Schöner Alfréd: 50 évvel ezelőtt jegyeztem le e sorokat…

2024. Január 16. / 15:31


Schöner Alfréd: 50 évvel ezelőtt jegyeztem le e sorokat…

Én is emlékezem. Emlékezem e sorokkal, melyeket Ötven évvel ezelőtt írtam le. Akkor álltam fel a sívából, pár nappal korábban elhunyt az Édesanyám. Néhány nappal később avattak rabbivá… Gyászszakáll borította az arcomat…

- Édesanyám emlékére, a sivá után -

Vannak események, melyek beleivódnak az emlékezetbe, melyet állandó izzásban tart a gondolat.
A háború után születtem.
Nem láttam a gettó eredeti deszkapalánkját, összezsúfolt embereket, félelmet kifejező arcot, remegő tekintetet.
Nem érezhettem a deportálás okozta kiszolgáltatottságot, a kimerültséget a kilométerek százai miatt, a hátizsák szíjának hasítását a vállon, a jajszót követő gúnykacajt, az esetenkénti részvétet.
Nem éltem át koncentrációs táborok poklát, nem sínylődtem csontvázzá fagyott emberekkel.
Az erőszak tobzódását csak könyvek mesélték s fényképek tanúskodtak a villamos árammal átitatott drótkerítésekről.
Filmek utánozták a hangulatot, a gyilkos légkört, mely harminc évvel ezelőtt sötétségbe burkolta a civilizációt és a civilizált világot.
Békében születtem, békében élek.
S mégis…
Idegrendszerem viseli szüleim megpróbáltatásait, nagyszüleim, testvéreim erőszakos halálát.
Megfigyelőkészséget az át nem élt, de átérzett élmény is formálja.
A minap különös esemény szemtanúja voltam.
Szemben magaslik Közép-Európa egyik legnagyobb, egyik legszebb temploma: a Dohány zsinagóga.
Látványosság, melyre fel kell figyelni, ódon falaira, kupoláira, varázsára, monumentális jellegére, árkádjaira, sírkertjére.
Árkádsor a Wesselényi utcában.
Egyikén márványtábla, mely emléket állít az üldözötteknek s a hősöknek, akik életüket áldozták mások szabadságáért.
Emberek haladnak előtte.
Öregek, fiatalok, gyerekek, nők, férfiak.
Van, aki megáll előtte s elolvassa.
Szeme siklik az arany betűk felett.
Másik ismerős pillantást szór rá.
A harmadik nem is veszi észre.
Különös alkat – hatvan év körüli asszony – állt az újonnan koszorúzott tábla előtt.
Középmagas, bizonytalanul járó asszony, egyszerű ruhában, melyet tisztaság aranyozott.
Őszbevegyülő barna haját összezavarta a naiv szél.
A naiv szél, mely nem láthatta, mit érez az asszony.
Különben nem zavarta volna áhítatában, mikor a koszorú szalagját enyhe cirógatással, simogatással szeme elé emelte, majd csókot lehelt rá.
Mily kifejező lehet egy kézmozdulat, ahogy lassan, de méltóságteljesen emelkedik a magasba, kifejezve megtörtséget, egykoron átélt szenvedéseket, megalázottságot, belenyugvást.
Szalag az emlékezés koszorúján.
Egyszerű anyag, három színnel átszőve, melyet megnemesített, s nekem szentté avatott egy fáradt kézmozdulat.

1974. január 18.

Megjelent az Irgalom kapuja című kötetemben

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
Gratulálunk az Oscar-díjas Robert Downey Jr.-nak!
Zsidó világ
A Frigysátor a teremtett világ tükre – Jó szombatot
Mazsihisz hírek
Abonyban tárgyalt Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke