Ma 53 éve hunyt el Seress Rezső, a szomorú „kisember”

A valaha felcsendült legszomorúbb dallam kiötlője minden bizonnyal maga is a legszomorúbb ember volt, aki valaha élt a Földön. Az élethez nem ragaszkodott, de a Kispipához és az oda tartozó örömlányokhoz és zsidó kisegzisztenciákhoz mindig hűséges maradt. 

Ma 53 éve hunyt el Seress Rezső, a Szomorú vasárnap szerzője, aki megátkozta az emberiséget. Egy korábban megjelent cikkünkkel emlékezünk!

Legszebb dalainak már a nyitó sorai is beszédesek: Én úgy szeretek részeg lenni, mert akkor nekem nem fáj semmi. Fizetek, főúr, volt egy feketém és egy életem, mit elrontottam én. És az életmű és a világ tetején: a Szomorú vasárnap.

Ezt nem is szükséges tovább idézni, és nincs az a vájtfülű irodalmi és zenei elemzés, amely valaha megfejthetné, hogy ez a két egyszerű szó együtt, mögöttük a gyötrően komor, vigasztalanul önmagát ismétlő és erősítő dallammal, hogyan tudta minden reménytelenségek végső kifejezőjévé tenni ezt a látszatra oly ártalmatlan, melankolikus slágert. Valami pokoli varázslat ül ezen az alattomosan fülbemászó számon, amely első akkordjától kezdve a hatalmába kerít minket és napokig nem enged el: olybá tűnik, Seress Rezső megátkozta benne az emberiséget.

A keserű, reménytelen elvágyódás dalnoka volt: „művészkarrierje” úgy kezdődött, hogy megszökött otthonról és beállt egy cirkuszba artistának: kis termetű volt és el akart rugaszkodni minden emberi köteléktől. Aztán egy próbán a mélybe zuhant, szinte csoda, hogy túlélte. Tovább menekült, színésznek állt, a városligeti Műszínkörben dolgozott és néha félrevonulva zongorázgatott magában.

Makacs rosszkedvét kitartó tréfacsinálással leplezte akkor is, amikor aránylag a legjobban ment neki, ezt a róla szóló anekdoták hosszú sora is tanúsítja. A ’20-as és a ’30-as évek fordulóján ontotta magából a dalszövegeket és a kedvét egyre komorabbra színezte a gazdasági válság és Európa, benne Magyarország és a Kulacs vendéglő egyre világosabban kirajzolódó jövője.

Ez az önmagát szórakoztató „kunsztja” végül színpadra került, később pedig segített neki, hogy olyan előkelő helyre kerülhessen zongorálni, mint a Dohány utcai Kulacs vendéglő. Így verekedte fel magát, átmenetileg, a középosztályba, miközben szerzeményeiért majd megőrültek az úgynevezett „alsóbb néposztályok”, a cselédek és az inasgyerekek: az ő egyszerű, de messze szálló vágyaik trubadúrja volt. A kicsik nagy hiteinek és szükségszerű, hatalmas csalódásainak dalköltője. Dalainak fájdalmas melankóliája egyedül arról tanúskodik, hogy ezt a világot nem a kicsik számára rendezték be.

Seress Rezső születésének 130. évfordulójára írt cikkünk / IDE KATTINTVA olvasható el.