09.26. 18:15, kimenete: 09.27. 19:17 
A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány idén kétnapos nemzetközi konferenciát rendezett „Emlékhelyek,
csoportok, funkciók” címmel. A rendezvény középpontjában az emlékezetkultúra átalakulása, a holokauszt-emlékhelyek megőrzése, valamint a közösségi és egyéni emlékezés változó formái álltak.
Grósz Andor, a Közalapítvány kuratóriumának elnöke
A konferenciát Grósz Andor,
a Közalapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Szalay-Bobrovniczky Vince,
a Miniszterelnökség helyettes államtitkára nyitotta meg. Grósz Andor hangsúlyozta, hogy a holokauszt borzalmai mellett meg kell ismertetni a helyi múlt iránt érdeklődő
nemzedékeket az együtt megélt közös múlttal is.
"A pusztulás mellett szükséges felmutatni az életet, annak helyi formáiban. Az emlékhelyek éppen a körülöttük megjelenő párhuzamos használat okán alkalmassá válhatnak arra, hogy a helyi zsidó közösségek kulturális séták, felekezeti sokféleséget bemutató rendezvénysorozatok, turisztikai események keretében megismerhessék az elvesztett közösségeket, megismerhessék ezek lokális társadalmi begyökerezettségét, a közösen létrehozott városképi és kulturális örökséget. A Holokauszt Emlékközpont több folyamatban lévő projektben hangsúlyt fektet ezekre a lehetőségekre."
Gilly Carr
A plenáris előadást Gilly Carr, a Cambridge-i Egyetem konfliktusarcheológia és holokausztörökség professzora tartotta, aki beszélt az IHRA új Emlékhely-védelmi Chartájáról, a mögötte álló projektről és eredményekről. A dokumentum, amelyet öt év munkája után 2024-ben mutattak be Brüsszelben, gyakorlati útmutatást ad a holokauszt és a roma népirtás autentikus helyszíneinek megőrzéséhez. Carr bemutata a Charta kidolgozásának folyamatát, a tanulságokat, valamint azt, hogyan vált egy praktikus, gyakorlati útmutatóvá a mai, és a jövőbeli európai emlékhely-működtetők számára.
A „Murdered Jews of Europe” Alapítvány kutató munkatársa, Kerpel-Fronius
Ádám az egyik legfontosabb állami és nemzetközi emlékhelyet, a berlini Holokauszt Emlékműt és annak szerepét elemezte a német társadalom eklektikus emlékezetkultúrájában, míg az Osztrák Tudományos Akadémia Kultúratudományi Intézetének igazgatóhelyettese, Ljiljana Radonić az emlékmúzeumok globalizálódó trendjeiről beszélt, azt vizsgálva, miként illeszkednek a holokauszt univerzalizálásán alapuló múzeumi technikák az európai, kínai, japán, ruandai és boszniai emlékezetpolitikába.
A regionális emlékezetpolitikák is fókuszba kerültek: Matej
Beranek Szlovákia példáján mutatta be a zsidók és romák üldöztetéséhez kapcsolódó emlékműveket, Csősz László a komáromi erőd sötét örökségéről tartott előadást, ahol bemutatta az IHRA Roma népirtással foglalkozó bizottságának erőfeszítéseit is, amelyek a magyar elnökség 2015-ös évétől egy új emlékmű és kiállítás létrehozását szorgalmazzák.
Krinka Vidaković irodalomtudós és diplomata esettanulmányában a belgrádi Staro Sajmište emlékhely példáján keresztül mutatta be a múlt integrálásának kihívásait, Milovan
Pisarri, a Belgrádi Egyetem Filozófiai és Társadalomelméleti Intézetének kutatója pedig a bori koncentrációs tábor nehézkes emlékezeti folyamatait ismertette; hogyan készült el a helyszíni emlékmű, míg a múzeum sosem.
A konferencia második napján az előadók elsősorban az emlékhelyek oktatási és örökségvédelmi funkcióját hangsúlyozták. Tanja
Tuleković a jasenovaci rendszerhez tartozó Donja Gradina emlékhelyét („A borzalmak nyárfája”) mutatta be mint oktatási teret, míg Ladislav Trajer a szerbiai zsidó temetők megőrzésének gyakorlati kérdéseiről beszélt.
Glässer Norbert és Zima András
Mód László az olasz–szlovén határvidék háborús tájának emlékezetbeli átalakulását ismertette, Glässer Norbert és Zima
András pedig a zsinagógák és temetők multivokális emlékezetét elemezték, rávilágítva, hogy a helyek fennmaradását sokszor épp a sokféle használat biztosítja. A záró előadást Nicolae Drăgușin tartotta, aki a holokauszt emlékezetének alakulását vizsgálta Romániában és Moldovában, a rendszerváltás előtti és utáni időszak összevetésével.
Zucker-Kertész Lilla
