A Bicskei Zsinagóga hajdani épülete előtt emlékkövet helyeznek el

2012. December 12. / 11:56


A Bicskei Zsinagóga hajdani épülete előtt emlékkövet helyeznek el

Bicske.blog.hu


A mai napon délután 5 órakor a Bicskei Zsinagóga emléktáblájának ünnepélyes avatása történik az Ady Endre utcában. Az ünnepség végén lehetőség nyílik az emlékezés virágainak elhelyezésére. Ünnepi beszédet mond Zoltai Gusztáv a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója.


Szolgálatot teljesít: Dr. Róna Tamás rabbi és Fekete László főkántor. Az emlékműsort a Vajda János Gimnázium tanulóinak előadásában láthatjuk. Az ünnepség végén lehetőség nyílik az emlékezés virágainak elhelyezésére.

Mint azt korábbi, az elmaradt ünnepség előtti híradásban is írtuk: Dr. Ullman Lajos községi körorvos emléke ma is él az idős bicskeiek emlékezetében. Ő maga is a Bicskei Zsidó Hitközség tagja volt, 1924-ben kezdte meg praxisát Bicskén. "A szegények orvosaként" emlegették, mert a nagy szegénységben élő betegeknek a diagnózis megállapítása után gyógyszert is adott sajátjából avagy saját pénzéből gyógyszerre, hiszen a szegények azt sem tudták volna megvenni. Minden karácsonykor bőkezű ajándékot vitt a bicskei szegényházba.

Börcs János egykori könyvtárigazgató úr – Szülőföldünk című helytörténeti kiadványban megjelent írásában olvasom: Ullman doktor a mai Takarékszövetkezet emeleti részében kapott lakást, ott nyitotta meg rendelőjét is. Agglegény volt, fix fizetése mellett kiterjedt magánpraxisa biztosította számára a polgári jólétet. Idézet Börcs János írásából: "Olyan személyiségvolt, aki már megjelenésével gyógyított, mert a beteg bizalmát modorával és magatartásával már az első találkozáskor megnyerte. A Község és környék szeretett "doktor bácsijaként" emlegették. Azok, akik ismerték, még ma is sokat gondolnak a mindig segítőkész, orvosi esküjéhez méltó és hű emberre.

A zsidótörvény Ullman doktor számára is kötelezővé tette a sárga csillag viselését. Ez a megalázó intézkedés népszerűségét nem csorbította, inkább növelte, mert méltósággal tudta viselni ezeket a szégyenteljes törvényeket.

Bicske község vezetősége, lakossága igyekezett megmenteni a szeretett orvost az elhurcolástól, de ő csak abban az esetben maradt volna, ha édesanyját, testvéreit, rokonait is mentesítik a deportálás alól. Sajnos a község vezetői nem tudták elérni az egész Ullman család megmentését – így a doktor úr is vállalta a zsidó közösség sorsát.
1944 márciusának egy kora reggelén a falu és a környék zsidóságát az akkori Piac térre terelték (mai Kossuth tér). Majd a Rákóczi úton (Szent István út) csendőri kísérettel mentek a Nagyállomásra, ahol már bent álltak a vagonok, amelyekben - amit akkor még senki nem sejtett - sokukat végső útjukra vitték. A falu lakossága kísérte volt szomszédait, barátait, orvosait, ismerőseit végig Bicske főutcáján."

A Bicskei Zsinagóga Emlékkövének felállítása előtt a Bicskei Szó így emlékezik. A bicskei zsidó hitközséghez tartozó, az egykori zsinagógában húsz éven át minden szombaton és minden ünnepkor imádkozó, – nagy tudású jólelkű, igaz ember, Dr. Ullman Lajos körorvos személyiségét idéztük fel. Tettük ezt Börcs János jó emlékű könyvtárigazgató úr munkájának köszönhetően.

A Dr. Ullman Lajos 1896. december 21-én született. 1944-ben halt meg. Halálának körülményei, pontos időpontja, földi maradványainak holléte ismeretlen. Élt 48 évet. (Izing Antal)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek