– Nem volt könnyű a verseny, ezért helyezéstől függetlenül minden résztvevőnek szívből gratulálunk – mondta Zima-Lipthay Judit, a Nyelvvizsga-központ vezetője az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen (OR-ZSE), ahol ma hirdették ki a héber fordítóverseny eredményét. A megjelenteket dr. Balázs Gábor, az OR-ZSE általános rektorhelyettese és dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója is köszöntötte.
– Hat évvel ezelőtt, 2019-ben rendeztük meg először a héber fordítóversenyt, ez a mostani volt a második, és ígérjük, hogy a megmérettetés folytatódni fog! – hallhattuk a verseny eredményhirdetésén Zima-Lipthay Judittól, az OR-ZSE Nyelvvizsga-központjának vezetőjétől. Hozzátette: nagy öröm számukra, hogy mindenféle korosztály képviseltette magát a versenyen, az pedig megtisztelő az OR-ZSE számára, hogy nemcsak budapestiek, de vidékiek is beneveztek.
Köszöntőjében dr. Balázs Gábor, az OR-ZSE általános rektorhelyettese elárulta: „tévedtem”. Mármint abban – fejtette ki –, hogy a fordítóverseny iránt lesz érdeklődés.
– Azt gondoltam, hogy lesznek talán öten, akiket ez érdekel majd – mondta –, és lenyűgözőnek tartom, hogy ilyen szép számú versenyző versengett egymással. Ma, amikor az ilyen szellemi elfoglaltságnak olyan konkurrensei vannak, mint a sorozatok és a közösségi platformok, örömmel vallom be, hogy tévedtem, és mégis sokan vannak olyanok, akik a sorozatnézés helyett a fordítást választják.
Dr. Balázs Gábor kijelentette: a zsidó hagyomány nem létezne interpretálás, értelmezés nélkül, márpedig minden fordítás egyben szövegértelmezés is. Köszönet és elismerés jár azoknak – fogalmazott –, akik az ősi zsidó hagyományt folytatva szövegeket fordítanak és értelmeznek.
Megköszönte a versenyzők részvételét – és egyúttal a szervezők, lebonyolítók munkáját – dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezetője is, aki kiemelte: a saját sakkozói múltja miatt ezt a versenyt igazából bajnokságnak tekinti.
– A héber fordítóverseny több szempontból egyedülálló kezdeményezés, ezért nyugodtan nevezhetjük magyar bajnokságnak is – mondta az ügyvezető. – A Mazsihisz örömmel támogatta ezt a „bajnokságot", és támogatja majd a jövőben is.
A Szövetség anyagi támogatása tette lehetővé, hogy a különböző kategóriák első három helyezettje nagy értékű vásárlási utalványt kapjon: az első helyezettek 70-70 ezer, az „ezüstérmesek” 50-50 ezer, míg a harmadik helyen végzettek 30-30 ezer forintos vásárlási utalványt kaptak. Dombi Gábor felajánlása révén az Infopoly Alapítvány könyvjutalommal honorálta a versenyzőket.
Íme, az eredmények:
Bibliai héber:
1. Szélig Áron
2. Mihály Mónika
3. Fehér Stefánia
Modern héber (alapszint)
1. Lénárt József
2. Csomós Rita
3. Vajda Noémi
Modern héber (középszint)
1. Vida Zsanett
2. Stern Lea Sára
3. Veliczky Barnabás
Modern héber (felső szint)
1. Kürti Enikő
2. Gungl Julianna
Szívből gratulálunk és további eredményes tanulást kívánunk!