Meghalt Kálmán C. György – Kalogány tanár úr, mindent köszönünk!

Tragikus módon egy héttel a testvére, Kálmán László nyelvész halála után ma reggel meghalt Kálmán C. György irodalomtörténész, publicista is. Ritka jó ember volt és ritka jó tanár, aki mindössze 67 évesen hagyott itt minket – szeretete, derűje, humora és sajátos „kalogánysága” egész nemzedékeknek hiányozni fog. Fakadjon áldás emlékéből!

Kalogánynak hívta mindenki, méghozzá szeretetből, Kálmán C. György ugyanis azon kevés emberek közé tartozott, akit nem lehetett nem szeretni. Diáknemzedékek nőttek föl óráin és értették meg tőle azt, hogy a tudomány önmagáért és önmagában mit sem ér, ha hiányzik mögüle az Ember.

 Márpedig az ő mindig derűsen és kedélyesen csillogó szeme azt üzente: „rendben, hívjátok csak tudománynak az irodalmat, ha nagyon akarjátok, de azért tudjatok róla, hogy az irodalom elsősorban szenvedély, szerelem, életforma, elhivatottság, mert az irodalom igazából nem okoskodó professzorok számára kitalált diszciplína, hanem élet és halál, étel és ital, kérdés és válasz egyszerre, kedves diákok, az irodalom nemcsak tudomány, hanem annak a lenyomata, hogy élni és olvasni egyszerre jó és érdemes”.

Igen, ez volt az, amit úgy neveztünk: „kalogányság". 

Habár végigjárta a tudományos ranglétrát a professzorságig, a lelke mélyén megmaradt örök diáknak, aki kicsit mintha mulatott is volna azon a professzoron, amivé lett. Nemcsak a világ dolgain tudott jókat derülni, hanem saját magán is, neki ugyanis megvolt az a ritka emberi tulajdonsága, hogy nem vette túl komolyan saját magát – ám annál inkább tisztelte a másikban az Embert. Ha a folyton nevetős szemébe néztünk, azt hihettük, legbelül ő még mindig huszonéves örökifjú – talán ezért is oly sokkoló most a halálhíre. Egy héttel ezelőtt a testvérétől, Kálmán László nyelvésztől búcsúzott a Facebookon, és sem neki, sem senki másnak eszébe nem jutott, hogy a halál Kalogányt is utoléri ily hamar. 

Testvérével, az egy hete elhunyt Kálmán Lászlóval (Forrás: Facebook/Kálmán C. György)

A Tanár úr mindössze 67 évesen ment el – hát lett volna még pár évtizede arra, hogy köztünk legyen. Pontosabban szólva: mi legyünk ővele. Hiszen jó volt a társaságában lenni, jó volt a szövegeit olvasni, jó volt a kalogányságában elmerülni. 

Évekkel ezelőtt ő is tagja volt az Élet és Irodalom kritikai kvartettjének, amely havonta egyszer összeült az Írók Boltjában, hogy kivesézzen, felboncoljon, megbíráljon egy friss magyar kortárs szépirodalmi alkotást. Az ÉS-kvartett egyik legfontosabb jellemzője a pontozás: mind a négy kritikus 1-től 10-ig pontozhat egy könyvet, s ebből jön ki aztán a végeredmény, amitől az élve felboncolt szerző vagy halálig sértődött vagy éppen ellenkezőleg: a mennybe ment. Az ember úgy volt vele, hogy ha legközelebb találkozik Kalogánnyal, akkor megmondja neki: milyen igazságtalan, hogy a kritikusok nem kapnak pontot. Mert ha kapnának, akkor Kálmán C. György bizony a maximális 10-et érdemelné. Hiszen figyelmes volt, értő és megértő olvasó, kíváncsi és nyitott.

Föl sem merült, hogy erre a kedves elismerésre, erre a baráti és olvasói gesztusra már nem marad majd idő. 

Hogy eljön az a nap, amikor nem lehet neki személyesen elmondani: Kalogány, ez bizony 10 pont volt. Nagyon szerettük ezt az embert. Rettenetes űrt hagy maga után. 

* * * 

KÁLMÁN C. GYÖRGY (1954-2021)

Budapesten született 1954. április 22-én. Magyar-esztétika szakos diplomát szerzett, pályája kezdetén magyar irodalom- és nyelvtanárként dolgozott, majd könyvtáros lett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetében. Az MTA-nál később a modern irodalmi osztály munkatársa, majd az irodalomelméleti osztály tudományos munkatársa, végül főmunkatársa lett. Munkásságát 1989-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal ismerték el, később megkapta a Széchenyi professzori ösztöndíjat, 2003-ban pedig a Szépírók Társasága díját. 

Dolgozott szerkesztőként, szerkesztőbizottsági tagként a BUKSZ (Budapesti Könyvszemle), a  Cafe Babel, a 2000, a Literatura folyóiratoknál, rendszeresen publikált a Magyar Narancsban és az Élet és Irodalomban.  Docens, egyetemi tanár, majd tanszékvezető volt a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem irodalomelméleti tanszékén; volt az MTA Irodalomtudományi Bizottságának titkára. 

A diákok 2004-ben őt választották meg a pécsi bölcsészkar legjobb tanárának.