Világi gondolatok vallási térben – Beszélgetés György Péterrel

2016. November 14. / 14:11


Világi gondolatok vallási térben – Beszélgetés György Péterrel

„Tudd, hogy honnan jöttél” (Ávot 3:1) – Beszélgetés György Péterrel az 1945 utáni zsidó történelemtudat fontosságáról a Páva utcai zsinagógában, 2016. november 26. (szombaton), 18:00 órakor. Pontos cím: Budapest IX., ker. Páva u. 39.


A beszélgetés fókuszban György Péter a Magvető Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban megjelent: „Ismeretlen Nyelv – a Hatalom Színrevitele” című könyve lesz.

György Péter nem nem először látogat el a Páva utcai zsinagógába, de ez alkalommal nem egy rendhagyó történelem órát hallgatunk meg. Többet kapunk majd, figyelünk egymásra és beszélgetünk. A beszélgetésre minden érdeklődőt várunk szeretettel.

***


„Csúrikám, én szeretlek, és szeretni foglak öt év múlva is, akár kommunistább leszel, akár nem. De legyen számodra most nálam és minden másnál fontosabb az iskola, a Párt - hidd el, hogy nagyobb és szebb dolog ez, mint az, hogy szeretsz, és hogy szeretlek, ne törődj most velem, akarj bolsi lenni!”
Az 1945 utáni Magyarországon létrejött politikai hatalom és társadalmi rend új szerepeket, új kényszereket és új nyelvet követelt magának. György Péter ezt a világot mutatja be: az intim szféra és a nyilvánosság közötti válaszfalak elmosódásának folyamatát és következményeit, a rítusokat és gyónásokat, a csapdák elkerülésének lépésrendjét. Milyen eszméktől átfűtött nyelvet használnak levelezésükben fiatal kommunista szerelmesek? Hogyan lesz megrendezett játékká a magyarországi zsidóság különféle irányzatainak 1950-es egyesülési vitája, és performansszá a Sántha Kálmán ideggyógyász professzor elleni per? S végül: hogyan állítja a feje tetejére mindezt a maradék avantgárd értelmiség maroknyi csoportja a maga házi rendezvényein? Új könyvében György Péter leveleket, naplókat, jegyzőkönyveket, ügynökjelentéseket és korábban sehol nem publikált fényképeket közöl és kommentál, hogy megint valamit megértsünk abból, ami történt. Az ismeretlen nyelv a megértés és az emlékezés elválaszthatatlanságának újabb bizonyítéka.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek