Mai születésnapos: Allen Ginsberg, a beatnemzedék legnagyobb zsidó prófétája

Romantikus költő volt, Bob Dylannel játszó blueszenész és önironikus guru. Jack Kerouac Útonjának egyik titkos főszereplője. Zen-buddhista volt és zsidó, vagyis ízig-vérig amerikai, lázadó hippinemzedékek nevelője, akit Hobó, Eörsi István és Orbán Ottó hozott el Magyarországra és a barátja majdnem Amerika elnöke lett.

Két helyen is elkezdhetjük: Walt Whitmannel vagy egy súlyosan neurotikus, esetleg paranoid zsidó anyukával. Naomi Ginsberggel, aki az özvegyek és árvák védelmezője, afféle kommunista volt. És ideggyógyintézeti ápolt. Akitől Allen Ginsberg a legtöbb szeretetet, együttérzést és szorongást tanulta. A versek rimusát, tágasságát, szabad lélegzését, a látomásokat és a képeket pedig az Amerika hangját halló, a nagy országot először megéneklő Walt Whitmantől, illetve a misztikus William Blaketől. Így lett belőle Amerika „Amerika-ellenes”, hatalmas hosszúversekben megszólaló, kétségbeesetten szabad költője, a beat-nemzedék és utána a hippimozgalom, az ellenkultúra megtestesítője, Jack Kerouac barátja és híres regénye, az Úton titkos főszereplője. Istennel dühösen vitázó, mélyen vallásos költő, a dolgokat elengedni képes, mégis lázadó buddhista zsidó. „hogy igen, ez az üzenet, ez a formátlannak tetsző üvöltés isten pofájába, az általa inszcenált világtörténelem ellen, nincs lehalkulás és nincs megoldás, ezek a víziók vannak” – írta róla barátja és fordítója, Eörsi István. És az Üvöltés és a Kaddis Naomi Ginsbergért, a két leghíresebb verse. „Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület az őrület romjaiban”, indul az Üvöltés, amely arról beszél, hogy tette tönkre a szabadság és Walt Whitman imádott Amerikája saját gyermekeit a vietnámi háborúval, a pénzzel, a puritán erkölcsök képmutatásával, az FBI-val és a CIA. Az anyagelvűséget, a hatalom igézetében alkalmazott erőszakot és az emberi boldogság akadályozását nem tudta elviselni. A kábítószerfogyasztás üldözését, a szexuális elnyomást és a háborút. Baloldali lázadásában és buddhizmusában és költészetében egyetlen dolog volt közös: a szabadság iránti vágy, a felszabadulás ígérete. Nagy verseiben Whitman és az édesanyja árnyai kísértenek. Hatalmas, lávaként ömlő, romantikus költeményeket kicsi, nosztalgikus darabok váltanak, bensőséges beszélgetések és imák Istenhez, akitől nem tud szabadulni. Szereti, ahogy mindenkit, akivel megismerkedett, minden gyásza és kaddisa ünnep, a széles világ pulzál erőtől duzzadó soraiban.

A legnagyobb költeményt, amelyet Amerikában a múlt században írtak, az Üvöltést betiltják, pereskednek rajta, de a vers erősebb a bürokratikus, puritán ostobaságnál. Azt mondják, nem lehet a férfiszerelemről, egyáltalán a szerelemről úgy beszélni, ahogy ő teszi, olyan természetes, vallomásos szabadszájúsággal. És kiderül, hogy nem lehet nem beszélni a szerelemről, mindegy, hogy hetero vagy homoszexuális és az Üvöltés uralkodik ma már az amerikai képzeleten és költészeten, ahogy a világon is.

Többé-kevésbé talán kommunista volt, de Kubából és Csehszlovákiából kiutasították, mert azt, amit itt látott, korlátolt, agresszív elnyomásnak érzékelte, amelynek semmi köze nem volt ahhoz, amit az édesanyja kommunizmusnak hitt. Amerika erőszakoskodásának épp úgy betege volt, mint Castro és Novotny elvtárs rendszerének, pedig nem bajkeverő volt, hanem Walt Whitman örököse és a korlátlan szeretet nemre, társadalmi helyzetre, híre, vallásra nem néző prófétája.

Összebarátkozott a Krisna tudatú hívek – a krisnások – mozgalmának megindítójával is, A. C. Bhaktivedanta Swami Prabuhpadával.

A szülők iránti szeretet és a szükségszerű eltávolodás kettősségének siratása szólal meg a Kaddisban és a Halál Apa Bluesban, a történelem pusztításának szerető megsiratása a Kávéház Varsóban című költeményben (mert kötődött Kelet-Európához, Magyarországhoz is, ahol olyan barátokra tett szert, mint Eörsi István, Hobó és Vágvölgyi B. András), egy nemzedék elsiratása az Üvöltésben, a búcsú „a szerelem elveszett Amerikájá”-tól a Nagyáruház Kaliforniában záró soraiban. Közvetlen volt, brutális és gyengéd egyszerre, kíméletlenül őszinte és átélten együttérző. Most volt 20 éve, hogy meghalt. Álljon itt az ő egyik búcsúzó-felidéző verse befejező szakasza.

Ó, kedves apánk, deresszakállú, magányos vén példaadó, mi maradt Amerikádból, mikor Kháron átevickélt a folyón és kiszálltál a füstölgő partra és bénán bámultál a Léthe fekete vizein távolodó csónak után? (Allen Ginsberg: Nagyáruház Kaliforniában, ford. Orbán Ottó).