Ábrahám Pál, egy világhírű zsidó operettszerző a nácizmus korszakában

Mesés vagyonokat kerestek a darabjain, amíg ő Pesten nyomorgott, az egész világot az ő zenéje derítette jókedvre, miközben ő maga súlyos depresszióval küzdött és egy idegszanatóriumban halt meg. Tudták, hogy a nótát, misterint „Harmickettes baka vagyok én?”, egy zsidó komponista szerezte?

__brah__mp__l.jpg

Ő is csodagyerek volt, zongorista csodagyerek, mint szinte mindenki, aki csak kicsit is számít a zene világában. Apatinban született, egy ma Szerbiához tartozó, jobbára német nemzetiségű kisvárosban a 19. század utolsó évtizedében, tudják, „izraelita” családban, Ábrahám Jakab és Blau Flóra gyermekeként. Az apatini katolikus templomban kísérte a miséket, amíg fel nem költöztek Pestre és el nem kezdte zenei tanulmányait, amelyeket a szigorú szülők félbeszakítottak: féltették gyerekük megélhetését és banktisztviselőt csináltak belőle. Később kiderült, hogy igazuk volt, Ábrahám Pál nem tudott annyira világhírű lenni, hogy ne nyomorogjon, miközben a kiadók degeszre keresik rajta magukat.

Banktisztviselőként, hobbiból jazz-zenekarokat vezényel, így kerül közel, a jazzen át, az operetthez a 20-as évek legvégén. Közreműködik a Zenebona című darabban és már innen megjegyzik a nevét.

Az utolsó Verebély-lány, első operettje már igazi siker, benne éneklik öntudatosan Ferenc Jóska nosztalgia-katonái 1928-ban, hogy Harminckettes baka vagyok én, aztán a Hawaii rózsája és a Bál a Savoyban a gazdasági válság és a közelgő hitleráj nem túl feltűnően vidám Európájának alkonyi fényei. A derű utolsó pillanatait jelölik egy haldokló világ történetek záró lapjain. „Toujours l’amour”, örökké szerelem, énekli elszántan Törzs Jenő, mintha mi sem készülne történni éppen

Már 1932-ben, rossz előérzetektől gyötörve elhagyja Berlint, Bécsbe költözik, onnan jár haza Pestre. De a móka, dal, kacagás folyik tovább szünet nélkül, jön a reménykedés beszédes című darabja, a Történnek még csodák Turay Idával és Latabár Kálmánnal, aztán, már 1937-ben a 3:1 a szerelem javára Kellér Dezső közreműködésével, a fiatal Feleki Kamillal és Kazal Lászlóval.

De a csodák nem történnek meg, ezúttal is elmaradnak: a nácizmus először Ábrahám népszerűségének kitüntetett helyszínét, Németországot, aztán átmenetileg egész Európát felzabálja. Vége lesz a dalnak, legalábbis az öreg kontinensen.

Párizsból Kubába, majd Amerikába megy, ahol soha nem lesz már otthon – Európához tartozik, a helyhez, ahol megölnék, ahol a barbárság pusztít. Koldusszegény lesz és súlyosan depressziós, már itt kórházba kerül, nem bírják el idegei a szegénységet és a száműzetést.

Aztán a háború után végül Németország, a Német Szövetségi Köztársaság hazahívja, utolsó éveit Hamburgban éli le, folyamatos kezelés alatt áll.

Amikor 1960-ben, 68 évesen meghal, a Film, Színház, Muzsika megemlíti, de túl sok figyelmet már nem fordít rá a szocialista magyar nyilvánosság.

A Zsidó Hírügynökség arról számol be, hogy Nyugat-Németország vezető zenei személyiségei is részt vettek Ábrahám Pál komponista temetésén, aki a háború előtti Németország legnagyobb operettslágerei némelyikének a szerzője volt és „a hétvégén halt meg”. Magyar származású zsidó volt az elhunyt, akinek a nácik elől el kellett menekülnie Európából. A nácik betiltották a zenéjét, de második hazája, Németország később „hazahívta”.

Íme hát, meglelte hazáját végül szegény.