Nem kell mindent megmagyarázni: Áron hallgatása – Jó szombatot!

2021. Április 09. / 13:24


Nem kell mindent megmagyarázni: Áron hallgatása – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma 19 óra 06 perckor köszönt be hozzánk, a Királynő holnap 20 óra 14 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. Ezen a héten a Smini (Mózes 3. 9:1–11:47.) hetiszakaszt olvassuk fel Mózes harmadik könyvéből. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

Áron fiait elemészti az isteni tűz és a hagyomány, érthetően, megpróbálja megindokolni, miért történt mindez, milyen bűn büntetése volt. A hagyományláncolat legelején azonban maga Áron, Isten első főpapja állt, aki hallgatott. Van, ami nem magyarázható, amit kimondottan tilos magyarázni: nem Isten szorul ilyenkor igazolásra, neki nincs szüksége igazolásra. Mások szorulnak a részvétünkre.

Az idén 85 éves Blu Greenberg, az ortodox zsidó feminizmus intellektuális úttörője, az Ortodox Zsidó Feminista Szövetség alapítója 19 évvel ezelőtt elvesztette a 36 éves fiát. A gyászhét idején egy látogatója, aki kétségbeesetten szeretett volna segíteni, mondani valami tényleg vigasztalót, arról beszélt neki, hogy Jonathan Soseph Greenberg túl jó fiú volt nekünk, a Jóistennek szüksége volt rá. Blu Greenberg azt felelte, hogy neki, az édesanyjának talán mégiscsak nagyobb szüksége volna most a fiára, mint a Jóistennek.

Nem kell ott is nagyon okosnak, bölcsnek, retorikusnak és kompetensek lenni, ahol nem lehet. Néha el kell viselnünk a csöndet, a néma univerzum süket csöndjét, „a végtelen térségek örök hallgatását”, ahogy a katolikus Blaise Pascal mondja. Istent a holokauszttal szemben, Hirosimával, a Gulággal szemben nem igazolnunk, csak tanúsítanunk kell. Megpróbálni hűségesnek maradni a vele kötött szövetségünkhöz mindennek ellenére, élni, és, amennyire lehet, úgy élni tovább, ahogy ő kérte tőlünk.

Jób barátai megpróbálják bebeszélni a szenvedések emberének, hogy bizonyára kell lennie valamilyen sötét bűnének, amelyért mindezt büntetésül kapja. Ők, a látszólag jámborak, nem tudják elviselni, ha Isten nem mutatkozik meg a világban, nem tudják tudomásul venni, hogy van ok nélküli szenvedés, hiába látják lépten-nyomon. Az effajta részvét helyetti bűntudatkeltés a voltaképpeni hit hiánya.

Áron, amikor ebben a hetiszakaszban a szeme előtt halnak meg a gyermekei, hallgat. Isten főpapja hallgat: nem jajgat, nem lázad, nem kér számon semmit és ugyanakkor nem igazol, nem fogad el, nem von le tanulságot. Az Örökkévaló főpapja nem szeretné igazolni az Ő döntését. Elviseli. Van olyan személyes fájdalom, amely nem artikulálható, nem megbeszélhető. Van úgy, ahogy Blu Greenberg mondja, hogy a szeretet legmagasabb formája az, hogy együtt hallgatunk valakivel. Vannak, mindenki ismeri, mély, közös, testvéries hallgatások: amikor ketten vagy többen ugyanarról hallgatunk. Felelet mindez, ahogy a protestáns Bergman mondja, Isten csendjére.

A zsidó gyász törvényei szerint az, aki elmegy a gyászolókhoz, nem kezdeményez beszélgetést maga. Csak a jelenlétével jelzi, hogy itt van, hogy részt vesz a gyászban, és nem bagatellizálja azzal, hogy szépen, okosan, jámboran megmagyarázza.

Áron Egyiptomban a nehéz beszédű Mózes szóvivője volt, ő tolmácsolta a fáraónak az Örökkévaló üzenetét – Isten földi hangja volt. Ő némul el most és épp így lesz némaságának irtózatos súlya.

Ő, aki a Jóisten szavait közvetítette, épp ő tanította meg a legmélyebb fájdalomban elhallgatni Izrael népét. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek