II. János Pál ma 35 éve tett történelmi látogatást a római zsinagógában

2021. Április 13. / 22:37


II. János Pál ma 35 éve tett történelmi látogatást a római zsinagógában

Az akkori katolikus egyházfő, II. János Pál a római zsinagógában 1986. április 13-án tette azt a történelmi jelentőségű látogatását, amely mérföldkőnek bizonyult a keresztény és az izraelita közösség két évezredes kapcsolatában. Az esemény jelentőségét növelte az a másik találkozó, amelyre fél évvel később került sor Assisiben, ahol a világvallások vezetői együtt imádkoztak a békéért.


 II. János Pál pápát a római zsidó közösség Tiberis-parti nagytemplomában Elio Toaff főrabbi és Giacomo Saban, a római izraelita közösség elnöke köszöntötte 1986. április 13-án. 

„Zsidó és keresztény testvérek!” – szólította meg a római pápa a jelenlévőket a katolikus egyház egyetemes pásztoraként, ami azonnal jelezte, hogy a kapcsolat, a látogatás alapja a közös ábrahámi hitben való testvériség. Elmondta, a Gondviselés sugallatára érkezett ide, hogy a nagytemplomukban találkozzon a zsidó közösséggel, mely ebben a városban él az antik időktől fogva, hogy „együtt gondolkozzon az Örökkévaló jelenlétében Róma püspöke és zsidó közössége találkozójának a jelentőségén”.

A pápa utalt a főrabbi 1981 februárjában tett vatikáni látogatására és arra a sok találkozóra, amikor a Vatikánban fogadta a helyi zsidó közösség tagjait. Felidézte azt a szép gesztust, amikor a nagybeteg XXIII. János pápa halála előtti estén a római főrabbi, hívei kíséretében, a Szent Péter téren együtt imádkozott a város katolikusaival. 

Köszönet volt ez többek között „a jó pápa” gesztusáért, amikor ő – hazatérőben – a nagyzsinagóga mellett elhaladva, megállította az autóját, hogy a zsinagógából hazainduló római zsidó híveket megáldja. „Ennek az örökségnek a jegyében jöttem el hozzátok, immár templomotok belsejébe, hála nagylelkű vendéglátásotokért” – szólt a Szentatya.

(Forrás: Magyar Kurir – ahol a cikk teljes terjedelmében olvasható)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Bát micva a Rumbi Tanházzal a Rumbach-zsinagógában
Zsidó világ
A Goldberger Alapítvány és a tatai zsidó temető