Előzékeny, szerény, tapintatos bonviván volt, olyan Robi bohóc, aki rafináltan parodizálta is rögtön az olcsó kedélyességet. Minden poénja kiszámítottan ült, de valódi titka a szerelem volt, amelyet irántunk érzett. Nem akarta meghódítani a közönséget, túl gyengéd volt ehhez és túl okos is. Ismerte a titkos átjárót az operett és a groteszk között.
Még Reisz néven született rendes, nagypolgári családban, nagyapja, Reisz Dávid a Klauzál téri csarnokban volt fűszerkereskedő és jól ment a bolt. A kis Robi, akinek édesanyja jámbor katolikus volt, keresztény felekezeti iskolákban okosodott, hegedű szakot végzett a Zeneművészeti Főiskolán és aztán, más géniuszokhoz hasonlóan, Rózsahegyi Kálmán bácsi tanodájában pakolta rá tehetségére a szükséges színész-mesterséget.
Miközben a színpadokról jobbára letiltották, Szálasi nemzetvezető testvér előtt mégiscsak volt módja fellépni félig zsidó származása ellenére is az illetékes hatóságok nagyvonalúan hanyag magatartásának hála. Édesapját azért elhurcolták munkaszolgálatra.
Ahogy a létező szocializmus belátta, hogy az operett erősebb nála és megszületett a szocialista operett-játszás, úgy vett repülőrajtot Rátonyi Róbert pályája is 30 éves kora körül. Ő lett Bóni gróf a Csárdáskirálynőben és ebben a kedélyeskedő szerepben is világossá tette, ki ő. Bóni ugyanis, szerepével ellentétben, nem könnyelmű nőcsábász volt, hanem igazi hősszerelmes, olyan hősszerelmes, aki képtelen választani, hiszen a nők mind, egytől-egyig elragadók. A Jaj, cica, Rátonyi „különszáma” nem hódítás, hanem bókolás, széptevés, a hódolatnak az elkárhozást is vállaló kinyilvánítása: „nélküled még a mennyország is fád”. Ez a Bóni gróf, ez a táncos-komikus nem csak úgy szerette a nőket, áhítatosan rajongott értük. A gyöngédség férfiasságának szobra lett.
Volt egy meglehetősen hosszú időszak, amikor nem lehetett nélküle operettet színpadra állítani Magyarországon: Bál a Savoyban, Marica grófnő, My fair lady. És mindenben mindig ugyanaz: a kacagtató, géppuskalábú, szemérmes kitárulkozással szerelmes, gyengéd bohóc.
Mindig a Nemzeti előtt várja az édes kicsi nőt: a produkciót szinte megszakítva könyörög, hogy jöjjön el, jöjjön feltétlenül. „De ott lesz, ugyebár?”- kérdezi szinte félénken, szorongva. Van-e bárki, aki – ha így hívnák – ne kapna villamosra rögtön, hogy hétre odaérjen a Blahára?
Azért volt olyan népszerű és könnyű parodizálni, mert kiszámítottan eltúlzott, „bábuszerű” színpadi gesztusaival eleve önmagát, illetve a szerepkörét parodizálta. Ott volt a magyar mozi nagy nevettetői között maga is: a Rejtő Jenőt vászonra vivő Meztelen diplomatában, a Bóni grófot játszó önmagát játszva a Tanúban, Csurka István Hét tonna dollárjában Kabos László mellett és ott van végül, élete alkonyán, a Saul fia rendezője, Nemes László édesapja, Jeles András betiltott filmje, az Álombrigád csapatában is bizarrul kedélyes, groteszk narrátorként.
Ő maga leplezi le és nevetteti ki a műfajt, az operettet, amelynek egyik emblémája volt, ő világít rá mézes-cukros hazugságaira. Éppen úgy, ahogy valamivel előbb Honthy Hanna Gazdag Gyula Bástyasétányában. Az óriások maguk zárják le kacagva a szocialista operett történetét. Elmennek titokban, mint Huckleberry Finn, a saját művészi temetésükre nem sokkal fizikai haláluk előtt. A primadonna és a bonviván a pokolban is primadonna és bonviván marad. Egyébként ott van, természetesen, Rátonyi a ma szintén születésnapját ünneplő, Oscar-díjas rendező, Szabó István két nagy filmjében, a Redl ezredseben és a Hanussenben is.
Tele volt tervekkel, amikor meghalt 29 évvel ezelőtt, 69 évesen: ő is tele bőrönddel ment el.
Az 1992-ben elhunyt Rátonyi Róbertet imádta az ország, a színművészre ma is mindenki jó szívvel emlékszik. Az operettek sztárja mindig gyönyörű nők körében mozgott, de miután megismerte Németh Margitot, csak érte dobogott a szíve. A szép, művelt, több nyelvet beszélő nő két gyermekkel ajándékozta meg férjét: az 1953 decemberében született ifj. Rátonyi Róbert zongoraművész, a két évvel később világra jött Rátonyi Hajni színésznő lett.
