Istenneadja – Sas József halálára

2021. Január 17. / 10:53


Istenneadja – Sas József halálára

Az 1939-ben született Sas József színész, rendező, humorista, a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója tegnap éjjel hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.  A művészt két éve agyvérzés sújtotta, sajtóhírek szerint pedig nemrégiben koronavírus-fertőzést kapott. Halálhírét családja is megerősítette.


A magyar kabaré története ízig-vérig magyar zsidó történet, amely Nagy Endrével és – például – Szép Ernővel kezdődött és volt némi oldalági köze, mondjuk, Karinthy Frigyeshez is, illetve a Trianon után magára maradt magyar nagyváros, a „bűnös” Budapest történetéhez. Sok lenne felsorolni is, ki mindenki járult hozzá ehhez a sajátosan nagyvárosi, az aszfalt folklórjában gyökeret verő műfajhoz Salamon Bélától a színpadot egykor Verebes Istvánnak ünnepélyesen átadó Kellér Dezsőig, a nagy műfajtörténeti áttekintésnek azonban lesz egy fejezete, dicsérő-bíráló, de feltétlenül önálló fejezete, amelynek címe az lesz: Sas József Mikroszkóp Színpada.

Ez a hosszú, szívós, sok tekintetben kissé régimódi kabaré, egy műfaj jobb és rosszabb hagyományainak kétségbevonhatatlanul páratlanul népszerű utolsó mohikánja a nagy megújulás, a dumaszínház, a standup comedy előtt.  

Sas József nagy idők tanúja, nagy hagyományok örököse, sajátos értelmezője, elmélyült, megindító, bájos ripacs, túlzásai a közönsége iránti szeretet megnyilvánulásai voltak, bármit megtett volna értük. Odaadó nevettető, akinek nem volt élete a színházon kívül, ebben is a régi iskolához tartozott.  

Ugyanott dolgozni egy egész életen át, ugyanazért dolgozni, saját erőből boldogulni, a kuncsaftot szolgálni ki, bármi is az óhaja, mindig mindent raktáron tartani, ezek a polgári és kereskedőerények vezették egész életében. Ebben példa marad majd mindig.  

Az, hogy valaki önálló fejezetté válik egy-egy vállalkozás történetében, azt jelenti, élete önmagában megálló, lezárt, kerek egészként értelmezhető, egy korszak emblémája, egy stílusé, erényeivel és hibáival. Hogy élete megmutat valami mást is, önmagán túl, egy ízlésformáról és nemzedékről. A kultúráról, mint közösségről.  

Sas József élete ilyen élet. Kerek és egész, azonos önmagával és túlmutat önmagán. Így van jelen mindaddig ő és a színháza is, amíg megmarad velünk a magyar kabaré emlékezete.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek