Szeptember 3-án adják át a felújított szegedi zsinagógát

2017. Augusztus 09. / 22:01


Szeptember 3-án adják át a felújított szegedi zsinagógát

A tető teljes egészében, a kupolák mindegyike egy kivétellel megújult. Megkezdődött a biblikus kert növényeinek ültetése is.


szegedzsinagoga_08_09.jpg
Fotó: Vass Károly


Lőw Immanuel tudós-főrabbi által megálmodott biblikus kert is újraéled, a 76-ból egyelőre 35 növényt telepítenek vissza – azokat, amelyek fagytűrők.

Hatalmas cédrusok is helyet kapnak néhány héten belül a felújítás alatt álló új zsinagóga biblikus kertjében. Ezek a növények jelképezték Lőw Immánuel botanikus-főrabbinak a Szentföldet Szegeden – hangzott el tegnap a kerttel kapcsolatban tartott lakossági fórumon.

A volt tudós-főrabbi egykori beszédeiből, a zsinagóga ablakainak növénymotívumaiból, valamint az 1907–1908-ban kiadott zsidó népfőiskolai értesítőből 76 növényt tudtak beazonosítani, amelyek 1903-tól a második világháborús pusztításig a zsinagóga kertjében álltak. Fagytűrő képességük miatt ezek közül most 35 különböző növényt telepítenek vissza a zsinagóga épületének felújítása után a kertbe Lőw Immánuel eredeti koncepciói alapján. Helyet kap majd itt többek között a már említett cédrus, a borostyán, a gránátalma, a füge, a tiszafa, az alma, a mandula, a berkenye, a vadszőlő, a keleti tuja, a mirtusz, a hárs és a nyírfa is.

Szeptember 3-án, vasárnap a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál megnyitójával együtt tartják meg a zsinagóga hivatalos átadóünnepségét.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek