Megjelent egy holland túlélő Auschwitzban írt memoárja

Megjelent magyarul Eddy de Wind holland zsidó orvos memoárja, amelyet az auschwitzi koncentrációs táborban írt. Az Auschwitz, végállomás című könyvet ezen a héten Budapesten mutatták be.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a könyvbemutatón arról beszélt: „a magyar kormányok felelőssége abban, ami 75 évvel ezelőtt történt, tagadhatatlan, vitathatatlan és megbocsáthatatlan”.

1944 áprilisától kezdődően „szisztematikusan 600 ezer magyar zsidó honfitársunkat deportálták a magyar politika és közigazgatás aktív közreműködésével” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Hozzátette: „mindig emlékezni fogunk, és mindig a történelmünk egyik, ha nem a legnagyobb szégyenfoltjának fogjuk tartania a holokausztot”.

Szabó Tibor Benjámin, a könyvet megjelentető Athenaeum Kiadó igazgatója arról beszélt: Eddy de Wind még az auschwitzi táborban, nem sokkal annak felszabadítása előtt írni kezdte visszaemlékezéseit. Ezért erre a könyvre még nem hatott az a „szokásrend”, amely a második világháború utáni évtizedekben alakult ki, és máig meghatározza, hogyan lehet beszélni a holokausztról.

Hozzátette: mivel a könyvet, noha már 1946-ban megjelent Hollandiában, évtizedekig alig néhányan olvasták, Eddy de Wind műve sem hatott a hagyományos holokauszt-narratívára.

Kitért arra: a könyv több ponton a megszokottól eltérő képet mutat Auschwitzról. Az SS-katonákról például hagyományosan az a kép alakult ki, hogy német precizitással és szaktudással végezték munkájukat, Eddy de Wind leírása szerint azonban ezek az emberek csak a „szlogenek szintjén szervezettek”, valójában „lumpen senkiházik, akik még ahhoz sem értenek, amit el akarnak érni”.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: az alapítvány munkatársai 17 éve dolgoznak Magyarországon a „kirekesztő, rasszista, antiszemita nézetek” felszámolásáért, és a legkülönbözőbb érzékenyítő programokkal igyekeznek megszólítani a fiatalokat és minden érdeklődőt.

Az emberek többsége sajnos még mindig közömbös, ha rasszista megjegyzést hall, vagy ha a hírekben arról beszélnek, hogy a közel-keleti országokban tömegével gyilkolnak keresztényeket. „A többség még mindig azzal nyugtatja magát, hogy ez nem az ő dolga, de mi, akik itt ülünk, tudjuk, hogy ezek a dolgok hova vezetnek” – tette hozzá Gordon Gábor.

Pécsi Tibor történész felidézte: a német megszállás alatt Hollandia hivatalnokai készséggel együttműködtek a náci hatóságokkal az ország zsidó polgárainak megbélyegzésében, összegyűjtésében és haláltáborokba deportálásában. Westerbork, ahol Eddy de Wind történetének egy része játszódik, csak egy volt a tranzittáborok közül. 1942 nyarától heti egy alkalommal, minden csütörtökön egy vasúti szerelvény indult onnan, a vagon oldalán pedig ott állt a végállomás neve: Auschwitz.

Melcher de Wind, az 1987-ben elhunyt szerző fia ismertette: édesapja azután kezdett írni, hogy a szovjet hadsereg közeledésének hírére a nácik elhagyták a tábort.

Felidézte: az orosz katonák megérkezése után napközben a betegek ellátásában segített, esténként pedig az emlékeit írta egy az SS-tisztek barakkjában talált füzetbe. A visszaemlékezést egyes szám első személyben kezdte el, de emlékei annyira közeliek és fájdalmasak voltak, hogy rövidesen egyes szám harmadik személyű elbeszélésre váltott.

Kitért arra is: édesapjának egész életét végigkísérte az auschwitzi táborban töltött időszak emléke. Hazatérve pszichiátriát tanult, és a haláltáborokat túlélők kezelésére specializálódott. Ugyanakkor ő maga is többször szorult kórházi kezelésre súlyos lelki traumái miatt.

A könyv előszava szerint Eddy de Wind orvosként önként jelentkezett munkára Westerborkba, abba a holland gyűjtőtáborba, ahová az édesanyját deportálták.

Itt találkozott egy fiatal zsidó ápolónővel, Friedellel, akivel egymásba szerettek és a táborban összeházasodtak. 1943-ban tehervonattal Auschwitzba deportálták őket.

Eddy de Wind a 9-es blokkba került, Friedel a 10-esbe, ahol orvosi kísérleteket végeztek nőkön. Amikor 1944 őszén az oroszok közeledtek Auschwitzhoz, a nácik – hogy eltűntessék a haláltábor nyomait – a foglyokat, köztük Friedelt - gyalog indították el Németország felé.

Eddy elrejtőzött és ott maradt Auschwitzban. Talált egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet, és írni kezdett. Könyve a legelső Auschwitz-beszámolók egyike. (MTI)

***

Auschwitz, végállomás - Egy túlélő naplója a haláltáborból

Eddy de Wind zsidó orvos önként jelentkezett abba a hollandiai gyűjtőtáborba, ahová édesanyját deportálták. Azt remélte, hogy így az asszonyt meg tudja menteni Auschwitztól, de tévedett. A táborban megismert szerelmével együtt 1943-ban őt is a haláltáborba vagonírozták.

Amikor a szovjet hadsereg közeledésének hírére a nácik 1944-ben elindították Németország felé az erőltetett meneteket, Eddy elrejtőzött, és a felszabadulás után ott maradt Auschwitzban ellátni a betegeket. Keresett egy ceruzát és egy jegyzetfüzetet, és írni kezdett.

Könyve a legelső Auschwitz-beszámolók egyike, amelyet a csak nem sokkal korábban átélt borzalmak és maga a nyers valóság tesz átütő erejűvé. Jelenlegi ismereteink szerint ez az egyetlen memoár, amelyet teljes egészében az auschwitzi haláltáborban írtak.

De Wind kötete először 1946-ban jelent meg, hogy aztán hosszú évekkel később, a tábor felszabadításának 75. évfordulójára, 2020-ban nemcsak hollandul, de számos más nyelven, így magyarul is napvilágot lásson. Az eredeti holland kiadás szószedettel, térképpel és a leszármazottak, valamint a fordító utószavával bővült. A kötetet a család archívumából származó képanyag illusztrálja.

Eddy de Wind (1916-1987) zsidó származású orvos és pszichiáter. Ő volt az utolsó, aki zsidóként orvosi diplomát kaphatott a hollandiai Leiden Egyetemen. A westerborki gyűjtőtáborban ismerte meg Friedelt, akit a táborban feleségül is vett. Mindkettejüket deportálták Auschwitzba. De Wind 1945 nyarán tért vissza Hollandiába, ahol újra találkozhatott szerelmével. A háború után elvégezte a pszichiáter szakot. Pszichoanalitikusként a súlyos háborús traumák kezelésére specializálódott. Már 1949-ben megjelenik a témában írt alapműve, a Szembenézés a halállal, amelyben először írja le a koncentrációstábor-szindrómát.