A csend hangja – 81. Holokauszt Mártírok Napi Megemlékezést tartottak Miskolcon

Az emlékezés a jövő záloga – e gondolat hatotta át a 81. Holokauszt Mártírok Napi Megemlékezést, amelyet vasárnap tartottak az Avasi izraelita sírkertben. Az eseményen a Miskolci Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetői mellett részt vett Miskolc város önkormányzatának képviseletében Hollósy András alpolgármester is. Az eseményen számos közéleti és vallási vezető is jelen volt.

1944-ben ebben a hónapban gyűjtötték össze Miskolc városának zsidó lakóit a vasgyári téglagyár udvarán az elhurcolásuk előtt. Az elmúlt három évben a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Körének tagjai is rendszeresen részt vesznek a megemlékezésen, leróva tiszteletüket az áldozatok előtt a temetőben. Az idei gyászbeszédet Markovics Zsolt főrabbi mondta el, míg a Tiszáninneni Református Egyházkerület képviseletében Barna Sándor püspök szólt a jelenlévőkhöz.

Deutsch Miklós (balra) és dr. Grósz Andor (jobbra) az avasi izraelita temetőben. Fotók: Rogosz Péter, minap.hu

Deutsch Miklós, a Miskolci Zsidó Hitközség elnöke beszédében hangsúlyozta: a 81 évvel ezelőtti események nem ismétlődhetnek meg. Megemlékezett a Miskolcról és környékéről elhurcolt 17–18 ezer zsidó hittestvérről, akik közül alig tértek vissza néhányan.

„Ezeket a tényeket nem lehet elégszer elmondani” – emelte ki a Miskolci Zsidó Hitközség elnöke –, különösen most, amikor egyre kevesebben vannak már azok, akik személyes tanúságot tudnak tenni."

„Már az utazás során többen meghaltak a levegőtlen, zsúfolt marhavagonokban. Akik túlélték az utazást, azokra szelekció várt és a legtöbben egyenesen a gázkamrába kerültek” – idézte fel, majd hozzátette, hogy nem szabad elfelejteni ezeket a történelmi tényeket. Éppen ezért fontos és előremutató, hogy egyre több fiatal látogatja meg a Miskolci Zsidó Múzeum és Látogatóközpontot szerte az országból. A múzeumban nemcsak a holokauszt történetével, hanem a zsidó hagyományokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. Az emlékezés így válhat élő kapcsolattá a jövő nemzedékeivel.

Mártírok napi megemlékezés Miskolcon Fotó: Vajda János, boon.hu

Prof. Dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke személyes hangú beszédében fogalmazta meg a kollektív emlékezet és az emlékeztetés felelősségét, és azt, hogy a gyász és a hiány nem halványul az idő múlásával.

"Ők még a gettósítás idején is hittek abban, hogy velük nem történhet meg ugyanaz, mint más országok zsidó közösségeivel megtörtént. Azonban nem számított az évszázados együttélés és az első világháborúban elhunyt 176 miskolci zsidó, de az az erőfeszítés sem, amelyet a helyi zsidóság a város fejlődése érdekében fejtettek ki. Mindent felülírt az elvakult gyűlölet és a mohóság, amivel el lehetett venni a zsidók vagyonát, házaikat és elkobozni a város 807 zsidó tulajdonú üzletét, ipari vállalkozásait, az ügyvédi irodákat és orvosi rendelőket. 1949-re pedig a Holokauszt után a beköltözőkkel együtt is csupán kétezer zsidó maradt Miskolcon. A veszteség, amit a Holokauszt a magyar zsidóságnak és az egész nemzetnek okozott, számszerűsíthetetlen és felmérhetetlen”  – hangzott el a Mazsihisz elnökének beszédében.

Emlékező gondolatai során felidézte a gettósítás, majd a deportálás helyi eseményeit: a több mint tízezer embert, akiket az Arany János utca környékén hatalmas zsúfoltságban helyeztek el, majd 1944. június 5-én a Tatár utcai téglagyárba hurcoltak, ahonnan Auschwitzba indultak a halálvonatok. Június 15-én – napra pontosan 81 évvel a megemlékezés napja előtt – indult az utolsó szerelvény.

„A múlt figyelmeztet – de csak a jelen tettei menthetik meg a jövőt” – mondta dr. Grósz Andor, hangsúlyozva, hogy ma, amikor a világ egy része mintha feledni akarná a második világháború tanulságait, különösen fontos tudatosítani, hogy a gyűlölet mindig antiszemitizmussal kezdődik – de ritkán ér ott véget.

„Nem hozhatjuk vissza, akiket elvesztettünk. De taníthatjuk gyermekeinket tiszteletre, együttérzésre, az emlékezés fontosságára. Csak így van jövőnk – csak így van jövője az emberiségnek” – zárta gondolatait Dr. Grósz Andor.

Hollósy András, Miskolc alpolgármestere. Kép: minap.hu

Hollósy András alpolgármester gondolatébresztő beszédében felidézte a város 1944-es gettósítását, és szívszorítóan jellemezte a vasgyári téglagyár udvarát, amely a pusztulás várótermévé vált. „Ami akkor történt, elfelejthetetlen, megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan”

„Ahogy jöttem ide az avasi zsidó temetőbe, szembe ötlött velem a tábla, amin szerepel, hogy Ne ölj! Mégis sok ezernyi áldozat neve van a kőtábla alatt. Ez is egy szomorú mementója annak, hogy mivé is lesz az ember, ha nem teljesíti az Úr parancsolatát és nem szereti felebarátját úgy, mint önmagát” – Kiemelte, hogy Miskolc ma is büszke arra, hogy a nemzetiségek és kisebbségek közösen alkotják a város közösségi szövetét, és hozzátette: „A mai megemlékezésben a fájdalmon túl helye kell, hogy legyen a reménynek is.”

Elmondta, felelősségünk van abban, hogy a jövő nemzedékei is megismerjék az igazságot és a mi kötelességünk megőrizni azok emlékezetét, akik már nem lehetnek itt, hogy hallassák hangjukat.

"Építsük tovább azt a sokszínű, egymásra figyelő közösséget, amelyben nem a származás, vagy a vallás, hanem az ember méltósága a legfőbb érték és az egymással való közösségvállalás a kulcs”

A megemlékezésen több más felszólaló is hangot adott a közös gyász és emlékezés fontosságának. Jelen volt Dr. Hunyadi László, Izrael állam tiszteletbeli konzulja, Barna Sándor református püspök, Dr. Bakk Richárd rendőrezredes, valamint Dr. Szabó-Tóth Kinga egyetemi docens is. Az eseményen közreműködött dr. Nógrádi Gergely főkántor.

A megemlékezés legfőbb üzenete az volt, hogy az emlékezés nemcsak a zsidó közösség, hanem az egész társadalom felelőssége. Mert a holokauszt nem csupán zsidó tragédia volt – hanem az emberiség egésze veszítette el vele emberségének egy darabját. Ezért nemcsak emlékezni kell – hanem tanítani, emlékeztetni, és cselekedni.

kép: minap.hu

Ez a nap nem a szavaké, hanem a csendé volt, amelyben ott zúg a múlt fájdalma és a remény halk, de kitartó moraja. Mert ez a csend nem lehet tétlen. Ahogy a gyertyák lángja világít a sötétségben, úgy kell az emlékezésnek is utat mutatnia a jövő felé. Hiszen a múlt fájdalma csak akkor válhat a jövő tanítójává, ha nem felejtjük el – és ha felelősséggel őrizzük tovább.

Zucker-Kertész Lilla