hát van neked jogod ott irtani és gyomlálni?   Ott fenn lakik fölöttünk a szőlőkert gazdája. Övé a szőlő és övé a tövis. Csak Ő, - értsd meg. gaz áruló, - csak Ő irthat! Csak Ő irthat! Csak Ő gyomlálhat! Csak Ő tisztíthat! Csak Ő, senki más! Várj csak bűnös lélek, mert: „(…) kik jogtalanságot cselekszenek, mint a fű csakhamar lekaszáltatnak, és mint a zöld pázsit gyorsan elhervadnak!” (37. Zsolt. 1-2.)

Ugyan ki dönthet le földre engem? Mondta a besúgó nagyképűen!

Mire rabbi Józsua: „Ha magasra, mint a sas, ha a csillagok közé rakod is fészkedet, onnan döntenek le, úgymond az Örökkévaló!” (Obadja /4.)

A besúgó nevetve fordított hátat a Mesternek. Rabbi Józsua dühösen nézett utána, mire az ember megbotlott egy köbe, elesett és szörnyethalt.

Rabbi Józsua – mondta erre szomorúan –: Lám! Isten akarata nélkül még kisujja sem gördül meg az embernek. (Talmud Chullin 7b.)