Volt egyszer egy vidéki zsidóság

2020. December 24. / 11:47


Volt egyszer egy vidéki zsidóság

A budapesti Holokauszt Emlékközpont által Volt egyszer egy vidéki zsidóság címmel tavaly megrendezett tudományos tanácskozás célja az volt, hogy rávilágítson arra: mit is jelentett a vészkorszak a határon túli magyar kisebbségek szempontjából. A konferencia anyaga Jakab Attila és Kovács Tamás szerkesztésében kötetben is megjelent nyolc kutató előadásával és az emlékközpont igazgatójának bevezető előszavával.


Az 1944-ben Magyarországhoz tartozott, de a háború után újra elcsatolt magyarlakta területekről a jórészt magyar nyelvű és kultúrájú zsidóságot szinte teljesen elpusztították. Mint Kovács Tamás igazgató a Volt egyszer egy vidéki zsidóság című tanulmánykötet bevezetőjében fogalmaz: a  budapesti Holokauszt Emlékközpont (HDKE) konferenciája ezt a sokszor körbejárt, de talán még sok kérdést rejtő témát, annak néhány szeletét próbálta érzékeltetni. 

Az Emlékközpont különösen fontosnak tartotta, hogy a határokon túl is érkezzenek a helyi zsidóság történetét kutató szakemberek. Mint a bevezetőben olvashatjuk: a tanácskozás szervezésekor fontos szempont volt az előadások a választott témát mikrotörténeti módszerekkel közelítsék meg, vagyis „alulról", egy kisebb közösségen keresztül mutassák be az eseményeket.

A kötetben a következő előadások olvashatók (a tartalomjegyzék sorrendjében):

Szalai Miklós történész: A Holokauszt árnyékában. Észak-Erdély zsidósága a visszacsatolás után (1940‒1944);
Hrbácsek Noszek Magdaléna egyetemi oktató, Szlovákia: Zsidó kultúrlenyomat néhány szlovákiai városban; 
Heller Zsolt etnográfus, esszéista, Debrecen: „...a kóser debreceni páros” avagy adalékok a debreceni zsidóság történetéhez a reformkortól a második világháború kezdetéig;
Kapusi Krisztián történész, Miskolc: Főrabbik és dájánok a dualizmuskori Miskolcon;
Vörös István Károly középiskolai tanár, Pécs: „... értelem nélküli történés...” A pécsi-baranyai zsidóság veszteségei a holokausztban;
Szűcs József drámapedagógus, Tata: Hűlt helyek ‒ valaha volt zsidó közösségek Komárom-Esztergom megye két kistelepülésén;
Szarka Lajos történész, Szent Pál Akadémia: Egy nagy múltú közösség ‒ a keszthelyi zsidóság ‒ emlékezete;
Jakab Attila történész, HDKE: Önsorsrontó pusztítás. A magyar Holokauszt társadalomtörténeti mérlege és következményei.

A fotókkal gazdagon illusztrált könyvet a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány adta ki. Szerkesztette: Jakab Attila, Kovács Tamás.

(Címlapkép: zsidó munkaszolgálatos férfi 1942-ben, a kötet 111. oldaláról. Forrás: Fortepan/Barna Imre.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek