A türelemről – a fák életritmusának megtanulása: Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 19 óra 43 perckor köszönt be, a királynő holnap délután 20 óra 56 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Kedosim (Mózes 3. 19:1–20:27.) hetiszakaszt olvassuk.

A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A türelmetlenség vallásának korában élünk, ez az egyik legkomolyabb fenyegetés, ez boldogságunk egyik legnagyobb akadálya. 

Lassan élni úgy lehet, ha el tudjuk fogadni, nem fér bele minden az életünkbe és nem is kell nekünk megoldanunk mindent. Lassan élni egyszerre jelent indokolt önkomolyanvételt és annak a tudását, hogy egyáltalán nem vagyunk pótolhatatlanok.

A Tóra mostani hetiszakaszában arról olvasunk, hogy mit tegyünk az első években a gyümölcsfák termésével. 

A fa életének első három évében nem esszük meg a gyümölcseit, nem használjuk őket semmire, csak hagyjuk lenni, élni őket. Figyeljük az életet önmagában. Nem kell mindent használni valamire, ami él. Az élet elég önmagának és önmagában is jó. A negyedik év termésének különleges szentséget tulajdonítunk és csak az ötödik évtől kezdjük a termést hétköznapi módon „fogyasztani”.

Megtanulunk nem mindent és azonnal birtokba venni, felhasználni, elfogyasztani, megtanulunk rácsodálkozni arra, hogy a teremtés van, megtanuljuk ünnepelni, hogy vagyunk. Megtapasztaltatni Isten teremtményeinek közösségét. És Isten melyik teremtményétől lehetne inkább türelmet tanulni, mint a fáktól?

A türelmetlenség korunk vallása, minden és mindenki azonnal elérhető, virtuálissá lettek a távolságok látszólag, nem érzékeljük őket, pedig megvannak közöttünk. 

Arra törekszünk, hogy kimaxoljuk az életet, mindenhol járjunk, mindent kipróbáljunk, minden „beleférjen”, ahogy a turizmus kritikusai mondják. A sebesség és a teljesítmény megszállottai vagyunk. Érthető, kevés időnk van ezen a világon és pontosan nem is tudni, mennyire kevés. A növényi élet más. A fák soha nem sietnek sehová. A mezők liliomai, mint a názáreti Jézus példázatában olvasható, nem aggódnak azon, ki táplálja, ki ruházza őket.

Akik tudnak lassan élni, akiknek megadatott a türelem, amelyet a Tóra a fáktól rendel eltanulnunk, belátták, hogy nagyon sok minden nem tud beleférni egyetlen életbe, nem lehet egyetlen élet sem önmagában egész, csak a kapcsolódás lehetőségét kell megteremtenünk, folytathatóvá, akár eltéríthetővé kell tennünk, amit csinálunk.

Az omer-számlálás időszakában vagyunk, amikor most ezt a hetiszakaszt olvassuk. 

Egyesével számoljuk a napokat, tudatosan várakozunk, felkészülünk a Tóraadásra. Aki tud várni, aki a fáktól tanul türelmet, kinyitja szívét az Eljövendőnek. Felismeri a Végtelen időbeli megmutatkozását, azét, aki úgy mutatkozik be Mózesnek, hogy „leszek, aki leszek”.

A türelem, a lassú élet adományára tanít a fák mellett a szombati visszavonulás is. Ma, péntek este kezdődik az Omer-számlálás 21. napja.

Békés szombatot, sábát sálom!