A holokauszt 80. évfordulója alkalmából emléktáblákat avattak Budapest 16. kerületében, hogy méltó módon emlékezzenek a múlt borzalmaira és a mátyásföldi zsidó közösség tragédiájára. Az eseményt a Budapest Főváros 16. kerületi Önkormányzat és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezte a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezetközpont közreműködésével.
Az Imre utca 4. szám előtti területen és a temető mellett felállított emléktáblák fontos üzenetet hordoznak. Ahogy az eseményen Frölichné
Lendvai Beatrixtól , a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezetközpont igazgatójától is elhangzott, „a múlt tanulságai nélkül nem tudjuk megalapozni a közös jövőnket.” A közösen összefogott szervezetek célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a helyi zsidó közösség történetére, és lehetőséget adjanak emlékezni, leróni tiszteletünket az egykor mátyásföldi, sashalmi és környékbeli zsidó közösség mártírjai előtt.
A
táblaavatás első állomása az Imre utca 4. szám előtti terület volt. Az
ünnepélyes eseményen köszöntőbeszédet mondott Kovács Péter, a 16.
kerület polgármestere, méltatva a Helytörténeti Egyesület és Goldberger Tamás
helytörténeti kutató munkáját. Kiemelte az önkormányzat szerepét abban, hogy az iskolások körében is tudatosítsák: soha többé ne fordulhasson elő olyan tragédia, mint a holokauszt, "hogy
bárki azt gondolja, embertársainak elpusztítása megoldás lehet bármire".
„Magyarország
zsidó közössége borzalmas tragédiát szenvedett el” – hangzott el dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnökének beszédében. Kiemelte,
hogy míg Európában már minden zsidót gettósítottak, deportáltak, addig Magyarország
a viszonylagos béke utolsó szigete maradt. A németek bejövetelével azonban a magyarországi,
addig érintetlen vidéki zsidó lakosság sorsa is megpecsételődött, hiszen
rövidesen, a következő hónapban megkezdődtek a gettósítások a történelmi
Magyarország területén.
Az egykori imaház előtt állva megrendítő volt hallani, hogy egy valaha virágzó, majd hamuvá lett zsidó közösség emlékezetének bástyáit állították most fel ezekkel a táblákkal. Hiszen az egykori zsidó temető helyén már nincs semmi, nem tudhatjuk, vannak-e még emberi maradványok a földben – mégis kötelességünk megemlékezni arról, amit a vészkorszak embertelensége megpróbált eltörölni. A temető a halál helye, mégis, annak nem léte még fájóbb, maga a teljes üresség, amelyet egy közösség sem érdemel.
Beszédében a Szövetség elnöke részletesen kitért a mátyásföldi zsidó közösség sorstragédiájára: 1944 tavaszán először vagyonukat zárolták, majd májusban gettóba költöztették őket Sashalomra. 1944. június 30-án végül az ő útjuk is Auschwitzba vezetett, ahol elveszítették a nevüket, elveszítettek mindent, ami egy embert emberré tesz. Számokká váltak.
A Mazsihisz-elnök hangsúlyozta a helyi zsidó közösség hozzájárulását a kerület fejlődéséhez: „A pusztulás mellett be kell mutatnunk az életet is, a zsidó életet, a zsidó hagyományok és kultúra minden gazdagságát. Tudatosítanunk kell a helyi zsidó közösségek sokféleségét, lokális társadalmi begyökerezettségét, a közösen létrehozott városképi és kulturális örökséget.”
Az elhelyezett emléktáblák nem csupán a múlt felidézésére, hanem a jövő formálására is szolgálnak – hangsúlyozta a Mazsihisz elnöke. „Nem hagyhatjuk, hogy a történelem megismételje önmagát. Össze kell fognunk, hogy a sötét múlt soha többé ne térjen vissza!”
„Megpróbálunk előre nézni. A cél nem csak az emlékezés, hanem hogy emlékeztessünk.”
Boros Tamás, a Corvin Mátyás Gimnázium igazgatója az ifjúság oktatásának fontosságát hangsúlyozta. A holokauszt áldozatainak emléknapja kötelező esemény az iskola életében, és fontos kihívás a gimnázium számára, hogy a történelemkönyveken túl is érthetővé és átélhetővé tegyék ezeket az emlékeket, eseményeket. „Egyetlen
út vezet ehhez; ha sikerül megérinteni őket valamilyen
személyes emlékkel.”
Dr. Goldberger Tamás helytörténeti kutató röviden bemutatta a mátyásföldi zsidó közösség életét, betekintést nyújtva a hely létrejöttének történetébe: "ez a
környék nem létezne, ha 137 évvel ezelőtt nem alakul meg a Mátyásföldi
Nyaralótulajdonosok Egyesülete." Beszélt
a közösség sorsáról, arról, milyen jelentős személyiségek járultak hozzá a
település fejlődéséhez. A végén kiemelte, hogy van még tennivaló,
a múlt megőrzésének emléket állítani pedig a szervezetek közös összefogásával
lehetséges – ennek példája ez a tábla is. Megköszönte Répás Péternek, a Mazsihisz Közösségi Szolgálat igazgatójának lelkiismeretes munkáját.
"Eisenberger Géza gödöllői főrabbi vezetésével hétszer körüljárták az új temetőt Neulander Jenő főkántor szívbemarkoló zsolozsmái közt. (...) Goldberger Henrik, a hitközség díszelnöke gyönyörű beszéddel vette át a halottak új hajlékát. Következőket mondta:
Utolsó földi állomás ez a ház, az öröklétbe vezető úton, ahol a teremtő Atyánk bölcs rendelkezése szerint - áldassék az ő szent neve – megpihenést, megváltást és megbocsátást nyernek mindazok, akik az életben megfáradtak, szenvedtek vagy megtévedtek. (...) E csendes sziget partjain törjenek meg a gyűlöletnek, gonoszságnak tajtékzó hullámverései, templomi csendjét, lakóinak síri álmát sohase zavarja meg semmiféle profán zaj vagy nemtelen indulatok bősz üvöltése!"
Egyenlőség, 1936. szeptember 24.
A megemlékezés végén a résztvevők a temető melletti emléktáblához vonultak, amely hasonló módon tiszteleg a helyi zsidó közösség múltja előtt. Az esemény üzenete egyértelmű volt: emlékezni kell, hogy a történelem sötét korszaka soha többé ne ismétlődhessen meg.
Zucker-Kertész Lilla beszámolója