Az auschwitzi haláltáborban 54 évesen meggyilkolt Grosz Mór és Grosz Mórné, valamint kisfiuk, a 9 éves Grosz István emlékezetére botlatóköveket helyeztek el a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton. A rendezvényen beszédet mondott Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) elnöke és Fináli Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöki megbízottja is.
A leszármazottak, a Mazsike és Balassagyarmat város együttműködésében helyezték el a Grosz család megölt tagjainak emlékére a Gunter Demnig szobrászművész által megalkotott botlatóköveket. Csach Gábor polgármester a megemlékezésen többek között azt mondta: a város történetétől elválaszthatatlan a zsidóság, így Balassagyarmat számára fontos az elhurcoltak és meggyilkoltak méltó emlékezete. Kirschner Péter Mazsike-elnök kifejtette: az egyesületnek mintegy 30 éves missziója a botlatkövek magyarországi elhelyezése, majd bemutatta és méltatta Gunter Demnig ez irányú munkásságát.
Fotó: Gyarmati Hírek
A rendezvényen szólt a megjelentekhez Fináli Péter, a Mazsihisz elnöki megbízottja is, aki azt mondta: a Grosz család három felnőtt fia munkaszolgálatosként élte túl a vészkorszakot, az ő leszármazottaik jóvoltából kerülnek helyükre a botlatókövek. Hozzátette: kötelességünk emlékezni és emlékeztetni arra, ami történt, hogy a tragikus múlt ismeretéből emberséget és felelősséget tanulhassunk.
